Ismeretlen fáraó sírját tárták fel egy egyiptomi nekropoliszban.
A felfedezés teljesen átírhatja az ókori Egyiptom eddig ismert történelmét – számol be a friss régészeti eredményről a The New York Times.
Az egyiptomi és amerikai régészekből álló kutatócsapat az ókori Egyiptom egyik legrégebbi városában, Abüdoszban, hét méter mélyen a föld alatt találta meg a sírt, amely a becsléseik szerint 3600 éves lehet. A Kairótól mintegy ötszáz kilométerre délre fekvő város a korai fáraók temetkezési helye volt.
„Ez új fejezetet nyit ennek a dinasztiának a kutatásában” – nyilatkozta szerdán Josef Wegner, a philadelphiai Penn Múzeum kurátora, az ásatás amerikai részlegének vezetője.
Az újonnan feltárt sír és egy korábban, 2014-ben felfedezett, egy Seneb-Kay nevű királyhoz tartozó sír közötti hasonlóságok ugyanis arra engedtek következtetni, hogy az egyelőre ismeretlen fáraó az úgynevezett abüdoszi dinasztia egy korábbi tagja lehetett. A most meglelt sírhelyen nem találtak azonosítható csontvázakat, miután a régészek szerint az elmúlt évszázadok során jelentős károkat szenvedett, részben a természeti jelenségek, részben sírrablók tevékenysége miatt.