„Innen is javaslom a propagandistáknak, hogy legkésőbb 2026 márciusában kezdjék el nézegetni az álláshirdetéseket, és a helyükben az utóbbi pár évet kitörölném az önéletrajzomból, és inkább azt mondanám, hogy családi okokból otthon tartózkodtak, vagy nem tudom” – mondta 2024 októberében.
Egy 2024 novemberében kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint az EP-választások előtt nem sokkal arról beszélt, hogy nem fogja beengedni az M1 és a HírTV munkatársait a Tisza Párt eredményvárójára.
– közölte.
Tavaszi országjárásán, a színpadról a következőt vágta az egyik tudósító újságíró arcába: „Aljas, mocskos senkik vagytok, hazaárulók!”
A lengyel közmédia dolgozói saját bőrükön tapasztalták a fenyegetések megvalósulását: ahogy arról már a Mandiner is többször beszámolt, 2023 december végén a kormány erőszakos hatalomátvétellel döntötte meg a közmédia addigi működését. December 19-én Bartłomiej Sienkiewicz kulturális és nemzeti örökségért felelős miniszter jogsértő módon menesztette a Telewizja Polska, a Polskie Radio és a Polska Agencja Prasowa vezérigazgatóit és teljes igazgatótanácsukat. A miniszter új vezetőségeket nevezett ki, amelyek új igazgatótanácsokat állítottak fel, szintén a jogszabályok megsértésével. 2024. április 8-án a TVP formálisan „felszámolás alá került”, hogy a kormány átvehesse az irányítást, ám a cég továbbra is zavartalanul működött: új műsorokat indított, és politikai propagandaközponttá vált.
Politikai ellenfelek bebörtönzése
Ahogy Magyar Péter, úgy Donald Tusk számára is politikai ellenfelei jelentik a legnagyobb fenyegetést. A PiS politikusai úgy látják, a miniszterelnök mindent megtesz, hogy szétverje a pártot, hogy alkalmatlanná tegye a hatalom visszaszerzésére és a későbbi kormányzásra.
2023. december 21-én Szymon Hołownia, a Szejm elnöke visszavonta Maciej Wąsik és Mariusz Kamiński képviselői mandátumát, elítélt bűnözőknek nevezve őket. Csakhogy a két politikust Andrzej Duda lengyel elnök már 2015-ben kegyelemben részesítette. Az ügy komoly jogi és alkotmányos vitákat váltott ki, miután Hołownia a képviselők fellebbezése után sem változtatta meg a döntését.
De talán még ennél is súlyosabb, ami Marcin Romanowski korábbi igazságügyi miniszterhelyettessel és Zbigniew Ziobro korábbi igazságügyi miniszterrel történt.