Egy dologban nagy az egyetértés, hogy a magyar miniszterelnök egy „zsarnok”, de ezen kívül össze-vissza írtak mindenfélét, mi pedig szemezgettünk belőle.
Ami a német sajtót illeti, általában eléggé egyneműen működik, nagyobb véleménykülönbségeknek ritkán akad hely (ez alól például ritka kivétel volt, amikor Elon Musk írhatott a Die Welt am Sonntagba egy véleménycikket, amelyben jelesül kiállt az AfD mellett, volt is belőle elképesztő balhé).
Ezt is ajánljuk a témában
„Hatalmas károk a demokráciának”, „szélsőjobboldali szócső” – Elon Musk a Die Welt am Sonntagban kiállt az AfD mellett, mire kígyót-békát kiáltottak rá és a lapra az úgymond demokratikus német pártok.
Most a szerdai Orbán-Weidel találkozó, illetve sajtótájékoztató (meg persze a Mandiner és a Weltwoche exkluzív interjúja) kapcsán nem balhé bontakozik, ki, hanem inkább egyfajta káosz: az összezáró német mainstream lapoknak valahogyan nem sikerült egyeztetniük, hogy hogyan is kéne megkritizálni ezt az egészet. Már becsorgott pár vélemény – ezeket korábban szemléztük, majd megindult az igazi cunami.
Ezt is ajánljuk a témában
Merre tovább, Európai Unió? Kik a valódi szabadságharcosok? Meddig erősödnek a patrióták?
Néhány alappontot persze kiemelt az a több mint száz médium, amely foglalkozott a nemzetközi sajtótájékoztatóval.
Jelesül
A cikkekben emellett feltűnően sokszor függetlenedte oda magát a „zsarnoknak” vagy „diktátornak”, fordítható „Machthaber” titulus Orbán Viktor neve mellé.
Sokan kiemelték, hogy Alice Weidel „állami vezetőknek” kijáró fogadtatásban részesült, német és magyar zászlók előtt (szegény Daniel Freund, és az ő nyomán Tompos Márton momentumos politikus is odaijedezett egy birodalmi sast a zászlórudakon látható turulmadár helyére)
Ezt is ajánljuk a témában
A német EP-képviselőt végül a saját kommentelői osztották ki.
Mindezzel együtt a történtek értelmezése igen széles skálát futott be. Voltak például olyanok, akik Alice Weidelt kritizálták azért, mert ellátogatott Orbán Viktorhoz. A Berliner Zeitung szerint Magyarország és Németország viszonya régóta feszült, és Weidel ezt „kihasználja”; a Stuttgarter Zeitung egyik cikkében arról ír, hogy Weidel „ügyesen – és hazafiatlanul(!) – cselekszik”, szerintük Weidel „külföldön rosszat beszélni saját országáról, és azt állítani, hogy Németország meggyengült, nem hazafias” (a magyar ellenzék kapcsán nem nagyon láttunk a német médiában hasonló skrupulusokról)
Utóbbiak éltek az ijesztgetés lehetőségével, szerintük „a különböző országok jobboldali populista és autokratikus erői közötti hálózatépítés növekszik. Emiatt a demokratikus centrum minden pártjának aggódnia kellene”.
Ugyancsak a mainstream pártokat hibáztatta Weidel sikeréért a Rheinische Post, amely szerint Orbán „a szövetségi választási kampány kellős közepén ad Weidelnek nemzetközi színteret”. S az, hogy az AfD kancellárjelöltje „a kampány kellős közepén ennyi pontot tud szerezni a nemzetközi porondon, a németországi bevett pártok hiányosságaival is összefügg.
Legfőbb ideje tanulni ebből”.
Belelendültek a német szocdemek is. Házimédiájuk, a RedaktionsNetzwerk Deutschland (RND) gyorsan előszedte a Transparency International véleményét, és azt írta, hogy „Németország gazdaságpolitikai szempontból semmi esetre sem orientálódhat az egyre inkább tekintélyelvű és gyengülő Magyarország felé”, és
nem csak gazdaságilag lenne katasztrofális, ha az AfD valaha kormányra kerülne”.
Egy másik cikkben arról írnak, az „AfD áttörte nemzetközi elszigeteltségét”, de ez éppenséggel a magyar kormányfőnek is jó (ami azután, hogy eddig Weidel „megemelésével” vádolták Orbánt, külön izgalmas).
Aztán jött némi további zavar az erőben: most jobboldali vagy szélsőjobboldali is a magyar kormány?
A Tagesspiegel szerint Az AfD kancellárjelöltjében, „Weidelben és a magyar jobboldali populista Orbánban politikailag sok a közös”, s az AfD eddig nem kapott helyet a Patrióták Európáért képviselőcsoportban, de ez most változhat, hiszen Orbán „évek óta azon dolgozik, hogy egyesítse a jobboldali és szélsőjobboldali erőket Európában”. Közben a Die Presse már arról ír, hogy „az Európai Parlamentben összeolvadhat a két szélsőjobboldali frakció”. (hogy ki szélsőjobboldali és ki „csak” kemény-jobboldali, azt meg majd eldöntik Berlinben és Brüsszelben).
Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP
Ezúttal is szóba kerültek a csíkos jószágok.
A Deutsche Welle szerzőjének minden bizonnyal elgurult a gyógyszere.
Stummer János exjobbikus momentumos egy gyurcsányista vezetésű kerület közbiztonsági alapítványának kuratóriumi tagja.
A leendő kancellár változást ígért, de látszólag mindent megtesz, hogy a dolgok úgy menjenek tovább, mint eddig.
A németek még mindig nem mernek költekezni, bizonytalannak látják a jövőt.
A kormány több törvényjavaslatot is benyújtott, amelyekkel az anyák bevételét növelnék.
Itt a recept Brüsszel szankciói ellen: Amerika nyomást gyakorolna, miközben Magyarország vétóz.
