Kimondta a szakértő: Ukrajnát felszeletelték az oroszok – ennyi maradt belőle

2025. december 11. 12:03

Reménytelen helyzetbe került az energiaszektor.

2025. december 11. 12:03
null

Volodimir Omelcsenko, a Razumkov Központ energetikai programigazgatója szerint az orosz rakétacsapások következtében Ukrajna villamosenergia-hálózata két különálló „szigetre” esett szét: a Dnyeper jobb és bal partja között gyakorlatilag megszűnt az energiaáramlás – írta a Kárpát Hír. 

 

Fizikailag lehetetlenné vált a nyugati országrészből a keleti felé villamos energiát szállítani”

– hangsúlyozta a szakértő.

Bár az Európai Unióból érkezik áram Ukrajnába, a pusztuló infrastruktúra miatt ennek még a felét sem tudják átjuttatni a folyó bal partjára. Az orosz hadsereg az elmúlt hónapokban taktikát váltott: az erőművek mellett immár célzottan és módszeresen lövi a nagyfeszültségű távvezetékeket és alállomásokat is.

Van európai importunk, de a vezetékek megsemmisülése miatt annak még a felét sem tudjuk átvinni a bal partra”

– mondta Omelcsenko. Így az ukrán energiarendszer jelenleg két, egymástól elzárt részre szakadt: egy jobbparti és egy balparti „energetikai szigetre”. A szakértő szerint a mostani kritikus helyzetért nem kizárólag Oroszország felelős. Az elmúlt három évben az ukrán kormányzat és az energetikai vállalatok elmulasztották a decentralizált, elosztott energiatermelés kiépítését mind a régiókban, mind Kijevben.

Omelcsenko állítása szerint 2022 óta reálisan 600-700 MW tartalékkapacitást lehetett volna létrehozni kisméretű, szétszórt egységekből, amelyeket az oroszok nem tudtak volna egyetlen csapással kiiktatni. A szakember szerint a következő technológiák és megoldások hiánya okozza a legsúlyosabb problémát:

  • gyorsan telepíthető gázdugattyús erőművek
  • bioenergetikai (biomassza- és biogáz-) létesítmények
  • helyi, kerületi szintű kiserőművek.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép forrása: Szergej SUPINSKY / AFP

***

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vittttya
2025. december 11. 22:15 Szerkesztve
Hajrá oroszok! Csináljatok 2 Trianont Hoholiából,vágjátok el tengeri kijárataitól,vegyétek el hegyeiket,66%át területeiknek... tanulják meg milyen az érzés mely Magyarországot 1920.június4.-én érte és sokkolta‼️ja,Csonka-Fuckrajna nem ország,egész fuckrajna mennyország‼️‼️kedves Oroszország,és adjátok vissza a hegyeinket is: Kárpátalja pont jó nekünk
Válasz erre
1
0
virag-os
2025. december 11. 22:10
Ugyanazt csinálja mint a Kari Geri, állandóan sír és mindig más a hibás. Pedig csak nem kellett volna ellopni azt a pénzt amelyek az energia fejlesztésekre voltak szánva. Adjátok el az arany budit és lesz pénz, de az idő amíg elkészül már elfogyott.
Válasz erre
1
0
remi
2025. december 11. 21:46
"Az oroszok eddig nem nyúltak a vízerőművekhez" Rosszul tudod. Gyakorlatilag mindet érte már sérülés, van amelyik egyáltalán nem van amelyik részterhelésen működik.
Válasz erre
0
0
troppauer-humer
2025. december 11. 17:31
"az ukrán kormányzat és az energetikai vállalatok elmulasztották a decentralizált, elosztott energiatermelés kiépítését mind a régiókban, mind Kijevben" Ja. Kellett a pénz Ferrarikra és Aston Martinokra.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!