Teljes erővel visszavág az Európai Unió: semmibe venné Orbán kijelentését Von der Leyen

2025. február 24. 14:08

Közös nyilatkozatot adott ki Ursula von der Leyen, Roberta Metsola és António Costa.

2025. február 24. 14:08

Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik az ukrajnai háborúért és az ukrán lakosság ellen elkövetett atrocitásokért – jelentették ki az Európai Unió intézményeinek vezetői közös nyilatkozatban hétfőn, az ukrajnai háború kezdetének harmadik évfordulóján.

Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök, Roberta Metsola uniós parlamenti elnök, valamint António Costa, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a közös nyilatkozatban hangsúlyozta:

felelősségre kell vonni Oroszországot minden elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményért.

Kijelentették: Oroszország és népe már most magas árat fizet vezetőjük, Vlagyimir Putyin elnök cselekedeteiért. Az EU ugyanis „példátlan szankciókat” vezetett be Oroszországgal és a háborúban részt vevőkkel szemben, és továbbra is készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást.

A közlemény szerint ezzel párhuzamosan az EU „példátlan intézkedéseket” hozott az európai védelmi ipari termelés fejlesztésének érdekében. Emellett további rendelkezéseket tervez hozni a kapacitások növelésére, hogy lehetővé tegye a katonai támogatás fokozását és az együttműködés erősítését Ukrajnával, miközben megerősíti a védelmi felkészültséget és az európai szuverenitást – írták.

Emlékeztettek arra, hogy az Európai Unió a háború kezdete óta legkevesebb 135 milliárd euró összegű gazdasági, humanitárius, pénzügyi és katonai segítséget nyújtott Ukrajnának, amelyből 48,7 milliárd euró katonai támogatás volt.

Az Európai Unió továbbra is rendszeres és kiszámítható pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának, beleértve az ország háború utáni újjáépítésének támogatását is – írták.

Kijelentették: az ukrán nép bátorságról tett tanúbizonyságot hazája és a nemzetközi jog alapelveinek védelmében.

Ukrajna az európai családunk része”

– fogalmaztak a nyilatkozattevők, majd emlékeztettek: az ukránok kifejezték vágyukat az Európai Unión belüli jövő iránt. Ezt – mint kiemelték – az EU azzal ismerte el, hogy megadta az országnak a tagjelölti státuszt, és megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat. Ukrajna a legnagyobb kihívást jelentő körülmények között is jelentős előrelépést ért el a csatlakozással kapcsolatos reformok terén – hívták fel a figyelmet.

Ukrajna és polgárainak jövője az Európai Unióban rejlik

– jelentették ki.

„A kihívásokkal teli nemzetközi és geopolitikai környezetben hangsúlyozzuk az Ukrajnával való transzatlanti és globális szolidaritás fenntartásának fontosságát. Biztosítani kell, hogy a nemzetközi közösség továbbra is támogassa Ukrajnát az ukrán békeformulán alapuló átfogó, igazságos és tartós béke elérésében” – fogalmaztak.

A Mandiner olvasói emlékezhetnek rá, hogy Orbán Viktor kijelentette az évértékelő beszédében, hogy Magyarország és a magyarok ellenében Ukrajna soha nem lesz az EU tagja.

Szavai szerint az ukrán csatlakozás tönkretenné a magyar gazdákat, és az egész magyar nemzetgazdaságot.

Az Európai Unió szilárdan kiáll Ukrajna mellett, és megerősíti, hogy a béke, a biztonság és az igazságosság győzedelmeskedni fog – tette hozzá közös nyilatkozatában az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács elnöke.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
attysh
2025. február 25. 12:55
Ez a három politikai prostituált elfelejti, hogy nincs háború előzmény nélkül. Csak nehogy utóbb ők legyenek az előzmény!
obi-wankenobi
2025. február 25. 09:38
Érdemes figyelni ursula von Darth Vader kijelentéseit, mert azokat nem ő, hanem a mögötte álló globalisták mondják, ami pontosan bele illik világuralmi törekvéseikbe. Ha megnézed ezt a tiltott doksi filmet, minden világos lesz. Videa/ And Game feliratos
obi-wankenobi
2025. február 25. 09:34
"az ukrán nép bátorságról tett tanúbizonyságot" Bazd meg te rohadt Darth Vader! Te is bátorságról tennél tanúbizonyságot, ha mögötted egy puskával kényszerítenének, hogy rohanj a front vonal felé.
Ladybird
2025. február 25. 06:58
Az Eu-s vezetők fordítva ülnek a lovon. Már szinte senkit nem érdekel, hogy mit hord össze Von der asszony... Totális csőd az a nő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!