A gyerek szeszélyei, és annak kielégítése nem egyenlő az alapvető szükségleteivel – kanadai sztárpszichológus a Mandinernek

Dr. Catherine L'Ecuyer Madridban élő kanadai kutató és neveléstudományi szakértő a technológia és a társadalom kihívásait feltáró MCC Summiton adott elő; ennek apropóján kérdeztük arról, mit is művel gyerekeinkkel a túlzott képernyőhasználat, a villámgyors jelenetváltások a nekik szánt filmekben, és általában az, hogy nem hagyják őket a szó hagyományos értelmében felnevelkedni ebben a zajjal teli világban. 

***

Gyakran hangsúlyozza  „rácsodálkozás”* szerepét a tanulásban. Mit ért „rácsodálkozás” alatt, és miért tartja ezt alapvetőnek a gyermekkori nevelésben?

Aquinói Szent Tamás a rácsodálkozást úgy határozta meg, mint „a megismerés vágyát”, Arisztotelész pedig azt mondta: „Minden ember természeténél fogva tudni akar.” A rácsodálkozás egy velünk született képesség – a gyerekek ezzel jönnek a világra. A tanulás iránti érdeklődés belülről fakad. 

Sok fiatal szülő elbizonytalanodik a sok, egymásnak ellentmondó tanácstól. Ha csak egyetlen elvet adhatna útravalóul, mi lenne az? 
Egy tanácsot adnék: ne hallgassanak a nevelési tanácsadás iparára. Ma egyre inkább ennek az iparágnak és az előre csomagolt „módszereknek” a rabjai vagyunk, amelyek a hogyanra kínálnak gyors válaszokat, de teljesen figyelmen kívül hagyják a miértet és a célokat. 

Egyrészt, mert ne higgyük el, hogy a nevelés könnyű. Másrészt, mert nincs olyan módszer, ami minden gyerekre és minden családi helyzetre egyformán működik. Minden család, minden gyerek egy külön világ. Ahhoz, hogy valódi válaszokat adjunk a szülők kérdéseire, először is ismernünk kell a gyermeket.

Ma szinte félünk az unalomtól és a csendtől. Mi a szerepük ezeknek a gyerekek érzelmi és kognitív fejlődésében?
A túl sok inger, az állandó zaj elfojtja a rácsodálkozást. A gyerekek – később a kamaszok is – egyre kevésbé tudnak elmélyülni a tanultakban, figyelni, befogadni, meghallani másokat, szemkontaktust tartani, végiggondolni a tetteik következményeit, mérlegelni, elcsendesedni, értelmet keresni. Ha ezt a káros állapotot vissza akarjuk fordítani, előbb újra meg kell tanulniuk elviselni a csendet.

Gyakran bírálja a gyerekek képernyőhasználatát. Milyen hosszú távú kockázatai vannak a túl korai digitális jelenlétnek?
Egy észak-amerikai kutatásban 59 olyan DVD-t elemeztek, amelyeket három év alatti gyerekeknek készítettek. Átlagosan 7,5 gyors jelenetváltást tartalmaztak percenként – ez teljesen idegen a valóságos világtól, amit a gyerekek megtapasztalnak. Nem csoda, ha a gyerekek unatkoznak, türelmetlenek vagy idegesek, amikor a való világ „lassabb üzemmódjára” kapcsolunk. 

Neves amerikai gyermekorvosok ezért kezdték el használni a „Primum non nocere” – „Elsősorban ne árts!” – elvét a képernyőhasználat kapcsán, hogy felhívják a tudományos világ figyelmét arra, mennyire fontos visszatartani a kicsiket a digitális eszközöktől.

Létezik „egészséges” képernyőidő a kicsiknél, vagy teljesen el kell kerülni? Ha mégis van elfogadható mérték, hogyan lehet úgy használni a technológiát, hogy ne veszélyeztesse a fejlődésüket – és ne zárja ki őket a jövő lehetőségeiből?
Nem, nem létezik egészséges képernyőidő kisgyermekkorban. A Kanadai Gyermekgyógyászati Társaság már 2017-ben kijelentette, hogy „nincs tudományos bizonyíték a médiatartalmak hasznára csecsemők és totyogók esetében, de vannak ismert fejlődési kockázatok”. Azt is megállapították, hogy „az óvodások élő, közvetlen és szeretetteljes kapcsolatokban tanulnak a legjobban.” Összefoglalva: 

A korai életévekben a technológia soha nem semleges – mindig beavatkozik az idegrendszeri fejlődésbe.

