Nyílt lapokkal játszik Románia: minden követ megmozgatnak Brüsszelben a határmódosításért

2025. november 13. 19:20

Nem kertelt a román miniszterelnök.

2025. november 13. 19:20
null

Az energetikai és közlekedési hálózatok összekötéséről, biztonsági kérdésekről, valamint a kulturális együttműködés bővítéséről egyeztetett csütörtökön Bukarestben Ilie Bolojan román és Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök.

Közös sajtónyilatkozatukban a román kormányfő gratulált október 31-én beiktatott partnerének az európai elkötelezettségű politikai erők választási győzelméhez, és leszögezte, hogy Románia továbbra is Moldova legszorosabb partnere és támogatója marad. A már folyamatban lévő, illetve elindítandó közös projektek közül kiemelte a Suceava (Románia) – Balti (Moldova) közötti elektromos távvezetéket, a Jászvásár (Iasi) – Ungheni vasútvonal európai alapokból történő villamosítását és korszerűsítését és a román A8-as épülő autópályát Moldovával összekötő, a Prut határfolyón átívelő híd megépítését.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye

A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye
Tovább a cikkhezchevron

Bolojan szerint Románia és Moldova fokozni akarja biztonsági együttműködését azokra a kockázatokra reagálva, amelyeket az Ukrajna elleni orosz támadás jelent a térségben. Úgy értékelte: a moldovai polgárok életszínvonalának növelésére az európai uniós csatlakozás az egyetlen lehetőség.

Hozzátette: Románia határozottan támogatja, hogy Moldova mielőbb megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat.

A moldovai kormányfő megtiszteltetésnek nevezte, hogy első hivatalos külföldi látogatásán román partnerével tárgyalhatott Bukarestben. Mint mondta: a moldovaiaknak Románia a „második otthon”, amely a nyelvi és kulturális közösségen, a történelmi örökségen alapul.

Köszönetet mondott Romániának, amiért hozzáférést biztosított Moldovának az európai villamosenergia-piachoz. Munteanu szerint Moldova aktív szerepet játszik az észak-déli (görög-bolgár-román-moldovai-ukrán) gázfolyosó kialakításában és energiaellátása már nem függ az orosz gáztól. Hozzátette: Chisinau érdekelt a Fekete-tengeri gáztartalék kiaknázását és a zöld energiaforrások hasznosítását célzó projektekben és részt akar venni a romániai (Cernavoda) atomerőmű újabb blokkjának építésében.

Moldovának Románia a legfontosabb kereskedelmi partnere és a legnagyobb befektető, a két ország kapcsolatát pedig számos közös kulturális és oktatási projekt is elmélyíti – hangsúlyozta Bukarestben a két hete beiktatott moldovai miniszterelnök.

(MTI)

Nyitókép: Daniel MIHAILESCU / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Izé 73
2025. november 15. 16:09
Mi lesz a Dnyeszter-menti köztársasággal? ... és az oroszoknak mi lenne, lesz erre a reakciója? Továbbá a mostani ország méreteihez sem nőttek fel. Mégis, mi a faszt kezdenek vele?
Válasz erre
0
0
patriota-0
2025. november 14. 05:32
Szerintem Románia határairól érdemes beszélni! Hívják fel Orbánt.
Válasz erre
1
1
nagylajos
2025. november 14. 00:27
Na, a románoknak nemzeti kormányuk van. Nálunk viszont sem anno a szerb helyzetet nem használta ki a kúrmány (2x), sem a Kárpátaljai népszavazást az MDF. Aztán a legnagyobb szégyen, hogy még az oláhok schengeni csatlakozásakor sem szabta feltételül az állítólagos "nemzeti" kormányunk Erdély autonómiáját SEM. Nekünk sajnos NEM volt a gengszterváltás óta nemzeti kormányunk. És a mostani felhozatalt elnézve (fidesz, tisza, óbaloldal) nem is lesz.
Válasz erre
5
3
Kecmec
2025. november 14. 00:13
Évtizedeken át Magyarországot vádolták, hogy revíziónista politikát folytat, horthysta fasiszta délibábot babusgat.... és akkor most ez rájuk nem érvényes? Ezek se tanultak semmit az elmúlt század történelméből......
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!