Szakértő: Az ukrán hadsereg végóráit járja – mind katonailag, mind erkölcsileg

2025. február 13. 13:05

Ráadásul legalább hat tagállam ellenzi Ukrajna NATO-ba lépését.

2025. február 13. 13:05

Resperger István ezredes, egyetemi tanár volt az Ultrahang legfrissebb adásának a vendége, akivel az orosz-ukrán háború aktuális híreiről, a háború lezárásának forgatókönyveiről, fekete-békéről, biztonsági dilemmákról, a világ katonai konfliktusairól és a várható fejleményekről beszélgetett a műsorvezető, Király Tamás. „A békének ára van. Rengeteg pénzt – közel 200 milliárd dollárt tett bele az USA a háborúba –, most kérni fognak Zelenszkijtől” – jegyezte meg a szakértő, utalva – a korábban általunk is megírt – ásványkincsek kérdésére. Resperger szerint Zelenszkijnek meg kell értenie, hogy most békét kell kötnie, és ezúttal már nem ő lesz a főszereplő.

Ezt is ajánljuk a témában

A szakértő emlékeztetett, hogy legalább hat tagállam ellenzi Ukrajna a NATO-ba lépését. Valamint arra is, hogy Zelenszkij azt akarja, hogy nélküle ne tárgyaljon az USA és Oroszország Ukrajna kérdéséről – ugyanakkor nem egyenlő felek lesznek a békekötéskor, 

hiszen az USA és Oroszország esetében két atomhatalomról beszélünk.

A szakértő úgy véli: az ukrán hadsereg válságban van, ezt bizonyítja a múlt heti ellenlökésük is Ulanok irányába, ami Resperger szerint nagyon érdekes volt, hiszen három századnyi katonát egy zászlóaljjal 1400 méter szélesen indítottak meg, tehát a katonák között nagyjából 3-4 méter távolság volt, amit egy jól felállított géppuskával meg lehetett volna állítani.

„Ezen a héten találkoznak az amerikaiakkal, valamit fel kellene mutatni, ami nagyon nehéz, mert körülbelül tíz dandárja van itt az ukránoknak, 30-50 ezer ember a kiszolgáló személyzettel együtt, és 90 ezer orosz – ez egy őrült vállalkozás volt (...) 

A végóráikat járják: mind erkölcsileg, mind katonailag”

 – fogalmaz a szakember, hozzátéve, hogy ezzel egybecsengenek azok a borzalmas videók is, amelyek azt mutatják meg, hogy az ukrán újoncokat kiláncolják, hogy mindenképpen tartsák az állásokat, és nehogy elszökjenek. Resperger szerint a másik nagy probléma a lőszer. Míg az ukránok korábban 3:1 arányban tudtak tüzelni az oroszok ellen, ez most 9 az 1-hez.

A szakértő megjegyzi azt is, 

hogy Zelenszkijnek törvényt kell módosítania, hogy tárgyalhasson Putyinnal,

valamint egy „diplomáciai nagyüzem” várható majd, amely során a következő elvárások lesznek: kurszki terület kiürítése, semlegességi nyilatkozat és a NATO eltolása, választások. Király Tamás megjegyzésére, miszerint ennek eléggé legyőzött hangulata van, azt felelte, „kell, hogy legyen legyőzött hangulata az ukránoknak, hiszen elveszítették a területeik 20%-át, hatalmas személyi veszteségük van, elveszítették az ásványkincseik nagy részét, de talán majd Amerika kicsit középre húzza ezt, hogy ne fájjon annyira” – fogalmaz Resperger.

A szakember szerint, ha újra választások leszek Ukrajnában, azt Zelenszkij biztosan nem nyerné meg.

„Ukrajnának oda kell figyelnie, hogy a nemzetállami koncepció se vallási, se nemzetiségi téren nem jött be. Erre oda kell figyelni” – tette hozzá.

A szakértő végül azt is elárulja, hogy véleménye szerint végül egy befagyott konfliktus lesz – úgynevezett fekete-békével.

Nyitókép: Ukrainian Presidency / ANADOLU / Anadolu via AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Avsk
2025. február 13. 15:40
Erkölcsileg miért? Az orosz állam mérföldekkel kegyetlenebb a saját katonáival.
Nasi12
2025. február 13. 15:23
A fekete béke eredménye talán min 2 bitófa is lesz a golgotán. Egy kócos meg egy zenebohóc. De lehet egy nulandnyi nöszemély is elférne köztük. Kezdetnek.
alfonzo
2025. február 13. 15:18
Nem kell ahhoz 6. Elég egy (1) is. Az USA.
spiltyu-2
2025. február 13. 15:14
Zselatin ki van pattintva rendesen... :O
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!