Nagy bajban van Macron: gyakorlatilag kihátrált mögüle Franciaország

Hosszú lecsengés, nem aranyalkony, valahogy így jellemezhetjük Emmanuel Macron államfői időszakát. Ez az állapot talán a 2027 tavaszán esedékes elnökválasztásig el fog nyúlni, amelyen Macron már nem indulhat el. Természetesen nem így futott neki országa vezetésének: 2017-ben huszáros megoldásokkal, jelentős politikusi teljesítményt felmutatva – no és a nyilvánosság fősodrának támogatásával – egymaga átrendezte a francia politikát. Korábbi szocialista miniszterségéből kivetkőzve mint újszerű, lendületes, centrista-liberális, ugyanakkor Franciaország nagyságának visszaállítását ígérő jelölt lépett fel, egyszerre kihasítva magának egy nagy szeletet a mérsékelt baloldalból és valamennyit a mérsékelt jobboldalból. 

Macron a francia és a nemzetközi fősodor friss arcaként jelent meg a politikában, és 2017-es győzelme – majd azt követően újonnan gründolt pártja parlamenti választási sikere – nyomán lehanyatlott a hagyományos mérsékelt bal- és jobboldal. Egyfajta francia centrális erőtérként a közepet elfoglalva tőle jobbra csak a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülésnek, balra pedig csak a radikális erőknek maradt hely. Emmanuel Macron ebből a kényelmesnek ígérkező pozíció­ból kívánt jelentős reformokat véghez vinni a valóban vérfrissítésre szoruló államban, másrészt pedig a brexit utáni Európa önjelölt vezetőjeként akart fellépni, különösen az Angela Merkel távozása után meggyengülő német vezetés mellett. Mivel Macronnak az utóbbi idők fősodorbeli technokrata politikusaihoz képest valóban voltak gondolatai, víziói, sokan várhatták, hogy valami tényleg megmozdul Franciahonban, és Párizs újra világító fény lesz az alkonyodó Nyugaton. Ezt szolgálta volna a 2024-es párizsi olimpia is: az összességében sikeres rendezés mellett azonban a legemlékezetesebb pillanatok a megnyitó­ünnepséghez kapcsolódtak, amely zavaros, sokakat megbotránkoztató jeleneteivel elnyerte a leghaladóbb hangadók dicséretét, de hogy milyen képet akart közölni a mai Franciaországról, arra máig nem találjuk a választ. 

Elnöksége addigra már túl volt a harmadik megbicsaklásán: a 2022-es államfőválasztást megnyerte Le Pennel szemben, de rögtön utána elveszítette többségét a nemzetgyűlésben. 2024-ben aztán a pártja súlyos vereséget szenvedett az európai parlamenti választáson: 14 százalékot kapott, a Nemzeti Tömörülés pedig 31 százalékot. Az elnök erre feloszlatta a parlamentet, de az előre hozott voksoláson pártja csak a harmadik lett Le Penék és az egyesült szélsőbal mögött. 

Nemzetgyűlési többség nélkül viszont a francia elnök maximum félkarú óriás, különösen ha olyan ellenfelei vannak, mint a Nemzeti Tömörülés és a radikális baloldal. Macronnak már az első ciklusát is megrengették a tiltakozási hullámok, különösen a sárga mellényesek, a vidéki, elszegényedő alsó középosztály demonstrációi, de a második ciklusra parlamenti többség hiányában nagyrészt vergődés jut neki osztályrészül. 

A legutóbbi felmérések szerint 

Bár most éppen van kormányfője Franciaországnak François Bayrou személyében – ő a hatodik miniszterelnök, akit Macron „elfogyaszt” államfősége eddigi nyolc éve alatt –, világos, célratörő, távlatos kormányzásnak továbbra sincs nyoma. Az előző hetek két nagy belpolitikai fejleménye, hogy betiltották a dohányzást a strandokon, a parkokban és a megállókban, valamint hogy a parlament elfogadta az aktív eutanáziát, a „halálba segítést”: a centristák és a baloldal támogatták, a jobboldal nagy része ellenezte, de minden frakció lehetőséget adott a képviselőknek, hogy a lelkiismeretük szerint döntsenek. Macron az engedélyezés pártján volt, ahogy egyes felmérések szerint a lakosság négyötöde is. 

