A Tisza Párt programjában nyíltan bevallja: a chilei magánpénztári rendszert tartja példának. A negyvennégy év után éppen most visszacsinált chilei nyugdíjreform tanulsága egyértelmű: aki ezt követi, az garantáltan nyomorba taszítja a nyugdíjasokat.
A Tisza Párt gazdasági programja meglepő őszinteséggel vallja: a nyugdíjreformhoz a világ egyik leghírhedtebb kísérletét, a chilei magánnyugdíj-rendszert (AFP) tekinti követendő mintának. A Tisza Párt mintegy 600 oldalas megszorítócsomagja világosan fogalmaz: az állam a jövőben csak alacsony alapnyugdíjat garantálna, a kötelező járulékokat magánpénztárak kezelnék, a kockázatot az egyén viselné, a hiányt pedig szolidaritási járulékok és nyugdíjadó pótolná. A chilei modell azonban negyvennégy év után nem sikertörténet, hanem egyértelmű kudarc. A világ egyik legtisztább neoliberális kísérlete, amelyet a Világbank és az IMF egykor a fejlődő országok számára kötelező olvasmánnyá tett, ma már egyértelműen megbukott, és éppen napjainkban zajlik az állam visszatérése a nyugdíjrendszerbe.
2025 január 29-én a chilei Nemzeti Kongresszus elfogadta Gabriel Boric elnök kormánya által beterjesztett nyugdíjreform-törvényt, miután az a harmadik alkotmányos eljárásban megszerezte a szükséges támogatást. A reform végül idén márciusban lépett hatályba. A törvény négy szerkezeti változást tartalmaz:
Ezekkel a változtatásokkal Chile egy vegyes nyugdíjrendszert vezetett be, amely egyszerre biztosítja a rendszer hosszú távú fenntarthatóságát és a jelenlegi, valamint a jövőbeli nyugdíjak nagyobb méltányosságát – ezzel gyakorlatilag megszüntette az 1981-ben bevezetett, tisztán magánpénztári AFP-modellt. A nyugdíjak döntő részét újra állami, felosztó-kirovó alapon finanszírozza majd – immár munkáltatói járulékokkal és különadókkal kiegészítve.
Ígéretekből nem volt hiány, amikor a chilei vezetés úgy döntött, hogy teljes mértékben magánosítja a nyugdíjrendszert:
A neoliberális ígéretekből viszont gyakorlatilag semmi sem valósult meg:
Persze – ahogy az ilyen társadalmi kísérleteknél lenni szokott – voltak, akik jól jártak.
A rendszer legnagyobb nyertesei a pénzügyi szektor óriásai lettek, akik évtizedeken át 15-30 százalékos kezelési költséget szedtek be, miközben százmilliárdokat vontak ki a rendszerből profit formájában.
A munkavállalók pedig egyedül maradtak a kockázattal. Jelentős társadalmi csoportoknak – főként a legkiszolgáltatottabbaknak – esélyük sem volt arra, hogy tisztességes nyugdíjra legyenek jogosultak. Gyakorlatilag a szerencsén múlott minden. Nem is meglepő, hogy a helyzet valódi társadalmi robbanáshoz vezetett: a 2019-ben kirobbanó tüntetések egyik fő követelése a nyugdíjrendszer reformja volt, a tüntetők egyik fő jelszava a „No AFP” volt. Ehhez viszont alkotmánymódosításra volt szükség, így érthető, miért csak idén sikerült megváltoztatni a rendszert.
Jogos kérdés: ha a chilei rendszer ekkora kudarc volt, akkor miért vezették be egyáltalán? Fontos megjegyezni, hogy a múlt század 80-as éveiben Chile demográfiai értelemben fiatal állam volt, kimagasló gazdasági növekedést produkált, ráadásul akkoriban az ilyen neoliberális kísérletek még az újdonság erejével hatottak. Azóta viszont rengeteg másik területen is bebizonyosodott, hogy a neoliberális gazdaságpolitika legfeljebb a nemzetközi szervezetek, a transznacionális és a multinacionális vállalatok számára kifizetődő, a költségeket végül mindig az államnak és végső soron az állampolgároknak kell viselniük.
Magyarország ma teljesen más helyzetben van, mint Chile a 80-as években: a magyar társadalom korfája jóval idősebb, valamint – ahogy szinte mindenhol a fejlett világban – a gazdasági növekedés üteme is alacsonyabb.
Magyarországon egy teljesen privatizált nyugdíjrendszer bevezetése a nyugdíjak drasztikus csökkenéséhez vezetne, a legkiszolgáltatottabb csoportok életszínvonalát csökkentené, és ezzel hasonló társadalmi feszültségeket okozna, mint amilyet Chilében is láthattunk.
Chile példája arra bizonyíték, hogy a nyugdíj nem egyszerűen befektetés, hanem egy társadalom közös felelőssége, amely a generációk közötti szolidaritás és újraelosztás eszköze. Ezt nem lehet kizárólag piaci alapon szervezni – ezt a chilei rendszer kudarca is megmutatta. A tisztán piaci logika sohasem lesz képes arra, hogy olyan nézőpontokat – mint a méltányosság, a közjó stb. – képviseljen a profittal szemben, amelyek egyébként a nagy állami rendszerek alapjai.
Az ilyen kísérletek a végén mindig ugyanazzal zárulnak: az állam úgyis kénytelen lesz visszatérni, és eltakarítani azt a romhalmazt, amit a magánszféra szereplői hagynak maguk után.
Csak addigra lehet, hogy akár generációk élete lett tönkretéve. A Tisza Párt programja nem csupán gazdaságilag kockázatos, és egy olyan modellt akar importálni, amelyet már saját szülőhazájában is eltemettek.
Nyitókép forrása: Martin BERNETTI / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint drasztikus fizetéscsökkenést hozna a Tisza Párt tervezett adóemelése, amely akár 33 százalékkal is csökkenthetné a béreket.
***
A Fővárosi Ítélőtábla a napokban határozatot hozott a Tisza Párt és az Index között zajló helyreigazítási perrel kapcsolatban, új eljárásra utasítva az elsőfokú bíróságot.
Menczer Tamás rögtön lerántotta a leplet a balos közgazdászról.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint drasztikus fizetéscsökkenést hozna a Tisza Párt tervezett adóemelése, amely akár 33 százalékkal is csökkenthetné a béreket.
„Mindenki tudja, hogy ő ott a helyi román” – mondta Kéri László a Tisza egyik jelöltjéről, akit korábban felmagasztalt.
Javában zajlik a párharc a két vezető politikai erő között. És az utóbbi időben egyértelműen az egyik oldal javára.
Szijjártó Péter szerint eljött az idő, hogy Magyarország felkészüljön a háború utáni gazdasági korszakra.
Ukrajna támogatása újabb konfliktust robbanthat ki az EU-ban.
Az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka szerint Ukrajna legnagyobb problémája nem a fegyver, vagy az eszközhiány, sokkal inkább a katonaállomány csökkenése.
