Megdöbbentő bejelentés: Von der Leyen kimondta, Ukrajna támogatása a kulcs

2026. január 16. 15:10

Miközben Európa gazdasága ezer sebből vérzik, az Európai Bizottság elnöke Cipruson tette egyértelművé: számára Ukrajna támogatása mindennél előbbre való.

2026. január 16. 15:10
null

Továbbra is erőteljesen és kitartóan támogatni kell Ukrajnát – hangoztatta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön a brüsszeli bizottság tagjainak Cipruson tett látogatásán, amelynek célja az, hogy az uniós végrehajtó testület megvitassa az együttműködést az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ebben a félévben ellátó Ciprussal. 

„Az első pontom a biztonság és a védelem. Tavaly európai szinten több előrelépést értünk el a védelem terén, mint az elmúlt évtizedekben. Bemutattuk a fehér könyvet és a 2030-as készenléti ütemtervet. Tavaly lehetővé tettük a tagállamok számára, hogy akár 800 milliárd eurót mozgósítsanak a védelemre” – mondta a bizottsági elnök a találkozó előtt tartott sajtótájékoztatón. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Két új témát hoz be a Tisza Párt a kampányba – ez végzetes hiba lehet

Két új témát hoz be a Tisza Párt a kampányba – ez végzetes hiba lehet
Tovább a cikkhezchevron

„Biztonsági és védelmi munkánkhoz szorosan kapcsolódik Ukrajna. A béketárgyalások folynak. Ugyanakkor Oroszország folytatja brutális bombázásait. Most van itt az ideje, hogy továbbra is erőteljesen és kitartóan támogassuk Ukrajnát. Így Ukrajna erős pozícióba kerülhet a harctéren és a tárgyalóasztalnál egyaránt” – emelte ki von der Leyen, hozzátéve, hogy a ciprusi elnökségnek kulcsszerepe lesz majd abban, hogy az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament gyorsan megállapodjon a kijevi vezetésnek szánt 90 milliárd eurós hitelről. 

A bizottsági elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államokkal és más partnerekkel együtt dolgoznak az ukrajnai rendezést szolgáló jövőbeli megállapodás jóléti pillérén. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna európai uniós csatlakozása központi szerepet játszik ebben mondván, hogy az európai integráció tapasztalataik szerint hatalmas lendületet ad a gazdasági növekedésnek. „Tehát a csatlakozás önmagában is kulcsfontosságú biztonsági garancia, de egyben a jövőbeli növekedés és gazdasági virágzás elengedhetetlen motorja is. A jelenlegi szükségletek hatalmasak. De eredményeink is lenyűgözőek” – fejtegette. 

Utalt arra, hogy az EU a háború kitörése óta 193 milliárd eurót költött Ukrajnára.

Nyitókép: Nicolas TUCAT / AFP

(MTI)

 

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2026. január 16. 19:27
Valamelyik tiszaros propagandista ecsetelhetné, hogy milyen személyes érdeke az ország javait Ukrajnába dobva elégetni?
Válasz erre
5
0
masikhozzaszolo
2026. január 16. 19:24 Szerkesztve
Na, ezek a németek! Illik is a nemzethez a zászlajuk. Mert ugye: 1. A fekete Kalóz, rabló agresszív, árja, másokat lebecsülő 2. Piros Vér mocsok, ölés, terror, hirig 3. Barna Hú, bszameg, mit csináltunk már megint!. Jaj, szánom, bánom, összecsinálom magam, megtépem a hajam, szórom a hamut, bezárom az atomerőművemet, fel is robbantom a hűtőtornyomat, stb. És most megint.
Válasz erre
2
0
Szerintem
2026. január 16. 19:23
Hát tarhálja össze az összeget a tiszafostos a buta agyhalottaitól. Úgyis lételeme a lehúzás. A buta agyhalottai is meg annyira odavannak Ukrajnáért, hogy odaadnák ez egész országot is. Teljesítsék hát ők, amiért csápolnak, ami az ő pártpogramjuk.
Válasz erre
4
0
24fokos32
2026. január 16. 19:22
Nemcsak pénzt nem adunk Ukrajnának, de a vérünket sem. Nem megyünk háborúba Ukrajnába az oroszok ellen. Mondjuk Orbán Viktoréknál ez elő se fordulhat. És mivel ő marad a miniszterelnök április után is, ez csak elvi lehetőség. De azért jó érzés leírni: akarjon engem csak az Ukrán Péter, vagy akár a Weber, D Freund, meg a többi szélsőbaloldali sorosista köztörvényes bűnöző az ukrán diktátor magánháborújába erőszakkal besorozni, rájuk is borítom az asztalt. Én a civil munkám mellett tartalékos katona is vagyok. Az alapkiképzés végén megesküdtem, hogy a hazámat és a népemet megvédem a támadó ellenség élete árán is, Isten engem úgy segéljen! És meg is teszem, ha muszáj. DE: nem fogok elmenni egy náci diktátor magánháborújába oroszok ellen lövöldözni egy olyan háborúba, amihez semmi közöm. Meg a népemnek és az országomnak sincs hozzá semmi köze.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!