Működésben a virtuális guillotine – most épp a belga miniszterelnökre csapott le

A számos emlékezetes pillanatot hozó évzáró uniós csúcson a kedvencem az a jelenet volt, amikor az Európai Tanács ülése utáni sajtótájékoztatóján Bart De Wever belga kormányfő ritkán látott eleganciával küldte el a búsba a Politico újságíróját.

Ez érthető is, hiszen az uniós fősodor szócsöve az utóbbi hetekben minden erejével a belga miniszterelnök lejáratásán dolgozott, hogy ezzel is kicsikarja a beleegyezését az orosz vagyon ellopásába. De Wever az utolsó pillanatig védte a hazája érdekeit, és győzött is –

Közhelynek számít, hogy a közösségi média alapvetően változtatja meg az emberi viselkedést. Mivel a politikacsinálás is alapvetően az emberek közötti interakciók eredménye, a közösségi média értelemszerűen a politika világát is alapjaiban változtatta meg. Ennek egyik jele az online lincselés alakította közhangulat-változás és csoportnyomás, amely ma már gyengébb szívű kormányfőket is meg tud ingatni. De ezeknek a műveleteknek a NAFO-tól a Z-bloggerekig pont ez is a céljuk, Clausewitzet parafrazeálva mondhatnánk:

A virtuális guillotine nem kérdez, csak vág: a penge alá pedig az aktuális forradalmárok sorra vezetik oda a „nép ellenségeit”, miközben a tömegek ujjongva tapsolnak a guruló fejek láttán. És mint minden forradalomban, az online lincselésnél is az a gond, hogy nem lehet tudni, ki lesz a következő.

Hogy miért veszélyes ez a demokráciára? A válaszért, mint oly sok esetben, érdemes az ókori Görögországig visszamennünk. Platón már az Állam című művében leírja, mi lesz a demokráciából, ha a szabadság szabadossággá válik, és a polgárokat nem a tekintély és a szakértelem tisztelete, hanem saját önző érdekeik, a pillanatnyi hangulat és a demagógok vezetik.

Bart De Wever esete figyelmeztetés mindenkinek: a felhergelt csőcselék bárkit, még a legjobb pedigréjű politikusokat is egy perc alatt meglincselheti, ha a pillanatnyi érdek úgy kívánja. Mi, magyarok persze nem lepődünk meg ezen a módin, mégis egészen hihetetlen volt látni, hogy azt a kormányfőt, aki amúgy Ukrajna feltétlen támogatására tette fel külpolitikáját, hogyan dobták volna egy pillanat alatt a vonat elé, amiért nem ért egyet az aktuális EU-s őrülettel. Pedig De Wever csak annyit akart, hogy hazája, az ország, amelynek szolgálatára felesküdött, ne menjen tönkre egy elkapkodott és hibás döntés következtében.

A tágabb tanulság pedig talán még ennél is rémisztőbb: ma ugyanis Ukrajna az aktuális téma, amellyel kettéosztják a világot jóra és rosszra, de mi lesz a téma jövőre és utána?

Az európai fősodor relativizmusával két gond van. Az egyik az, hogy kiszámíthatatlansága miatt soha nem tudni, a következő évben mi lesz a divat, amely a most még ártatlannak és erősnek tűnő vezetők politikai végzetét okozhatja. A másik gond pedig maga az emberi minőség: mindig lesznek ugyanis olyanok, akik a túlélésük érdekében addigi barátaikat és szövetségeseiket gond nélkül feláldozzák majd. Sokat tudna erről mesélni Louis Antoine de Saint-Justtől kezdve Lavrentyij Beriján és Rajk Lászlón keresztül Péter Gáborig bezárólag az aktuális forradalmi élcsapat. A – most már szerencsére csak rituális – kivégzések pedig továbbra is velünk maradnak, ugyanis legkésőbb a Brian élete óta tudjuk, egy jó kis kövezésnél nincsen jobb közösségépítő gyakorlat.

A szerző helyettes államtitkár, külpolitikai szakértő

Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP