Szorult helyzetbe került az Európai Unió: kiderült, hogy a nagy tervből nem lett semmi

Illés Boglárka szerint az EU-s vezetők „vélt sérelmekből akarnak politikát csinálni”.

Peszkov azt is elárulta, hogy pontosan mikor fog sor kerülni a telefonbeszélgetésre.
Kölcsönös kezdeményezésre fog tárgyalni kedden Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – tájékoztatta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az újságírókat.
Peszkov közölte, hogy a telefonbeszélgetés közép-európai idő szerint 14 és 16 óra között lesz.
Hozzátette, hogy az eszmecsere annyi ideig tart majd, ameddig a két elnök szükségesnek tartja. Ennek tartalmi részéről annyit mondott, hogy „számos kérdés merült fel a kétoldalú kapcsolatok további normalizálásával és az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban is”.
A szóvivő szerint helytelen „új Jaltaként” tekinteni a tervezett megbeszélésre, amely a kapcsolatfelvételek láncolatának része lesz az Ukrajna körüli rendezést célzó útkeresésében.
Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a tervezett eszmecserével kapcsolatban a Kommerszantnak nyilatkozva elmondta: „Már egy hét telt el a javaslat (Donald Trump 30 napos tűzszünetről szóló javaslata) óta. És mit látunk? Az ukrán fegyveres erőknek a történelem során végrehajtott legerősebb dróntámadását orosz területen. És aztán egy újabb támadást. De mi nem adjuk fel a reményt! Mindenbe belekapaszkodunk! De nekik (Putyinnak és Trumpnak) beszélniük kell egymással”.
Usakov emlékeztetett arra, hogy a két elnök első és eddig egyetlen beszélgetése február 12-én történt. Nemmel válaszolt arra a tisztázó kérdésre, hogy a vezetők felhívták-e egymást Steven Witkoff amerikai elnök különmegbízottjának moszkvai látogatása után.
Ezt is ajánljuk a témában
Illés Boglárka szerint az EU-s vezetők „vélt sérelmekből akarnak politikát csinálni”.
(MTI)
Nyitókép: Kremlin Press Office / Handout / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az orosz elnök állítólag kompromisszumkészséget mutatott Trumpnak, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna feladja a Donbászt és lemondjon NATO-tagsági terveiről.
Az amerikai elnök szerint elődje, az inkompetens Biden nem engedte meg Ukrajnának, hogy visszavágjon, csupán védekezésre kényszerítette.
Az amerikai elnök szerint ha az orosz elnök nem akar megállapodni, nehéz helyzetbe kerülne.