Senki sem hiszi el, mire volt képes Izrael, mostantól új játékszabályok érvényesek a világban

Fotó: KHAMENEI.IR / AFP

A Közel-Kelettel foglalkozó történész számára az elmúlt időszaknak ugyanaz az előnye, mint a hátránya: szinte minden hónapra jut egy új “történelmi esemény”, így már lassan szinte vágólapra kéne másolni, hogy “ilyen még nem fordult elő”. Most éppen 

az Egyesült Államok egyik legfontosabb nem NATO-tag regionális szövetségese területén: a levegő-föld rakétákkal végrehajtott légitámadást Izrael azonnal magára vállalta, s a hírek szerint a célpont a Hamász terrorszervezet Katarban élő vezetősége volt.

A sajtóhírek szerint 6 áldozata van a támadásnak, de nem világos, hogy a terrorszervezet teljes vezetése, illetve a jelenlegi főkolompos, Halil al-Hajja köztük van-e. A támadás különösen érzékeny pillanatban történt, hiszen Katar vezeti a tárgyalásokat, melyek közvetetten zajlanak Izrael és a Hamász között a maradék, Gázában fogva tartott izraeli túszért és túsz holttestéért. A támadást nemzetközileg azonnal elítélték, a szokásos kórus mellett elítélte a Fehér Ház is, és még Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter is arról posztolt, hogy Magyarország Katar barátja.

Idáig a látszat, és akkor most ássunk kicsit mélyebbre! 

A javaslat magában foglalja az összes túsz elengedését. A felszólítás interpretálásához meg kell érteni, hogy Katar Irán mellett a Hamász egyik legfontosabb pénzelője és támogatója. Az évek során Katar a nemzetközi terrorizmus egyik legnagyobb finanszírozójává lépett elő – úgy, hogy közben megtartotta Amerikát fontos szövetségesének. Katar az évek során egyes feltételezések szerint majdnem kétmilliárd dollárt adott a Hamásznak, a Hamász politikai vezetése pedig közel egy évtizede Katarban él(t). A Hamász katari létét egyes források szerint Amerika megtűrte, mert úgy érezték, hogy így legalább szem előtt lehet tartani őket, de október 7-e óta ez a megtűrés megingott, és állítólag már a Biden-kormány is felszólította Katart, hogy tegyék ki a Hamász szűrét. Arról nem is beszélve, hogy Katar finanszírozza a Hamász melletti nemzetközi sajtópropaganda jelentős részét, például a katari székhelyű Al-Dzsazírán át.

Elemzők tehát már a katari ultimátumot úgy értelmezték, hogy Amerika nyomást gyakorolhatott Katarra, és közölte: ennyi volt, a Hamásznak mennie kell. Úgy néz ki, valóban ez történhetett, csak a határidő sokkal rövidebb lehetett, mint azt bárki gondolta volna. Arról nem is beszélve, hogy katonai elemzők – így pl. Robert C. Castel – felteszik a kérdést: hogyan lehetséges, hogy senki sem vette észre a közeledő izraeli gépeket? A régióban számos nyugati – francia, brit, amerikai – radarfarm, lokátor állomásozik. Kizártnak tűnik, hogy ne látták volna az izraeli gépeket, mint ahogyan Katarnak magának is komoly légvédelme van. Ennek tükrében a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Amerika, annak nyugati szövetségesei és Katar előre lezsírozták a Hamász vezetőinek likvidálását, és az elítélősdi, ami megy a sajtóban, puszta showműsor.

Állítólag a terrorszervezet katari politikai vezetői nem tudtak előre a két évvel ezelőtti támadásról, de nem úgy tűnik, hogy meglepődtek volna, és örömmel nézték, ahogyan az izraeli civileket lemészárolják és fogságba hurcolják. A terv nyilván az volt, hogy Izrael nagyszabású túszalkut köt, a Hamász győzelmet hirdet, és rövid úton átveszik a hatalmat a Nyugati Parton. Ehelyett likvidálták teljes katonai vezetésüket, és most Izrael hozzányúlt az “érinthetetlennek” képzelt katari vezetőkhöz is.

Az izraeli lépés átírta az eddigi játékszabályokat. A terroristák azt hitték, hogy Katar a biztonságos “ház”, ahol senki sem éri el őket, ahol végtelen pénzt és támogatást – és persze luxust – kapnak, és azt csinálhatnak onnan, amit csak akarnak. A szemük előtt lebegő példa a tálib vezetőké lehetett, akik szintúgy hosszas emigrációban várták Katarból, hogy átvehessék a hatalmat Afganisztánban, mint ahogyan ez meg is történt. Izrael viszont most bizonyította, hogy egy alapvetően nem háborúzó, nyugati szövetséges országban is képes lebombázni azokat, akik felelősek az október 7-i népirtó jellegű tömegmészárlásért, melyben magyar állampolgárokat is megtámadtak, meggyilkoltak. 

Milyen nagyobb következményei vannak az eseménynek? Nemrég azt írtam a Mandiner hasábjain, hogy Izrael egymaga eltemeti a neoliberális-globalista világrendet, és ez nem biztos, hogy baj, a terroristák az erőből értenek. Most ennek egy újabb elemét látjuk: ezen a fronton (is) véget ért a sajtónyilatkozatok, a felszólítósdi, a tárgyalósdi és a “Katarban biztonságban vagyok” című játék korszaka, és az ENSZ-t, az EU-t és Grétát sem kérdezte meg senki, hogy ez így jó lesz-e. Cserébe felzúgnak az IDF gépei. Ez is csak egy módszer – végülis a háború is csak a politika egy kiterjesztett eszköze a mondás szerint. Ennek magyar szemmel nem kell sem örülni, sem felháborodni, csak nyugtázni kell a változás tényét.