A lakosság áttelepítése a szomszédos arab államokba meredek ötlet, de volt már rá példa, nem is egyszer. Inkább az a kérdés: Trump terve egy sima PR-fogás, vagy meg is lehet csinálni? S ha igen, milyen nagyobb stratégia része? Utánajártunk!
Január végén Donald Trump meghökkentő bejelentést tett: arra kérte a jordániai uralkodót és az egyiptomi elnököt, hogy az izraeli hadsereg által porig bombázott Gázai övezetből vegyék át a palesztin terület mintegy kétmillió arab lakosát. Az amerikai elnök először ideiglenes megoldásról beszélt, hiszen – mint fogalmazott – a palesztin lakosok az élethez szükséges szolgáltatásoktól megfosztott településeken nem fognak tudni boldogulni, majd
néhány nappal később már végleges átköltöztetésről szólt, a visszatérés joga nélkül,
hiszen, mivel Gáza egy romhalmazzá lett, „boldog” és „biztonságos” életet csak máshol lehet megteremteni számukra.
Az elnök szerint Jordánia és Egyiptom területén létre lehetne hozni olyan lakóövezeteket, ahol tisztességes egészségügyi ellátás, normális életkörülmények, békés környezet várná a gázaiakat.
Trump az elmúlt napokban „ingatlanértékesítési” kérdésnek nevezte a 365 négyzetkilométer területű övezet sorsát, úgy vélte, ez a terület a pusztítás mértéke miatt jelenleg értéktelen, de adottságai (tengerpart, jó klíma, kedvező földrajzi elhelyezkedés) miatt potenciál fejlesztési zóna lehetne, és ha az Egyesült Államok átvehetné a terület feletti ellenőrzést, ott hatalmas beruházásokkal egy teljesen újszerű életminőséget lehetne létrehozni, rengeteg munkahelyet lehetne teremteni, Gáza így a Közel-Kelet „Riviérája” lehetne, új lakosai pedig – mint mondta – a világ minden tájáról érkezhetnének, vagyis egy Dubaj vagy egy Abu Dhabi 2.0-ás projektet vizionált, vélhetően amerikai ingatlanbefektetőkkel és gazdag arab állami finanszírozással.
Az ENSZ adatai szerint az egy évig tartó masszív izraeli bombázások következtében
50 millió tonna rom, törmelék keletkezett (17-szer nagyobb kár, mint a korábbi összes gázai háború során),
az épületek kétharmada összedőlt, teljesen elpusztult a csatorna- és ivóvízhálózat, illetve az elektromos vezetékrendszer, a terület nagy része lakhatatlanná vált, így becslések szerint a törmelékhegyek elhordása, a fel nem robbant rakéták, aknák mentesítése és az újjáépítés egy két évtizedes folyamatnak tűnik.
A palesztin szervezetek, a Palesztin Hatóság és a Hamász gyorsan jelezték: ez a föld „nem eladó”. Véleményük szerint Trump kezdeményezése veszélyes, mert
egy népességnek a saját földrajzi területéről erővel történő elköltöztetése háborús bűncselekménynek, emberiesség elleni bűntettnek számítana.
A 2023. október 7-i Hamász-terrortámadást követő izraeli katonai hadműveletek során 48 ezer palesztin lakos vesztette életét – ezt a palesztinok népirtásnak, a polgári lakosság ellen elkövetett háborús bűncselekménynek tartják.
Az ENSZ hasonló állásfoglalást tett közzé: egy megszállt terület eredeti lakosságának erőszakos kitelepítése a nemzetközi jog szerint etnikai tisztogatás, így ez a projekt egy jogsértő intézkedés lenne az amerikai kormányzat részéről.
A megszólított Jordánia és Egyiptom, ahogy a többi arab állam (így például Szaúd-Arábia, Katar vagy az Egyesült Arab Emírségek), illetve az Arab Liga továbbra is a két-állami megoldást tartják a közel-keleti rendezés sarokpontjának, vagyis
ragaszkodnak ahhoz, hogy a palesztin nép önálló, független államot kapjon – ez a kőbe vésett arab álláspont.
