Euronews: Békülne a magyarokkal az Úzvölgyéből indult román elnöki esélyes

2025. május 07. 19:38

George Simion rendszer- és háborúellenes, Brüsszellel kritikus – de magyargyűlölet bélyegét aligha moshatja le magáról.

2025. május 07. 19:38
null

Miután vasárnap fölényesen megnyerte a román elnökválasztás első fordulóját, mindjárt békülékenyebb hanggal próbálkozott a magyarokkal szemben George Simion. A második fordulóba jutott, favoritnak számító román román nacionalista politikus az Euronewsnak adott nagyinterjújában jelentette be:

együttműködne Orbánnal és békülne az RMDSZ-szel is.

Szót ejtett továbbá az orosz-ukrán háborúról.

„A magyar közösségnek megvolt a saját jelöltje. Vagyis nem szavaztak ellenem, a saját jelöltjükre szavaztak” – mondta el Simion, mikor az Euronews arról kérdezte: mit gondol arról, hogy ellene szavaztak a magyarok. Ezt követően mindjárt méltatni kezdte az elsősorban ellene mozgósító RMDSZ-t. „A magyarok, az RMDSZ párt nagyon komoly politikai partner. A bukaresti kormánypártok közül az egyetlen komoly párt, amelynek professzionális vezetése van” – fogalmazott. 

Ez érdekes fordulat, figyelembe véve, hogy korábban egyenesen „etnikai terroristának” nevezte a magyar pártot.

Ezt is ajánljuk a témában

Voltak kedves szavai Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz is:

elmondta, „sok tekintetben Orbán Viktor lépéseit szeretném követni” abban, hogy „a családokért, a népesség megtartásáért és a kereszténységért” harcol az uniós intézményekben.

Emellett azonban „természetesen vannak vörös vonalak, és az álláspontunk eltér néhány kérdésben”.

Kérdés persze, hogy az RMDSZ-ről és Orbán Viktorról elejtett meleg szavak mennyiben a karrierjét az úzvölgyi temető meggyalázásával kezdő román politikus valódi meggyőződését tükrözik, és mennyiben kiszámolt üzenetek az erdélyi magyar szavazóbázis megszólítására – hiszen mind a Fidesz, mind Orbán Viktor elsöprő népszerűséggel bír az erdélyi magyarok körében.

Ezt is ajánljuk a témában

Simion tagadta, hogy euroszkeptikus lenne, álláspontja szerint „eurorealista”, „a nemzetek Európáját szeretné”. Visszautasítja az oroszpártiság vádját is. „Én vagyok az, aki a legtöbbet küzdött az orosz propaganda ellen, mielőtt beléptem volna a politikába” – így Simion. Azt azonban jelezte: Ukrajnának „tiszteletben kell tartania a nemzetközi szerződéseket és a nemzeti kisebbségek jogait”, nincs rendben az, hogy „van félmillió románajkú Ukrajnában, akiknek nincs joguk sem iskolához, sem templomhoz”.

Világossá tette: a nemzetiségek jogainak tiszteletben tartása részéről Ukrajna további támogatásának feltétele.

A háborúval kapcsolatban Simion úgy nyilatkozott: Oroszország Ukrajna ellen viselt háborúja „sért minden nemzetköz iszerződést”, s „reményeink és imáink a Trump-kormány békés megoldására irányulnak”. Abban is reménykedik, hogy elnökválasztási győzelme után Ukrajna és Moldova is feloldja majd azon intézkedéseit, melyekkel kitiltották területükről a mindkét országgal szemben területi igényekkel fellépő Simiont.

Az elnökjelölt a NATO-val kapcsolatban megnyugtatta a közvéleményt: nem tervez kilépni a NATO-ból, amely „védelmi szövetség”, melyben „a tagság számunkra létérdek”, Lengyelországgal és a baltiakkal együtt szeretnék alkotni „az Egyesült Államok által vezetett NATO” keleti szárnyát.

Az interjúra reagálva az RMDSZ lapunknak jelezte: 

„Simion mostani nyilatkozatai azonban nem szabad, hogy megtévesszenek senkit.

Régóta ismerjük őt – minden eddigi megnyilatkozása az ellentétét bizonyítja, mint amit az Euronewsnak állított.”

A párt minden érdeklődő figyelmébe ajánlotta azt a dokumentumfilmet, amely az AUR felemelkedéséről készült.

Mint írták: „George Simion egész politikai karrierje a magyar közösség elutasítására és megfélemlítésére épült.”

Mindeközben egyre nagyobb nyilvánosságot ér el az a videó a neten, amelyben egy AUR-szavazó lelkendezik azon, hogy a magyarokat végre el lehet űzni Romániából, ha Simion győz.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: AFP / Robert Ghement

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2025. május 08. 08:48
Ha így folytatja, George-ból György, Simion-ból Simon lesz (Erdélyben legalábbis).
Palmoilfree
2025. május 07. 22:46
Hazudsz dákó!
Hohokam
2025. május 07. 22:28
Na MOST nem kéne semmit se' mondani, hagyni, hadd' főjön a saját levében, miközben a román csodagazdaság/gazdasági csoda romjain diadalmasan továbbgördül a lovak mögé kötött Dacia 1300.
kokrowatz-0
2025. május 07. 22:06
a fidesz kedvence lesz, mint fico. a magyarokat rühelli, de putyin fasza a szájába lóg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!