Orbánnak vége, esélye sincs: Magyar Péter kimutatta, hogy a Bartók Rádió és az M4 „rémhírterjesztő propagandát” tol!
Legyen úgy, ahogy Magyar Péter akarja. Nézzünk bele a hétfői „tájékoztatójába”, sőt, írjunk is róla! Francesca Rivafinoli írása.

Teljesen elgurult az ukrán elemző gyógyszere.

A Bloomberg cikkére hivatkozva az ukrán Unian hírügynökség arról számolt be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hatalma veszélybe került, mivel a fiatal ellenzéki párt, a TISZA Párt, melyet Magyar Péter vezet, jelentős előnyt szerzett a Fidesz előtt a legújabb közvélemény-kutatás szerint.
Ezen felmérés szerint a TISZA Párt támogatottsága 51 százalék, ezzel szemben a Fideszé 36 százalék.
Ebből azt a következtetést vonta le az ukrán hírügynökség, hogy az ellenzék a következő választásokon akár győzhet is, amennyiben a jelenlegi trendek folytatódnak.

Szerdán a Mandiner is felhívta rá a figyelmet, hogy a fent ismertetett közvélemény-kutatást a Medián készítette, amely önmagában sem garancia a „tűpontos felmérésre”. Kocsis Máté például így reagált: „a Medián szerint már 15 százalékkal vezet a Tisza.
Ha így folytatja, jövőre meghaladhatja a 135 százalékot is.
Akkor már csak 35 százalékot kell veszíteniük ahhoz, hogy mindenki rájuk szavazzon. Drága jó Hann Bandi bácsi nagyon megdolgozik a pénzéért” – jelentette ki a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Az Unian bemutatta egy másik cikkben Kirill Szazonov ukrán elemző álláspontját is, aki szerint Magyarország jelenlegi, „Oroszország-párti” vezetése 2026 után Moszkvába költözhet.
Szazonov szerint a választások utáni politikai változások ezt a forgatókönyvet eredményezhetik.
Tény, hogy a magyar miniszterelnök orosz pártiságát nem mostanában kezdték el hangoztatni Ukrajnában. A vád már akkor is felmerült, amikor Orbán Viktor 2024-ben békemissziós úton volt. Sokan már azt sem vették figyelembe, hogy a kormányfő először Kijevbe látogatott a béke előmozdítása érdekében, majd csak utána utazott Moszkvába.
Kapcsolódó vélemény
Drága jó Hann Bandi bácsi nagyon megdolgozik a pénzéért.
A cikket Magyarország megújult médiafigyelője, az OBSERVER szemlézte a mandiner.hu számára.
A nyitókép illusztráció. Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Legyen úgy, ahogy Magyar Péter akarja. Nézzünk bele a hétfői „tájékoztatójába”, sőt, írjunk is róla! Francesca Rivafinoli írása.


Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
