Lengyelország készültségben: életbe lépett a légtérzár

A fegyveres erők tájékoztattak a riasztásról.

Magyarország annak ellenére részt vett a pénteki találkozón, hogy korábban az a hír járta, hogy nem lesz ott.
A Telex a hírek kapcsán megkereste az Európai Bizottságot, miután múlt hét hétfőn arról írtak az ukrán Suspline hírügynökség közlése alapján, hogy Szlovákia és Magyarország sem kapott meghívást a drónfalról szóló pénteki találkozóra, amin aztán mindkét ország résztvett. Thomas Reginer a Bizottság szóvivője a Telexnek azt írta, hogy a résztvevők köre a pénteki esemény előtt tízre bővült, hiszen szerdán csatlakozott Szlovákia és Dánia, majd csütörtökön Magyarország is.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a szóban forgó tagállamoknak jogos érdekük, hogy részt vegyenek ezeken a tárgyalásokon, a védelmi célokat szolgáló tervezett drónfalnak pedig valódi európai projektnek kell lennie, hogy megvédje az Unió összes tagállamát.
Az októberi uniós csúcstalálkozók lehetőséget adnak majd a többi tagország számára, hogy nyomon kövessék a kezdeti tárgyalások eredményeit, tette hozzá Thomas Regnier.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt a drónfal lényege a rétegzett védelem: egymásra épülő eszközök és eljárások sora fogja meg a beérkező fenyegetést a lehető legolcsóbb és leggyorsabb módon.A külső rétegek jellemzően elektronikai hadviselési megoldások (zavarás, jelhamisítás), amelyek már messziről megzavarják vagy eltérítik a drónokat.
A drónfal célja, hogy az olcsó, tömegesen alkalmazott támadó drónok ellen ne drága, korlátozott készletű rakétákat kelljen használni.
Nyitókép: NurPhoto via AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A fegyveres erők tájékoztattak a riasztásról.