Tovább tart a valóságtagadás Lengyelországban: Ukrajna eredeti határait állítanák vissza „béketervükben”

2025. január 07. 08:44

Nehéz hónapok várnak a lengyel külügyminiszterre.

2025. január 07. 08:44
null

A Portfolio arról ír, hogy a lengyel külügyminiszter azt javasolta francia hivatali kollégájával közös hétfői párizsi sajtóértekezletén, hogy 

az ukrajnai háborúban a szembenálló felek „állítsák helyre a nemzetközileg elismert határokat”. 

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szerint egyéb megoldás csakis Kijev kezdeményezésére történhetne. 

A tárcavezető sürgette az Európai Unió kelet- és délkeleti irányú bővítésének felgyorsítását, mert 

szerinte „Oroszország célja az európai biztonsági architektúra szétrombolása”.

Emmanuel Macron francia államfő elmondta: nem számít gyors és könnyű megoldásra, szerinte csak úgy lehet megbeszéléseket folytatni a konfliktus lezárásáról és a területi kérdésekről, hogy abban az ukránok is részt vesznek, 

Macron azonban arra kéri Kijevet, hogy a számára előnytelen harctéri helyzetben „realistán” tárgyaljon ezekről. 

Macron szerint az Egyesült Államoknak kellene meggyőznie Oroszországot arról, hogy üljön tárgyalóasztalhoz, Európának pedig biztonsági garanciákat kell adnia Ukrajnának, tudjuk meg.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / AFP

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2025. január 08. 09:25
Maszatoltok folyamatosan…
Chekke-Faint
2025. január 07. 16:46
No, akkor verjétek a karókat Tuskkal, az orosz katonák meg majd tátott szájjal nézik.
haxima
2025. január 07. 16:04
A lengyel külügyminiszter azt javasolta, hogy legyetek jók gyerekek…
Kybon
2025. január 07. 12:52
Sikorski az a "totál idióta lipcsi"-kategória. Akit hasznos hülyének használnak a tulajdonos urak. Az egyetlen probléma, hogy nem nagyon hasznos...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!