Ön szerint hogyan lehet fejleszteni a figyelemre való képességünket, egy olyan világban, amely tele van zajjal és elvonja a figyelmünket?
A figyelem egy aktív, nyitott hozzáállás a valósághoz. Ez nem azonos azzal a lebilincselő állapottal, amit a gyors, erős ingerek váltanak ki, és amibe ma sok gyerek kerül. A gyerekek egyre inkább ezekhez az ingerekhez kötődnek, és így egyre kevésbé képesek valóban figyelni. Ennek oka az is, hogy érzékszerveik elidegenedtek a valóságtól.

Ön szerint a mai iskolarendszer – főleg a nyugati világban – támogatja vagy inkább elnyomja a gyerekek természetes kíváncsiságát? 
Óvodáskorig, körülbelül hatéves korig a gyerekek még nem képesek elvont gondolkodásra – az érzékszervi és személyes tapasztalatokon keresztül tanulnak. Nekik a valósággal való kapcsolat a kulcs. Ma sok gyerek már a korai éveiben is egy kétdimenziós világba „szorul”, miközben 

Hol látja a legnagyobb szakadékot a nevelés elmélete és gyakorlata között?
Ott, ahol az „evidence-based”, vagyis tudományosan megalapozott nevelésről beszélünk. Sok gyakorlat nem áll szilárd bizonyítékokon. De elmélet és gyakorlat között elvileg nem lehet ellentmondás – ha mégis van, akkor valamelyik hibás. Az igazság nem lehet ellentmondásban önmagával. Az elmélet valójában a gyakorlat elvont leképezése.

Hogyan változott a szülői hozzáállás az elmúlt generációban – például önállóság, védelem vagy ingerek terén?
„Negyvenéves vagyok, és még mindig hallgatok a szüleimre, de a gyerekeim rám már nem” – panaszkodott egy anya, miközben gyerekei minden kívánságát teljesíti. Mi történt, hogy életünket áldozzuk fel a gyerekeink szórakoztatására és extra kívánságaira? 

Vannak például szülők, akik offline túlóvják a gyerekeiket, de online magukra hagyják őket.

Mit gondol a mesterséges intelligencia használatáról gyerekek és tinédzserek körében? Engem személy szerint elrémített, és nem csak az iskolai vonatkozásaiban, mint a puskázás vagy a házi feladat elbliccelése, hanem például egyszer két kamaszt hallottam beszélgetni a villamoson arról, hogyan programozzák a ChatGPT-t csajozós dumákra, vagy érvelésre a szüleik ellen. Megdöbbentő volt.
Az AI csodálatos eszköz lehet egy művelt ember kezében. De ha a gyerek a ChatGPT-t használja a feladatok megoldására, vagy a viselkedését „kiszervezi” neki, sosem válik művelt emberré. Maria Montessori mondta: „Amit a gyerek képes egyedül megcsinálni, azt ne csináljuk meg helyette.” A nevelés nem valami külső ráhatás – hanem belső átalakulás. Ha a gyerek a tanulást az AI-ra bízza, nem változik meg belül.

***

*nehezen fordítható a szerző „wonder” szava ebben a kontextusban, de talán leginkább ez adja vissza – „a rácsodálkozás, ami a gyermek veleszületett, belső vágya a tanulásra, ami a valóságra vár, hogy felébredhessen. A rácsodálkozás a valóságalapú tudat, tehát a tanulás eredete. A rácsodálkozás metafizikai szinten jelentkező hatóköre nagyobb, mint a kíváncsiságé” – írja; Aquinói Szent Tamás műveiből az admiratio szónak megfelelő szöveghelyet idézi, és spanyol fordításában is az asombro szót használja könyve címében. Akinek jobb ötlete van, írja meg kommentben!

Nyitóképen Catherine L'Ecuyer az MCC SUmmot-on ad elő. Forrás: MCC.