Nincs szellem a gépben? – egy amerikai újságíró leszámol a mesterséges intelligencia mítoszával

Naponta halljuk, hogy egy újabb ipari forradalom küszöbén állunk, digitális asszisztensek „költöznek” a kommunikációs eszközeinkbe, egyes értelmiségi szakmákról már a bennük dolgozók is kezdenek múlt időben beszélni, és egyre többen tekintenek valós lényként a mesterséges intelligenciára (MI). Ilyen közegben nem kis feltűnést kelt, ha a téma egyik szakértője arról ír hosszas értekezést, hogy miért marad ki inkább az egészből.

Sam Kahn amerikai újságíró, esszéista, producer Miért bojkottálom a mesterséges intelligenciát – és miért kéne neked is ezt tenned című cikkével pontosan ezt tette. A Persuasion szerkesztőjével az MCC Budapest Summit 2025-ön beszélgettünk arról, miért ismerjük félre az MI-t, és milyen árnyoldalai lehetnek, ha túl sok hatalmat adunk neki és alkotóinak az életünk felett.

Semmi sem az, aminek látszik

„Ez az új technológia valakinek használni, valakinek ártani fog. De semmiképp sem javaslom, hogy tiltsuk be a mesterséges intelligenciát” – tisztázta az álláspontját Sam Kahn, aki gyorsan alá is húzta, hogy amikor bojkottról beszélt, akkor ezalatt a saját elhatározását érti.

Szerinte, furcsa is lenne kívülállóként beleszólni valakinek a személyes döntésébe, sőt még abban sem biztos, hogy támogatná ez az MI állami szabályozását, mivel a jelenlegi „turbulens történelmi pillanatban” szerinte nem látszik egyértelmű sorvezető a felmerülő kérdésekre.

„Ha a saját, személyes döntési szabadságon, kreativitáson, intelligencián és az ehhez szükséges belső erőn, önbizalmon alapuló értékrendem felől nézem a dolgot, akkor egyértelmű, hogy az MI haszontalan, és csak ronthat a helyzeten” – fejtette ki Kahn, aki szerint 

Úgy látja, hogy amit annak vélünk, „az egyáltalán nem intelligencia, hanem az interneten található vélemények egyfajta felvizezett összessége”. Az általa adott válaszok általában középutas, „se hal, se hús” megfejtések, sőt van, hogy konkrétan „hallucinációk” – hibás, vagy egy az egyben fiktív elemeket tartalmazó feleletek.

Az, hogy ennek ellenére a gépben bujkáló értelemként gondolunk rá, a fejlesztők és a nagy tech cégek kiváló marketingfogásainak az eredménye. Ezek erősítenek rá arra az általános jelenségre, miszerint mindannyiunkban lappang egy bizonyos fokú kétely önmagunkkal szemben, ezért fogadjuk el könnyebben a gépi tudat – valójában az azt megalkotó gigavállalatok – hatalmát magunk felett.

Forradalom, behúzott kézifékkel?

A MCC Summit keretében tartott panelbeszélgetésen is felmerült, hogy a jelenlegi közbeszéd szereti új ipari forradalomként aposztrofálni a ma zajló folyamatokat. Sam Kahn szerint a párhuzam megállja a helyét:

„Az ipari forradalmaknak voltak egyértelmű győztesei és vesztesei. Ez a mai napig látszik például az olyan államokban, mink Kansas, ahol a családi farmokra épülő mezőgazdaság sosem heverte ki az ipari méretű szereplők és frencsájzok megjelenését. Ez véres rendet vágott a kis farmerek között. A végeredmény a mai napig lehangoló.”

De a „haladás” szerinte úgy működik, hogy akik már nem fértek bele ebbe a megélhetési modellbe, találtak, vagy létrehoztak maguknak más típusú munkákat.

– adott hangot a félelmeinek az újságíró, aki szerint sokak számára hamarosan tényleg húsba vágó kérdés lesz, hogy ki fog még például grafikusokat, fordítókat vagy hangmérnököket alkalmazni. Ugyanakkor szerinte van határa ennek a folyamatnak:

„Az MI-nek is megvannak a maga korlátai. A hallucinációk például annyira bele vannak kódolva a rendszerbe, hogy minden lényeges eredmény emberi megerősítést igényel. Ha bármi kézzelfogható, valós következtetésre, mondjuk egy orvosi diagnózisra van szükségünk, akkor egy hús-vér szakemberhez kell fordulnunk, akit ugyanúgy meg kell fizetnünk, mint eddig.”

