Véget ért a várva várt tárgyalás, megegyezett a két nagyhatalom: azonnal bejelentette Putyin, „készen állunk”
Ezt lehet eddig tudni a nagyjából egyórás beszélgetésről.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Ugyanis az ország 2014 után mindent elpusztít, ami Oroszországhoz, az oroszokhoz és az orosz ajkú emberekhez kapcsolódik.

„Fenntartható rendezés nem lehetséges a konfliktus kiváltó okainak elhárítása nélkül. Mindenekelőtt meg kell szüntetni Oroszországot a NATO bővítésével és Ukrajnának a NATO-ba történő bevonásával kapcsolatban érintő biztonsági fenyegetéseket. Legalább ilyen fontos az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítása azokon a területeken, amelyek a kijevi rezsim ellenőrzése alatt maradnak, mivel 2014 után az mindent elpusztít, ami Oroszországhoz, az oroszokhoz és az orosz ajkú emberekhez kapcsolódik – az orosz nyelvet, kultúrát, hagyományokat, a kanonikus ortodoxiát és az orosz nyelvű médiát.
Mindezeket a téziseket egy jogilag kötelező erejű békemegállapodásban kell rögzíteni.
Ukrajnának vissza kell térnie államiságának gyökereihez, és követnie kell fennállásának jogalapját megteremtő dokumentumok szellemét és betűjét.”

Ezt is ajánljuk a témában
Ezt lehet eddig tudni a nagyjából egyórás beszélgetésről.

Nyitókép: Sergei KARPUKHIN / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.


A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.