Az elnök továbbra is próbálkozik a politikai kezdeményezés visszaszerzésével: néhány hete arról nyilatkozott egy háromórás tévés szereplés során, hogy újra a belpolitikára és a reformokra fókuszálna, de konkrét ígéreteket és bejelentéseket nem tett. Marc Perelman, a France 24 hírcsatorna politikai szerkesztője szerint az egész műsor arról szólt, hogy 

E bizonygatás erejét viszont nagymértékben csökkentette a minapi kínos jelenet, amikor is az elnöki repülőgép ajtajának kinyitása után az látszott, hogy a fedélzeten álló Macron hatalmas pofont kap, a kéz tulajdonosa pedig nem más, mint a felesége – az államfő egykori tanára, a nála huszonnégy évvel idősebb Brigitte Macron. A vígjátékba illő jelenet után a sajtónak mosolyogni próbáló elnök hivatala azt közölte: a pár csak hülyéskedett – ezt nehéz komolyan venni. 

Az asszonyi pofonon ugyan hosszan lehet humorizálni, a francia jobboldalt érő jobbegyenesen már kevésbé. Két hónapja született meg az az elsőfokú ítélet, amelyben Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés nyolc európai parlamenti képviselőjét és tizenkét parlamenti asszisztensét elítélték az európai uniós forrásokkal való visszaélés miatt. Mint arról lapunk is beszámolt, a vád lényege az volt, hogy a korábbi szabályozási szürkezónát kihasználva pártmunkára fogták az uniós forrásból finanszírozott EP-asszisztenseket. A józan ész által nehezen szétválasztható munkakörök és a korábbi szabályozatlanság ellenére a francia bíróság úgy ítélte meg, hogy súlyos bűncselekmények történtek. A pártvezetőt négy év börtönre és 800 ezer eurós pénzbüntetésre ítélték, továbbá öt évre eltiltották a közhivatal viselésétől. Az eltiltás azonnal érvényes lett, így beleesik a 2027-es elnökválasztás időszaka is. Az ítélet nem jogerős, a fellebbezés eredményeként felfüggesztették a pénz- és börtönbüntetést. A választástól való eltiltás azonban egyelőre érvényben marad, és csak akkor van esély a változásra, ha a 2026-ra kitűzött tárgyaláson megváltoztatják az ítéletet. 

A mai politikában akár egy nap is hosszú idő, hát még egy teljes év. 

 – amely ma Franciaország messze legnépszerűbb pártja. Ebben a helyzetben a Nemzeti Tömörülésben senki nem tudja, hogy 2027-ben Marine Le Pen vagy Jordan Bardella, a párt 29 éves, Le Pen által kinevelt elnöke indul az államfőválasztáson. Bár a páros hosszú távú stratégiával futott neki a nagypolitikának, a bizonytalan helyzet összezavarhatja mind a két vezető kapcsolatát, mind a párt embereit és szavazóit, hiszen mindkét figura kapcsán teljes joggal lehet érvelni, hogy őrá építsék a következő évek politikáját és a kampányt, ő legyen a megnevezett jelölt. Ráadásul mostanra kettejük támogatottsága és népszerűsége kiegyenlítődött. A kérdés: mester és tanítványa képes tartósan kezelni ezt a kényes helyzetet a bizonytalan időszakban, vagy pedig eljöhet a nagy Nemzeti Tömörülés-belharc ideje. Akár volt politikai befolyás a Marine Le Pen elleni súlyos ítélet mögött, akár nem, az bizonyos, hogy a mozgalommal szembeni erők ennél jobb kifejletre nem is számíthatnának a jelen helyzetben.

Nyitókép: Merre tovább? Emmanuel és Brigitte Macron Szingapúrban
Fotó: AFP/Ludovic Marin