Mélyen hallgat erről a helyzetről Zelenszkij: pedig lenne mit megköszönnie Magyarországnak

2025. június 16. 11:10

Az Országos Rendőr-főkapitányság ismertette a részleteket.

2025. június 16. 11:10

Az ukrán–magyar határszakaszon 8797-en léptek be Magyarországra vasárnap – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 17 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.

Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.

Orbán Viktor is utalt már erre korábban

A Mandiner is beszámolt róla, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint az ukránok köszönettel tartoznak Magyarországnak. „Megengedtük, hogy a menekültjeik Magyarországon keresztül távozhassanak. Megengedtük, hogy Magyarországon igénybe vegyenek minden közszolgáltatást, elláttuk őket, gyógyítottuk a katonáikat, taníttatjuk a gyerekeiket” – sorolta a kormányfő.

Azt javasoljuk az ukrán elnöknek, hogy fenyegetőzés és zsarolás helyett mondjon köszönetet a magyaroknak és fejezze ki Magyarország iránti tiszteletét”

jegyezte meg.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Handout / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2025. június 16. 12:59
ZELLER EGY IGAZI SZÜLETETT PATKÁNY VAGY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!DÖGÖLJ MEG!!!!!!!!!!!
nemecsek-3
2025. június 16. 12:08
De hát zselé még azt sem kifogásolta, hogy Zorbán nem viszi a hoholokat a határról egyenesen a frontra. Orbán meg nem is említette azt amit az afrikai, közelkeleti migránsokkal kapcsolatban még az elején tett, hogy bizony az ukrán menekültek között hányan lehetnek akik veszélyt jelentenek a közbiztonságra, terrorveszély jelentenek, alvilágot maffiaszervezetet építenek, behordják a fegyvereket stb
Treeoflife
2025. június 16. 12:00
"Azt javasoljuk az ukrán elnöknek, hogy fenyegetőzés és zsarolás helyett mondjon köszönetet a magyaroknak és fejezze ki Magyarország iránti tiszteletét” Ennek a görények lehet bármit javasolni, ha az nem jár számára anyagi előnnyel, a világért sem támogatná vagy ismerné el, Talán ha valamilyen támogatást mi is adnánk, amiből tud "lenyúlni", mindjárt más lenne a "leányzó fekvése", és nem lenne a "sz..r is keserű.
bagira004
2025. június 16. 11:35
Ukrán maffiózók Európát megszállják. Titkon Zelenszkij is kapcsolatban van velük. Európát azok az oroszok szállták meg akik Magyarországot 45 évig bitorolták megszállva tartották . Egy fegyver ropogás nélkül jönnek akárcsak a betolakodók .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!