Ilyet még nem látott a háború: elkészült az ukránok új csodafegyvere – ez mindent megváltoztathat

A fegyvert először augusztus 24-én, az ukrán függetlenség napján mutatták meg.

A Fehér Ház jóváhagyásával és információi révén támadhatja Ukrajna az orosz energia-infrastruktúrát.
A Trump-kormányzat engedélyezte, hogy a Pentagon és a hírszerző ügynökségek olyan célzási információkat osszanak meg Kijevvel, amelyek lehetővé teszik a célzott, hosszú hatótávolságú csapások végrehajtását Oroszország energiaellátó rendszere ellen – írja a Wall Street Journal.
A döntés része egy széles körűbb mérlegelésnek, amely amerikai gyártmányú Tomahawkok és Barracuda-rakéták, illetve más, körülbelül 800 kilométeres hatótávolságú fegyverek esetleges átadását is vizsgálja. A lap információi szerint
Washington NATO-partnerektől is hasonló támogatást kér.
Ezt is ajánljuk a témában
A fegyvert először augusztus 24-én, az ukrán függetlenség napján mutatták meg.
A célpontok között szerepelhetnek
Az amerikai célzási adatok és a nagyobb hatótávolságú fegyverek kombinációja jóval komolyabb hatást érhet el, mint az eddigi ukrán csapások.
Az utánpótlási vonalakra kell lecsapni, hogy megszilárdulhasson a front”
– hangsúlyozta a lapnak a német katonai segélyt felügyelő Joachim Kaschke dandártábornok.
Bár az Egyesült Államok engedélyezte a titkosszolgálati információk átadását, azzal kapcsolatban, hogy ez milyen módon történjen, még írásos iránymutatásra várnak a megfelelő szervek.
Korábban az amerikai adminisztráció korlátozta az olyan rendszerek használatát, mint az ATACMS-rakéták, az ezekre vonatkozó felhasználási kérelmeket most felülvizsgálja a Pentagon.
A lépésből az látszik, hogy a Trump-adminisztráció egyszerre igyekszik előmozdítani az Alaszka óta újabb mélypontra került béketárgyalásokat, és ennek érdekében a csatatéren is próbál nagyobb nyomást gyakorolni Oroszországra.
A Kreml hűvösen reagált a fejleményekre. Dmitrij Peszkov szóvivő szerint
majd meg kell vizsgálni, „ki indítja ezeket a rakétákat, és hogyan zajlik a célmeghatározás”.
Európai körökben – különösen Németországban – üdvözölték az amerikai lépést; hiszen Berlin továbbra is jelentős forrásokkal segíti Ukrajna mélycsapás-kapacitásának fejlesztését.
Ezt is ajánljuk a témában
Egészen 2026-ig szállítják a légvédelmi rendszereket a németek Kijevnek.
***
Fotó: PETRAS MALUKAS / AFP