Az atomhatalommá váló két állam a megszületése óta civakodik.
Az Indus folyó völgye a civilizáció egyik bölcsője – és a civilizációs bölcsőkhöz hasonlóan évszázados, évezredes konfliktusok színtere. Az Indus környéke nemcsak ősi letelepedett kultúrák otthona volt, hanem a hadak útja és a legeltérőbb etnikai és civilizációs áramlatok, népvándorlások folyosója is. A mai kort meghatározó konfliktusforrás a 20. század derekán keletkezett, amikor a hatalmas brit gyarmatbirodalom indiai térségét felosztották egy hindu és egy muszlim többségű félre, majd az utóbbi tovább osztódott kétfelé. Így jött létre a mai India – benne jelentős muszlim kisebbséggel északon –, valamint a tőle nyugatra fekvő muszlim Pakisztán és a keleten India által szinte körbefogott, szintén muszlim Banglades. A három országban 1,8 milliárd lakos, az emberiség egynegyede él – nem mindegy tehát, hogy a béke vagy a háború korszaka vár rájuk.
Az indiai–pakisztáni konfliktus végigkísérte a két ország születése óta eltelt nyolcvan évet. Ezalatt három nagyobb és egy kisebb háborút vívtak egymással, és a harc ma is élőnek, lezáratlannak számít. Ha valaki esetleg elfeledkezett volna róla, épp az utóbbi napok eseményei szóltak ébresztőként.
A két ország közötti feszültség legforróbb pontja északon, a Himalája és a Hindukus hegység vidékén fekszik: Kasmír. A terület hovatartozása ma is vitatott. Az 1947-es első indiai–pakisztáni háborúban a helyi hindu maharadzsa India segítségét kérte a többségében muszlimok által lakott tartomány ügyében a pakisztáni hadsereggel és a helyi erőkkel szemben. Végül a tartomány kétharmada indiai, egyharmada pakisztáni fennhatóság alá került. 1965-ben újra háború dúlt Kasmírért, ismét eldöntetlenül. 1971-ben a Pakisztántól elszakadó Banglades miatt esett egymásnak a két hatalom, de végül megalakult a független Banglades, Pakisztán pedig jelentős katonai veszteségeket szenvedett. 1999-ben került sor a „korlátozott” kargili háborúra, amikor a pakisztániak behatoltak az India által ellenőrzött területre, de az indiaiak visszaverték a támadást, így az akció Pakisztán vereségével és nemzetközi tekintélyvesztésével zárult.
Egy emberöltővel később újra elszabadulni látszanak az indulatok a két szomszédos atomhatalom között. Április 22-én huszonhat, nagyrészt indiai személyt mészároltak le fegyveresek Kasmír területén. Egy magát Ellenállási Frontnak nevező, homályos csoportosulás vállalta az akciót. India szerint ez a csoport a Pakisztánban működő Igazak Serege (Lashkar-e-Taiba) nevű iszlamista szervezet egyik ága. Iszlámábád azonnal közölte, hogy nem az ország vezetése áll a támadás mögött, India pedig nem szolgáltat bizonyítékokat az állításaira. Két pakisztáni és egy indiai állampolgárt gyanítanak a támadás mögött, az indiai hatóságok életre-halálra keresik őket Kasmír térségében. Narendra Modi indiai kormányfő is hangsúlyozta, hogy azonosítani fogják és le fogják vadászni az elkövetőket.
Bármennyire homályos még a háttér, a konfliktus rögtön államközi szintre ugrott. Egy nappal a támadás után India felfüggesztette az Indus vizének közös használatáról szóló egyezményt. Erre Pakisztán közölte, hogy az ország számára az életet jelentő Indus bármilyen feltartását vagy elterelését háborús cselekménynek tekinti. A háborús cselekmények pedig elkezdődtek:
az utóbbi napokban indiai és pakisztáni erők többször tüzet nyitottak egymásra a kasmíri határvonalon.
Az indiai hadsereg jelentős hadgyakorlatozásba kezdett földön és vízen egyaránt.
Pakisztán lezárta légterét az indiai repülőgépek előtt, ami jelentősen befolyásolja a világ legnépesebb országának nyugati, északnyugati irányú forgalmát. A hatóságok közölték, hogy megöltek ötvennégy iszlamista fegyverest, aki Afganisztán felől próbált bejutni pakisztáni területre.
A feszültség tehát érezhetően megnőtt. Ezt az is jelzi, amit egy pakisztáni miniszter nyilatkozott Indiának címezve: „a ballisztikus fegyvereink mind rátok céloznak”. A mindkét országgal szomszédos Kína eközben békebíróként lép fel, visszafogottságra felszólítva a feleket és csillapítva az indulatokat.
A pakisztáni emberek egyelőre kevésbé az atom, inkább a vízhiány miatt aggódnak. Víz nélkül ugyanis a mező-gazdaságon kívül az áramtermelés és az ország egész gazdasága leállhat. Az indiai vízügyi miniszter határozottan azt nyilatkozta: „Garantálni fogjuk, hogy egy csepp víz sem fog az Induson Pakisztánba jutni.”
A Reuters Indus menti pakisztáni gazdákat kérdezett riportjában. Egyikük kifejtette: ha India feltartja az Indus vizét, „itt minden sivataggá fog válni, az egész ország. Éhen fogunk halni”. A történelem tehát nem ért véget az Indus völgyében sem.
Nyitókép: Nem csak kakaskodás: indiai katona a pakisztáni határon zajló ceremónián
Fotó: AFP/Narinder Nanu
A német acélipar történelmi válságban van. A helyzet megoldására Berlinnek is a keleti nyitás lehet az utolsó esélye – épp az a stratégia, amelyet Orbán Viktor évekkel ezelőtt meghirdetett.
Négy éve nem látott szintre csökkent a maginfláció szintje, ami idővel az inflációs mutatón is látszódni fog. Az államháztartás hiánya is elmarad a baloldali szakemberek által jósoltaktól, ez derült ki az MBH Bank elemzőinek a magyar gazdaságra vonatkozó friss előrejelzéséből. A forintban rejlő erő nagyot segít a helyzeten.
Ha az orosz energiahordozókat kitiltaná a Tisza Párt Magyarországról, akkor a lakossági rezsidíjak a jelenlegi 3,5-szeresükre emelkednének.
Egy nyálkás és szemölcsös állathoz hasonlította az Európai Uniót a szlovák miniszterelnök.
A Foreign Affairs újságírója szerint haldoklik a demokrácia, mert nem védik meg azok, akiknek kellene.
Sajtószabadság ukrán módra. Az indoklás szerint a magyar oldalak álhíreket terjesztettek az ukránok „terrorista tevékenységéről”, gúnyolták Ukrajna támogatását és kritizálták a szankciós politikát.
A Tisza politikusa lakossági fórumokra járt a fegyverével, ami még a volt baloldali honvédelmi miniszter szerint is szabálysértés.
