Nyilatkozott Putyin a fegyverszüneti tárgyalásokról: a feltételei világosak

2025. augusztus 01. 22:15

Az ukrán elnök szavai nem okoztak zűrt. Putyin nem kertelt a feltételeket illetően.

2025. augusztus 01. 22:15
null

Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajnára hárította pénteken a felelősséget amiatt, hogy nem haladnak a több mint három éve kitört háború lezárására irányuló tárgyalások.

Putyin a nyugat-oroszországi Ladoga tavi Valaam szigeten Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel találkozva kijelentette: támogatja, hogy Moszkva tárgyaljon Kijevvel, de ennek kimeneteléhez nem kellene túl nagy várakozásokat fűzni.

A békés megoldás eléréséhez alapos, de nem nyilvános tárgyalásokra van szükség, valamint nyugalomra és csendre hozzá”

– mondta Putyin a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint. „Ha az ukrán vezetés úgy gondolja, hogy ennek még nincs itt az ideje, hogy várni kell, akkor hajlandók vagyunk várni is” – tette hozzá.

Putyin Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon minapi kijelentéseire reagált, aki szerint érdemi tárgyalásokra csak egy moszkvai hatalomváltás után kerülhet sor.

Zelenszkij pénteken viszont közölte azt is, hogy kész a tárgyalásokra. Röviddel Putyin kijelentése után az X közösségi portálon azt írta: „Ha vannak jelei a háború méltósággal történő lezárására és egy valóban tartós béke megteremtésére irányuló őszinte szándéknak, akkor Ukrajna ismételten megerősíti a készségét egy bármikor megtartandó vezetői szintű találkozóra.”

Moszkva és Kijev 2022 óta májusban kezdett először közvetlen tárgyalásokat. A három egymást követő fordulón hadifoglyok és halottak cseréjéről állapodtak meg, de nem történt áttörés a harcok beszüntetése kérdésében.

Ezt is ajánljuk a témában

***

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Vjacseszlav Prokofjev

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2025. augusztus 02. 08:33
Mind a két fél köti az ebet a karóhoz. A végén még kirobbantja a két atomhatalom a világháborút a mi térségünkben, távoli segitőkész országokkal ?
SzkeptiKUSS
2025. augusztus 02. 08:22
Le kellene zárni ezt az egész "mészárszéket". Ha Indiát "ráveszi" Trump az orosz olaj importjának csökkentésére és az amcsi bojkottot is bevezetik azt az orosz büdzsé nagyon megérzi. Szóval van kockázat, ha nem lesz orosz részről semmilyen engedmény. Nekünk is fájni fog, mert nem tudunk kimaradni belőle.
tangoescashcorleone-2
2025. augusztus 02. 08:18
Had gyengüljön a ruszki horda,háboruzzanak csak, had foggyanak.A probléma, ha ez a kgb-s fasz elpusztul hasonló kerül a helyére.
europész
2025. augusztus 02. 08:04
Vezetoi szintu talalkozora akkor lesz szukseg amikor alairasra varnak a haborut befejezendo dokumentumok.Putyin nem szinesz es nem all le egy ripaccsal egymast barmolni.Ha kesz a doku akkor az alairas idejere talalkozhatnak. Alairjak kicserelik kezetfognak sok szerencset kivannak egymasnak aztan mindenki megy a dolgara.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!