Terjedelmes interjút adott Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő az Indexnek. Az amerikai elnök és az ukrán államfő nagy visszhangot kiváltó találkozójáról azt mondta, „Volodimir Zelenszkij hozta azt a szerepet, amelyet a globális bábmesterek számára kijelöltek, ám Donald Trump eligazította őt, és valójában az Ukrajnát támogató globális progresszív hálózatnak üzente meg, hogy vége a játéknak”.
Véleménye szerint a sajtótájékoztató azután torkollt konfliktusba, hogy J. D. Vance higgadt hangnemben fejtette ki az amerikai álláspontot az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban. Amikor azonban az amerikai alelnök befejezte a monológját, Zelenszkij szokatlan módon félbeszakította, és megkérdezte tőle, hogy kérdezhet-e valamit. „Vance kissé zavartan, de udvariasan beleegyezett, mire az ukrán elnök azonnal felkérdezte, hogy milyen diplomáciáról beszélnek” – tette hozzá.
Ennél a pontnál arra is rámutatott, hogy „a kanócot Zelenszkij gyújtotta meg ezzel a visszakérdezésével, és
szó sincs arról, hogy az amerikai fél rohanta le az ukrán elnököt,
nem látszik, hogy Trumpék bármiféle show-műsorra készültek volna”. Az más kérdés, és erre az amerikai elnök egyik utolsó mondata is utalt, hogy ha már így alakult, Trump maximálisan kihasználta a helyzetet az amerikai közvélemény irányába is