Totálisan lefegyverezné Brüsszelt Magyarország és Lengyelország: elkészült a konkrét haditerv

„Az Európai Bíróság és az Európai Parlament is egyaránt elveszítené hatalmát” – mondta Rodrigo Ballester.

A lengyel elnök azt is elmondta, hogy meghívta Sulyok Tamást a Három Tenger Kezdeményezés varsói csúcstalálkozójára.
Igazságos és tartós békére van szükség Ukrajnában, olyanra, amely a közép-európai térség biztonságát is garantálja – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök pénteken Kaposváron, a Sulyok Tamás köztársasági elnökkel rendezett közös sajtóértekezleten.
A lengyel–magyar barátság napja alkalmából rendezett elnöki találkozó keretében tartott sajtókonferencián Andrzej Duda elmondta: Sulyok Tamással osztják azt a reményt, hogy az ukrajnai háború rövidesen, igazságos békével ér véget.
A lengyel elnök hangsúlyozta: számára a „tartós béke” a fontos, olyan, amely biztosítja egyfelől „a szuverén, független, valóban demokratikus ukrán állam” létezését, másfelől pedig garantálja a közép-európai térség biztonságát.
A békefolyamat eredményeként szükséges, hogy „megfékezzék, és a jövőben megállítsák az orosz birodalmi törekvéseket” – tette hozzá Duda.
A lengyel elnök közölte: meghívta Sulyok Tamást a Három Tenger Kezdeményezés varsói csúcstalálkozójára, amelyre április 28-29-én kerül sor.
Megköszönte Sulyok Tamásnak a lengyel–magyar kapcsolatok erősítésében betöltött szerepét. Utalva arra, hogy hivatali időszaka augusztusban véget ér, a lengyel elnök reményét fejezte ki, hogy hivatali utóda folytatja a kétoldalú kapcsolatok ápolását. Kiemelte annak fontosságát, hogy a lengyel és a magyar elnök továbbra is azok a közszereplők legyenek, akik „kiemelik a két nemzet történelmi kapcsolatainak, a lengyel–magyar barátság hagyományának a súlyát, értékét és rendkívüli jelentőségét”.
Ezt is ajánljuk a témában
„Az Európai Bíróság és az Európai Parlament is egyaránt elveszítené hatalmát” – mondta Rodrigo Ballester.
(MTI)
Nyitókép: Mandiner archív
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az orosz főváros főpolgármestere ismertette a részleteket.
Az amerikai elemzőközpont szerint Ukrajna teljes kapitulációja a cél.
Ukrajna nem tudja garantálni a külföldi politikusok biztonságát Moszkvában – tette hozzá az ukrán elnök.