Rámutatott, hogy a média és az írás területén sok esetben elég naiv a piaci szereplők MI-használathoz való hozzáállása. Példaként egy chicagói lapot említett, ahol a nyárra ajánlott könyvek listáján 15-ből 10 könyv az MI kitalációjának bizonyult, viszont a szerkesztőségből senki sem vette a fáradtságot, hogy ezt ellenőrizze a közlés előtt.

– fogalmazott Kahn. Rámutatott, hogy az MI nem képes utánozni az emberi tapasztalás összességéből bennünk kialakuló szellemi lenyomatot – „ezt akár léleknek is nevezhetjük” –, ezért képtelen tényleges művészetet létrehozni, hiszen nincs, ami előtt ezzel tiszteleghetne: „Amit képes megalkotni, az nagyon érdekfeszítő tud lenni, de az emberi tapasztalat őszinte kifejezését nem várhatjuk tőle. Ilyen szempontból értelmezhetetlenek a művei.”

Közösségi média 2.0

„Az MI tulajdonképpen egy olyan dolog, amit a tech cégek kétségbeesésükben fejlesztettek ki arra, hogy megőrizzék a saját piaci értéküket” – jelentette ki Sam Kahn, hozzátéve, hogy olyan vállalatokról van szó, amelyek korábban a közösségi média megalkotásán keresztül szerezték a szakmai tapasztalataikat:

Az újságíró ennek a folyamatnak egy olyan árnyoldala is van, amiről szinte alig esik szó: a cégek a legbensőségesebb beszélgetéseinkből igyekeznek adatokat kinyerni, illetve megfigyelik a felhasználókat, akiknek észrevétlenül további termékeket igyekeznek eladni.

„A mesterséges intelligencia tulajdonképpen a szöveg-előrejelzés, a nagy nyelvi modellek, rengeteg adat és a tanulási képesség összessége” – mutatott rá Kahn, aki szerint az utóbbi tényező rejtheti a legnagyobb meglepetést a jövőben.

Hiszen ezt a forgatókönyvet egyszer már végig nézhettük a közösségi médiával, azzal sem jártunk jól, annak is függőség lett a vége” – figyelmeztetett a szakértő, aki szerint ugyanakkor van választásunk azzal kapcsolatban, hogy részt veszünk-e a folyamatban: „Azt semmiképp sem szabad elhinnünk, hogy az MI egy olyan jövőt teremt, ami velünk, vagy nélkülünk, de mindenképp meg fog valósulni. Én személy szerint kimaradok ebből.”

Kahn arra is kitért, hogy szerinte jelenleg nincs alulról jövő kulturális igény a mesterséges intelligenciára. Szerinte a tech cégek végső soron most keresik ennek az új terméknek a fogyasztói bázisát, amit egyelőre a világ teljes lakosságában látnak. Úgy látja, „az MI szorításán az fog lazítani, amikor rájövünk, hogy nem feltétlenül tükrözi a mélyebb kulturális igényeinket”.

Gyógyír vagy méreg?

Az újságíró szerint az egyik legérdekesebb jelenség, ahogy az MI kölcsönhatásba lép a magánnyal az atomizálódott nyugati társadalmakban. Jelenleg az emberek nagy hányada alulértékeltnek érzi magát, és nincs, akivel napi szinten beszélgethetne. „Egy ilyen közegben jelenik meg egy olyan gépnek a koncepciója, ami állandóan a fülünkbe duruzsolja, hogy milyen fantasztikusak és ügyesek vagyunk, sőt »belénk is tud szeretni«. Az egész nagyon csábítóan hangzik” – fogalmazott Kahn, hozzátéve:

Sam Kahn a technológiai fejlődéssel kapcsolatban úgy véli, hogy az emberiség jelentős részben egy érzés szorításából próbál menekülni ez által: „Rettentően felzaklat minket, hogy állandóan unatkozunk. Erre válaszul mindig jönnek az újítók, akik újabb és újabb módjait találják fel annak, hogyan megszabaduljunk ettől az érzéstől, amit végső soron szorongással és különböző problémahalmazokkal helyettesítünk. Az MI is ilyen »megoldás«.”

