Oligarcha-bandaháború és kirakat Brüsszel felé: így borította el Ukrajnát a korrupció, amiben Zelenszkij jóbarátja csak az egyik főkolompos

Vajon létezhet-e egyáltalán működő állam olyan viszonyok között, ahol a korrupció és a hatalom ilyen szorosan összetapadt, mint Ukrajnában – teszik fel sokan jogosan a kérdést azután, hogy Timur Mingyics, Volodimir Zelenszkij elnök „pénztárosa” izraeli állampolgársága segítségével lényegében megszökött az igazságszolgáltatás elől, lakásában pedig temérdek készpénzt és állítólag egy rendkívül ízléstelen arany vécécsészét találtak.

Akárhogy is, a botrány nyomán keletkezett társadalmi, politikai és geopolitikai hullámok alapján úgy tűnik: a Mingyics-ügy az eddig legérzékenyebb ponton találta el Zelenszkij rendszerét — azon a területen, ahol az elnök a legsebezhetőbb, vagyis a környezetéhez fűződő kapcsolatoknál, ráadásul úgy, hogy tudvalevő: Zelenszkij hat esztendeje azzal az ígérettel került hatalomra, hogy megtöri az oligarchák hatalmát Ukrajnában. 

Korrupció – nem a pénztáros, hanem az elnök az igazi célpont

Timur Mingyics amúgy nem klasszikus oligarcha. Inkább a háttérből szervező, gazdasági-befolyási pozíciókat építő figura volt, akinek médiához, energetikához és különböző pénzügyi intézetekhez kötődő érdekeltségei az elmúlt években – vagyis Zelenszkij uralma, s különösen a háború alatt – látványosan gyarapodtak. Hiszen komoly segítségére lehetett ebben maga az elnök. Mingyics a Kvartal 95 produkciós iroda társtulajdonosaként hosszú éveken át közvetlenül dolgozott együtt Zelenszkijjel, még mielőtt utóbbi politikai porondra lépett volna.

A Mingyicsnél tartott házkutatás, amelyet a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) egyszerre több helyszínen végrehajtott műveletsorozata kísért, országos döbbenetet váltott ki. 

A rajtaütés pillanataiban Mingyics persze már külföldön tartózkodott. Seremet Sándor szerint ennek egyszerű oka van: „Mingyics izraeli állampolgárként hagyta el az országot, így ehhez nem volt szükség különösebb procedúrára. Az elutazás ténye önmagában nem rendkívüli eset.”

A NABU által bemutatott bizonyítékok — többek között jelentős készpénzösszegek — az ukrán közvéleményt különösen érzékenyen érintették. A fronton harcoló katonák felszerelésének hiányosságai, a tömeges áramszünetek és az egyre szaporodó panaszok miatt az emberek nem egyszerűen egy újabb ügyként látták a botrányt, hanem szimbolikus esetként, amely megmutatja, miért omlik össze lassan az ország mindennapi működése. Az oligarcha iránti megértést nem segítette az, hogy a házkutatás során temérdek pénz és egy giccses aranytoalettet is feltártak.

Seremet Sándor ezt így fogalmazta meg: „a gyors intézkedések és a Mingyics ellen bevezetett szankciók azt hivatottak sugallni, hogy Zelenszkijnek nincs köze az ügyekhez, mi több saját barátja ellen is hajlandó fellépni, ha kiderül, hogy vétkes.”

Jelzésértékű elhatárolódás Zelenszkijéktől

A kutató szerint a lépés egyszerre két iránynak szólt: 

Vagyis Zelenszkij ezzel azt próbálja üzenni, hogy nincs protekció még a hozzá legközelebb állók számára sem, a korrupció elleni fellépés tényleg arról szól, aminek hívják. Seremet összegzése szerint az elnök kényszerhelyzetben van: „A jelenlegi botrány kirobbanásával Zelenszkijnek kevés lehetősége van. Vagy beleáll a folyamatba, hogy megvédje emberét – ami kockázatos –, vagy demonstratívan elhatárolódik.”

