„Vagy új életet lehelünk a V4-be, vagy a harmincötödik évfordulóját már nem éri meg” – lengyel történész figyelmeztetése a Mandinernek!

Egy Facebook-bejegyzésből tudtam meg, hogy teljesen lecserélték a Waclaw Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet teljes állományát. Mi történt?

A kormányváltás után egyik napról a másikra „megköszönték a munkámat” és elküldtek. Indoklást nem kaptam. Nem voltam egyedül: az intézet minden munkatársát elbocsátották; talán a takarítónő maradt. Volt igazgatóként nem volna illendő véleményeznem az új vezetőség munkáját. Már csak azért sem, mert fogalmam sincs, mit csinálnak. Az intézet honlapjain mintha megállt volna az idő: az angol verzióban például még a tavalyi téli karácsonyi üdvözlet fogadja a látogatót.

Bizonyos programok azért még akadnak budapesti Felczak Alapítványnak köszönhetően, minap például egy érdekes közép-európai geopolitikáról szóló könyvet mutattak be Jan Draustól.

Politikai okokat sejt az elbocsátása mögött?

Nem kaptam semmilyen indoklást. Múlt július 14-én érkezett egy levél, hogy július 13-tól nem én vagyok az igazgató. Pont.

Az új lengyel kormány hatalomra kerülése után láttunk máshol is ilyen tisztogatást. Ugyanakkor ezen az eseményen itt van a jelenlegi miniszterelnök-helyettes, illetve a volt kormányfő és elnök is. Lecsillapodtak a kedélyek?

Szó sincs róla. Legfeljebb az eszközök változtak. A kormányváltás után negyven közpénzből működő szervezetet söpörtek ki egyik napról a másikra, igazgatói szinttől az alkalmazottakig. A politikai feszültség azóta is változatlan. Ennek oka, hogy bizonyos pártok a föderális Európai Unióban hisznek, és ezért minden támogatást megkapnak Brüsszelből és Berlinből. Én egyébként jobban szeretem a központosítás szót, hiszen a föderáció alulról felfelé építkezik, az Unió viszont erőből nyomná le az akaratát a tagállamok torkán. 

Messze még a következő lengyel parlamenti választás, viszont nemrégiben zajlott az elnökválasztás, amelyen nem a kormánypártok jelöltje nyert. Mi ennek az üzenete?

Ritkaságszámba megy, hogy az egyik jelölt mögött a teljes nemzetközi tőke, míg a másik mögött a mindennapi emberek sorakoznak fel. Mondhatni:

Most ez történt. A lengyel elnökválasztás a demokrácia ünnepe volt. A lengyel nép piros lapot mutatott Donald Tusk kormányának, egyértelmű üzenetet küldve, hogy nem értenek egyet a politikájával. Az elmúlt húsz évben biztosan nem volt olyan kormány, – oldaltól függetlenül – amely ilyen ütemben vesztette volna el támogatottságát.

A magyar-lengyel kapcsolatok nem élik éppen virágkorukat. A lengyel külügyminiszter naponta szól be a közösségi médiában a magyarnak. Véget ért a barátság, vagy csak múló politikai ellentétről van szó?

Ugyanaz az ellentét az Európai Unió jövőjét illetően, amely a lengyel politikát megosztja, a jelenlegi lengyel és magyar kormány között is fennáll. Már két évvel ezelőtt arra figyelmeztettem: a jó magyar-lengyel együttműködés vége a közép-európai szövetség végét jelenti. Sajnos igazam lett. A szomszédunkban háború dúl, átalakul a biztonsági rendszerünk, az Uniót válságok sora sújtja, erre ebben a helyzetben Közép-Európa súlyát vesztette, nem képes saját sorsát alakítani. Minél előbb és minden áron rendezni kellene Budapest és Varsó viszonyát! Persze tudom, hogy a kapcsolatok romlása nem az új kormánnyal kezdődött. 

Viszont a lényeg, hogy mostanra sikerült rendezni a kapcsolatot a lengyel és a magyar jobboldal között. Azon aligha lehet változtatni, hogy Donald Tusk élesen támadja a magyar kormányt. Az viszont reményt adhat, hogy az új köztársasági elnök szimpatizál Magyarországgal, és mint történész jól ismeri a két nemzet közös történelmét is.

Ugyanez igaz a Visegrádi Négyekre is?

Vagy új életet lehelünk a Visegrádi Négyekbe, vagy a harmincötödik évfordulóját már nem éri meg jövőre. Márpedig közép-európai együttműködés nélkül nagyon nagy bajban lennénk: se uniós szinten, se globálisan nem tudnánk hatékonyan érvényesíteni érdekeinket. Egyenként talán kisebb szereplők vagyunk, de közösen már számít a szavunk. A migrációs válság kezelésében például erőt mutattunk, ami nagyon nem tetszett Brüsszelben vagy Berlinben. Talán néhány évtized múlva megtudjuk azt is, kinek a keze volt inkább a Visegrádi Négyek bomlasztásában: inkább a Nyugatnak, vagy inkább a Keletnek?

A Varsói Egyetemen milyen az érdeklődés Magyarország iránt?

Még engem is meglepett milyen népszerű volt nyáron a Magyarország című kurzus: majdnem negyven diák jelentkezett. Ennek oka első sorban az lehet, hogy az elmúlt években Magyarország olyan ország lett, amely felkerült Európa politikai térképére, és a bírálatok ellenére kitart véleménye mellett. Orbán Viktort nemcsak Lengyelországban, de egész Európában sem kell bemutatni, minden beszédét élénk figyelemmel kísérik. Ebben persze az is szerepet játszik, hogy régóta van hatalmon. De az is, hogy számos kérdésben, mint például amilyen a migráció, bebizonyosodott, neki lett igaza.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatóhelyettese.
 Nyitókép: Michal Cizek / AFP