Szerinte ugyanakkor, akik megpróbálják akár az unalmat, akár a magányt az MI-vel elűzni, nagyon hamar ki fognak ábrándulni a lelki deficitből, ami kódolva van ezekbe a rendszerekbe: „Ez csupán egy túlhájpolt termék, ami ugyan óhatatlanul része lesz az életünknek, de elég belső buktatója van ahhoz, hogy ne úgy vegye át az uralmat a világ felett, ahogy a legapokaliptikusabb forgatókönyvek felvázolják ezt.”

A nukleáris dilemma

Az MI geopolitikai hatásaival kapcsolatban Sam Kahn úgy látja, hogy a nyugati demokráciák, ha tetszik nekik, ha nem, egyfajta fegyverkezési versenyre kényszerülnek az állami MI-fejlesztést gőzerővel folytató Kínával és Oroszországgal:

Úgy látja, hogy az előttünk álló történelmi korszak jó eséllyel arról fog szólni, hogy a kisebb, a jelenlegi világrendből valamilyen módon kilógó államok, szervezetek megpróbálnak versenyelőnyt kovácsolni maguknak az MI segítségével a nemzetközi porondon. Ez értelemszerűen a nagyhatalmakat is arra fogja késztetni, hogy felvegyék a kesztyűt.

„Nincs sok kedvem ahhoz, hogy átéljem ezt, de valószínűleg nem lesz más választásunk” – mondta a szakértő, aki szerint a legkézenfekvőbb párhuzamot az atomfegyverek és a hidegháború szolgáltatja azzal kapcsolatban, hogy mit tartogat számunkra a közeljövő. Úgy véli, ahogy akkor, most is meg kell találnunk egyfajta egyensúlyt, a siker pedig a világ vezetőinek bölcsességén és a „vak szerencsén” múlik.

Hogy lesz-e olyan nemzetközi szabályozás, amely keretek közé szoríthatja az MI-t, nem tudta megjósolni, szerinte ez egy globális kormány létrejöttét feltételezi, mert az ENSZ a jelen formájában alkalmatlan egy ilyen feladatra. Végső soron azonban „hamis reménynek” nevezte ezt a lehetőséget. Szerinte jelenleg „egy kétszereplős tánc zajlik a felhasználók és a tech cégek között”, amelyben az utóbbiak rendelik a zenét:

Megvalósulhat a Terminator-jövő?

Bár Sam Kahn nem hisz abban, hogy az MI önmagában átvehetné az uralmat a bolygó felett, a fenyegetést nagyon is valósnak tartja. Felhívta a figyelmet arra, hogy Geoffrey Hinton brit-kanadai informatikus, és több más szakértő jelenleg 20 százalék körülire becsüli annak a valószínűségét, hogy a mesterséges intelligencia egzisztenciális fenyegetést jelenthet az emberiségre nézve, ami nyugtalanítóan magas arány.

– emelte ki Kahn, aki szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy jelenleg hiába gondolunk úgy az MI-re, mint egy absztrakt, a digitális térben létező lényre, hamarosan fizikai megtestesülései is lesznek, ami révén meg fogja tapasztalni a világot:

Halvány reményként azért felvillantotta, hogy szerinte bár a technológiai fejlődés lineáris, a végkifejlete nem előre elrendelt: „A mai világunkban is léteznek nukleáris fegyverek, ez mégsem vonja feltétlenül maga után azt, hogy elkerülhetetlen lenne az atomháború. Bizonyos pontokon be tudjuk húzni a féket. Persze, atomfegyvereket csak a nagy nemzetállamok tudnak fejleszteni, az MI kapcsán nincs meg ez a kegyelmi helyzet.”

Az újságíró szerint a tech cégek és bizonyos szinten egyes államok is próbálnak biztonsági korlátokat beépíteni a mesterséges intelligenciába, illetve a fejlesztési folyamatba. Ám ez nem fogja örökké megelőzni azokat a problémákat, fenyegetéseket, amiket jelenleg még megfogalmazni sem tudunk.

***

Fotók: MCC/Mandiner