Izrael azonban 2025-re eljutott oda, hogy a két-állami megoldást nyíltan megvalósíthatatlannak nevezi, a Netanjahu-kabinet a Hamász felszámolását tűzte ki elsődleges politikai és katonai célul maga elé, az önálló palesztin államot nem támogatja, mert értékelése szerint az évtizedek során indoktrinált fiatalabb nemzedékek, a radikalizálódott palesztin társadalom miatt ez az állam egy Hamász vezette entitás lenne. A Hamász alapító okiratában deklarált célja pedig a zsidó állam felszámolása, valamint a Jordán folyó és a Földközi-tenger között fekvő területen egy iszlám állam létrehozása, az elmúlt húsz évben öt háborút vívott Izraellel, száz öngyilkos merényletet hajtott végre, 2200 izraelit ölt meg, vagyis ezzel a szervezettel – amelyet Izrael és nyugati szövetségesei is terrorista szervezetnek tartanak – nem lehetséges a megegyezés, a tartós béke.
Nem véletlen, hogy a Netanjahu-kormány lelkesen üdvözölte a Trump-i projektet: ha ugyanis az ajánlat jó lesz, és a jobb élet reményében esetleg palesztinok tömegei kelnek útra, akkor a visszatérés jogának hiányában az önálló palesztin állam megteremtésének esélye gyakorlatilag lenullázódik. Mert ha nincs számottevő lakosság, és nincs reálisan behatárolható államterület (márpedig
a 2025-ös valóság az, hogy Gáza vélhetően soha nem kerül vissza teljes szuverenitásában a palesztin irányítás alá,
a ciszjordániai terület pedig a checkpoint-ok, a zsidó telepbeékelődések és a biztonsági falak miatt teljesen szétszabdalt), akkor nincs értelme önálló állam létrehozásáról beszélni.
Amikor 1948. május 14-én a brit mandátum lejárt, kitört az első izraeli-arab háború, ennek során pedig a zsidó erők
750 ezer palesztin lakost szorítottak ki arról a területről, amely Izrael állam területe lett
– a palesztinok által lakott terület 78 százalékát foglalták el, míg az ENSZ 1947-es felosztási tervezete szerint egy létrehozandó zsidó állam a mandátumterület csupán 55 százalékán terült volna el.
Az 1967-es „hatnapos” háború után Ciszjordánia, a Gázai övezet és a Golán-fennsík Izrael ellenőrzése alá került (Gáza 1948 és 1967 között egyiptomi irányítás alatt állt), és újabb 300 ezer palesztin menekült el onnan, többnyire Jordániába, ahol így már közel kétmillió palesztin menekült élt, többségük végül jordániai állampolgár lett.
Az elmúlt öt évtizedben folyamatosak a zsidó telepépítések a palesztin területek rovására a ciszjordániai területen, Kelet-Jeruzsálemből több mint 14 ezer palesztin lakost utasítottak ki, ugyanakkor a gázai telepeket Izrael felszámolta, amikor 2005-ben az egyoldalú kivonulás mellett döntött.
A Nakba emléke miatt
a palesztin lakosság önként bizonyosan nem fogja elhagyni ősei földjét
(a bombázások miatt a 2,2 milliós gázai lakosságból csupán 150 ezren tettek így 2023 óta): egyrészt látják, mi történt az elmúlt 75 évben azokkal a palesztinokkal, akik a szomszédos arab államokban menekültként voltak kénytelenek végtelenített ideiglenes életre berendezkedni, másrészt ugyanebben az időszakban kialakult a palesztin nemzeti identitás, és a magát már régóta palesztinnak definiáló helyi arab népesség saját palesztin hazát, államot szeretne kialakítani maga számára.