Utóbbit választotta, mint Seremet kiemeli. „az elhatárolódás és azonnali reakció ami a politikai presztízs megtartása miatt fontos”. 

Egyesek szerint az első rajtaütés az ukrán korrupció ellenes intézményeken amiatt történt, mert azok túl közel kerültek a Mingyics által is „menedzselt” folyamatok leleplezéséhez, ez azonban csúfos politikai kudarcba és válságba torkollott.

Az utcai demonstrációk és a nyugati partnerek nyomására a Bankova visszatáncolt. 

A jelenlegi botrány kirobbanásával Zelenszkijnek kevés lehetősége van, ami közül választhat: vagy beleáll a folyamatba, hogy megvédje emberét ami igen kockázatos lehet, mivel a nyomozási anyag hatalmas kiterjedésű és annak csak alig néhány százaléka került nyilvánosságra, így nem tudni mennyi kompromittáló anyag kerülhet a nyilvánosságra a továbbiakban, vagy demonstratívan elhatárolódik és jól látható büntetést szab ki saját embere ellen, jelezvén a népnek és a partnereknek, hogy neki nincs köze ezekhez a folyamatokhoz és előtte mindenki egyenlő, még a barátja ellen is szankciókat vezet be, ha az korrupt.

Ezt a látszatot igyekszik erősíteni jobbkeze, Andrij Jermák kabinetvezető is, aki fennen hangoztatja, Zelenszkij nem lehet korrupt, gyanú fölött áll, hiszen harcol a korrupció ellen.

A Mingyics-ügy ezt a belső háborút is megvilágítja. Seremet szerint: „a tényleges cél maga Zelenszkij, akivel szemben az úgymond régi politikai elit lép fel, amely a háború során elveszítette befolyását.”

A kutató név szerint is említi a potenciális köröket:

• Petro Porosenko volt elnök holdudvarát,
• a nyugati — főként amerikai demokrata — politikai hálózatokkal összekapcsolódó intézményeket,
• valamint a Soros-hálózatokhoz köthető médiumok és NGO-kkal összeköthető politikai szereplők és Majdan-típusú „hazafias aktivisták”.

Mint kiemeli,

Ha állami köntösben csinálják, már nem korrupció

Vagyis „Zelenszijnek a háború kitörése óta valóban sikerült jelentősen korlátozni a klasszikus oligarchák befolyását és azok a folyamatok amelyek a hadigazdságra, vagy újjáépítésre vonatkoznak, azok vagy az új vezetés holdudvarába tartozó figurákon keresztül valósul meg, vagy azokon a régi csoportok által valósulnak meg, amelyek úgymond hűséget esküdtek.”

Mindeközben az ukrán korrupcióellenes szervek hivatottak lennének a rendszerszintű visszaélések feltárására. Valós szerepük azonban láthatóan sokkal inkább geopolitikai és belpolitikai egyensúlyozás. Seremet szerint: az SZBU „az elnökhöz és csapatához lojális”, a NABU és a SAPO pedig már létrehozásuk óta „nyugati, főként amerikai háttérintézményekhez kötődtek”, és sosem kizárólag a korrupció elleni harc volt a szerepük, hanem „nyomásgyakorlási eszközök”.

A korrupció kérdése Ukrajnában mindig erős érzelmeket váltott ki – folytatja a szakértő – de a háború alatt már nem csak igazságérzeti kérdés, hanem túlélési. Seremet szerint 

s „ugyanez vonatkozik a toborzásokkal összeköthető korrupciós ügyekre, vagy az üzletemberek ellehetetlenítésére”. A szakértő hozzáfűzi: a mostani korrupciós botrány a legrosszabbkor jött, ugyanis a frontról érkező rossz hírek és az energetikai hálózat gyengesége bizony rányomja a bélyegét az elkövetkezendő hónapokra.

Ebben a közegben a Mingyics-ügy szimbolikus jelentőségű: a közvélemény úgy látja, hogy miközben az ország szenved, embereket hurcolnak a frontra, addig egy szűk kör biztonságban van mindenféle behívótól és ráadásul példátlan ütemben gazdagodik.

Nyitókép: Mike CLARKE / AFP