„Az Afrika-szarvától a Szuezi-csatornán és a Hormuzi-szoroson át egészen az Indiai-óceán nyugati részéig akadozik a nemzetközi szállítmányozás a kalózkodás, a terrorizmus és a háborúk miatt. Közben a kínaiak új selyemútjai a szárazföldön a tervezőasztalon maradtak, a jég meg nem olvad olyan gyorsan északon, hogy kiváltson bármit is. Marad az Atlanti-óceán biztonságos, ott pedig, kizárásos alapon, az amerikai kontinens országaival kereskedhetünk.
Meg persze a Csendes-óceán is a nevéhez méltó módon békés marad, miközben a Földközi-tenger csak arra jó, hogy azon keresztül behordják a kontinensre azokat, akikre semmi szükségünk nincs, de legalább sokba kerülnek és a terhünkre vannak. Nem állunk jól, ráadásul Magyarország ebben az új realitásban a világgazdaság perifériájának perifériája éppen.
A minap intenzív és valódi, bár a távolság miatt meglehetősen szokatlan háborúba váltott több évtizedes konfliktus Izrael és Irán között végleg eldöntötte, hogy egy darabig még az USA marad a világ középpontja. Nem pörgött el a földgömb keletre. A Hormuzi-szoros felett repkedő vadászbombázók és cirkálórakéták miatt a katari LNG és a szaúdi olaj kockázatosabb, mint az amerikai, a kínai-európai kereskedelem pedig volumenében csak akkor nem fog jelentősen csökkenni, ha Kína a nemrég csendes-óceáni bicepszmutogatásra küldött két repülőgéphordozóját átvezényli az Arab-tengerre, hogy ott biztosítsa a hajózási útvonalakat. Meg azoknak, akiknek ilyenkor ötletei támadnak, elvegye a kedvét a kalandozásoktól.
Nyilván nem az amerikaiak állnak az izraeli-iráni háború mögött, de minden nagyhatalom opportunista. Felesleges reménykedni, bizony ki fogják használni a megnyíló lehetőségeket, ahogy az orosz-ukrán háború is átváltott a részükről sima zsákmányszerző műveletté a morál egyetemes érvényesítéséről és a nemzetközi jogról szőtt nevetséges álmodozások után.”