Jordánia és Egyiptom szintén tudják, milyen teher több millió palesztin menekült elszállásolása: a Nakba után rájuk hárult ez a kötelezettség, és 2025-ben nem akarják ugyanezt megismételni. Pedig a helyzet kísértetiesen hasonló: a gázai háborúnak 48 ezer halottja van, és
a lakhelyüket belső kényszermigrációval elhagyni kényszerült tömeg létszáma majdnem kétmillió fő, a teljes gázai lakosság 85 százaléka
– ők egyelőre maradnak, várnak arra, hogy valamilyen csoda folytán régi otthonaik újjáépítése elkezdődik.
A szomszédos két arab állam azzal is tisztában van, hogy újabb kétmillió menekült befogadása destabilizálhatná államukat. Egyiptomban már így is 9 millió menekült él, a palesztinokon kívül rengeteg szudáni, Jordánia pedig szintén a többgenerációs palesztin menekültrétegen túl az elmúlt években 700 ezer szíriai migránst fogadott be. De más szempontból is meginoghatna az egyiptomi kormány, illetve a jordán királyi ház:
ha elfogadnák a palesztin áttelepítést, azzal az arab világ szemében a palesztin ügy elárulói lennének.
Izrael természetesen örülne Gáza „demilitarizálásának”: a lakosság elköltöztetésével a Hamász sem maradna ott, így eltűnne a dél-izraeli határról az állandó fegyveres fenyegetés. A zsidó állam emellett nem engedi vissza saját területére az ezt a területet egyszer már elhagyó palesztin népességet, mert akkor a zsidó állam amúgy is felborulóban lévő etnikai összetétele nagy mértékben arab többségű lenne, vagyis kisebbségi zsidó népességgel pedig megkérdőjeleződne Izrael mint zsidó nemzetállam léte.
Másrészt, az izraeli jobboldal úgy értelmezi a múltbeli nemzetközi egyezségeket, hogy azok már megvalósították az eredetileg elhatározottakat:
létrejött Izrael mint zsidó állam, és létrejött már egy arab (palesztin) állam is Jordánia néven
(hiszen a jordániai lakosság jelentős része palesztin származású) – a zsidók úgy vélik tehát, hogy nincs értelme még egy arab entitást létrehozni, amikor már létezik egy ország, így logikusan annak a területén kellene megoldani a palesztin arab kisebbség sorsát.
A Trump-terv is erre játszik, de a projekt kockázatos, ugyanis Egyiptom és Jordánia is jelezte már, hogy ha Washington túlfeszíti a húrt, akkor az az Izraellel kötött, öt évtizede hatályban lévő és a térség stabilitásának alapját képező bilaterális békeegyezményeik fenntartását veszélyezteti. A másik rizikófaktor a szaúdi támogatás elnyerése:
adott esetben Szaúd-Arábia is visszaléphet az Izraelhez való közeledésből,
ha úgy látja, hogy a békeegyezséghez régóta meghatározott feltételét, a két-állami megoldást és az önálló palesztin állam létrehozását az amerikaiak és az izraeliek végleg elvetik.
Történeti adalék: Izrael több két-állami megoldást is támogatott az elmúlt nyolcvan évben, csak az elmúlt évtizedekben az 1993-as oslói megállapodást, a 2000-es Ehud Barak-féle ajánlatot vagy a 2007-es Ehud Olmert-féle javaslatot – ezeket a palesztin tárgyalók végül nem fogadták el (természetesen ennek is megvolt az oka).
Donald Trump terve a palesztin lakosság elköltöztetésére elsőre tehát meredeknek tűnhet, de a térségben, illetve a világ más pontjain ilyen drasztikus, de valamilyen módon működő megoldásra már volt példa.
A lakosság áthelyezése, a lakosságcsere, a kiutasítás, a hazatelepítés és az elvándorlás formái mint
szervezett kényszermigrációs eszközök ismertek. A birodalmak előszeretettel használták ezeket saját geopolitikai céljaik megvalósítására:
így tett a perzsa vagy az oszmán birodalom is bizonyos népekkel, vagy később a törökök így szorították ki Anatóliából az örmény és az asszír kisebbséget, a jelenkorban pedig a kurdokat, az Orosz Birodalom a tatár kisebbséggel tett így, de hasonlóképpen telepítették ki a muszlimokat a Balkánról, vagy az 1923-as Lausanne-i egyezmény alapján szintén ilyen megoldást, lakosságcserét hajtottak végre Görögország és Törökország között.
Egyiptom az 1956-os szuezi válság megtorlásaként kiutasította a brit, francia és izraeli útlevéllel rendelkezőket, Kuvaitból az 1990-91-es öbölháború során palesztinok százezreit űzték ki, miután Jasszer Arafat kiállt Szaddám Huszein mellett, Szaúd-Arábia pedig egymillió jemenit utasított ki ugyanezen okból: a jemeni elnök is Irakot támogatta.
Maga Palesztina területén is a történelem folyamán többször felmerült a rendezés eszközeként a lakosság áthelyezése, átköltöztetése.
Ismert, hogy az első cionista elképzelések között voltak olyanok, amely nem a zsidók ősi földjére való visszaköltözést javasolták, hanem valamely új területet a zsidóság végső otthonaként: felmerült Uganda, Mozambik, Ciprus vagy Argentína bizonyos területei ebben az összefüggésben.
Ennek ellentétpárja az alija-mozgalom, a világ különböző pontjain élő zsidók bevándorlása őseik földjére: zsidó körök a közel-keleti arab országokban élő zsidó közösségek Izraelbe való átköltöztetését és a palesztin lakosság Izraelből való elköltöztetését egymást kiegészítő folyamatnak látják – az arab közvélemény ezt a logikát mindig elutasította.
Donald Trump elnök a 2020-as Ábrahám-egyezmények keretében is javasolt részleges palesztin lakosság-áthelyezést, de a washingtoni kormányzatváltás és persze a palesztin ellenállás miatt az „évszázad üzletéből” nem lett semmi.
2025-ben az újraválasztott Trump egy még merészebb ötlettel állt elő. A helyzet legvalószínűbb megfejtése az, hogy Trump tudja, a gázai lakosság-áttelepítést az arab államok nem fogják támogatni, de
a szokásos többlépéses tárgyalási technikájával a célja nem is ez, hanem az, hogy kimozdítsa a tárgyalófeleket és a megrekedt békefolyamatot,
és az ügyek „unortodox” módon valamilyen rendezés felé elinduljanak.
fotó: Palesztin gyerekek az utcán a gázai övezetbeli Dzsabalíjában 2025. február 17-én / BASHAR TALEB / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Milyen alapon kötött Izrael tűzszüneti egyezséget a Hamasszal? Mit vár a zsidó állam Donald Trump második elnökségétől? És milyen szövetségesnek bizonyul Magyarország? Gideon Saart kérdeztük.
--
Az orosz tárgyalási hajlandóság mögött európai elemzők az orosz gazdaság gyengélkedését látják.
Cserébe több száz palesztin foglyot engedtek szabadon az izraeli hatóságok.
Most segíthetünk. Most van szükség a segítségre. Mindig most.
Amerika kihátrálni látszik a transzatlanti szövetségből, amely a második világháború óta meghatározta Európa sorsát. Kontinensünk vezetői meglepődnek, felháborodnak és kapkodnak – egy bizonyos: új világrendben kell meghatározni Európa pozícióit.
Donald Trump radikálisan átalakította az USA Ukrajna-politikáját, amire Európa nem volt felkészülve. De vajon képes lehet-e az EU önálló stratégiát kialakítani a geopolitikai káoszban?
Látványtervek készítésével még egyetlen épület sem épült meg. Az építkezéshez tiszta fejre, pénzre és rengeteg munkára van szükség – mondta Lánszki Regő a rákosrendezői beruházásról.
A Mandiner kibogarászta a csökkenő árú termékeket.
Szerintük a revizionista üzeneteket tartalmazó megnyilvánulások formától függetlenül elfogadhatatlanok.
