Bejelentették: hamarosan kétszázzal száguldhatnak a vonatok Újvidék és Szabadka között

2024. április 27. 16:47

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Budapest-Belgrád vasút, már azt is tudni lehet, mikortól lehet majd utazni rajta.

2024. április 27. 16:47

Nyitókép: Global Times / Facebook 

 

Csütörtökön befejeződtek a Budapest-Belgrád vasútvonal Újvidék és Szabadka közötti 108 kilométeres szakaszának vágányfektetési munkálatai – közölte a China Railway a Global Times-hoz eljuttatott sajtóközleményében.

Munkálatok befejeztével a dinamikus tesztek eredményei azt mutatták, hogy az Újvidék és Szabadka közötti szakaszon közlekedő vonatok elérhetik az óránkénti 200 kilométeres végsebességet – írta a vállalat, megjegyezve, hogy

a vasút az év végére üzembe állhat.

Jelenleg az Újvidék-Szabadka szakasz építése 80 százalékban befejeződött – tette hozzá a közlemény. 

A Belgrád-Újvidék nagysebességű vasútvonal márciusban ünnepelte másodi évfordulóját. A vasút 2022-es üzembe helyezése óta több mint 7 millió embert szállított Szerbia két legnagyobb városa között.

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy fél évvel hamarabb befejeződhet a Budapest-Belgrád vasútvonal építése hazánkban. Április elején Aleksandar Vucic szerb elnök azt mondta, bízik benne, hogy a magyar kivitelezők 2025 végéig vagy 2026 első harmadára végeznek a magyar oldalon. 

A 150-es vasútvonal elkészülte azt jelentené, hogy 2 óra 40 perc alatt lehetne megtenni a Budapest-Belgrád távolságot vonattal, azonban a beruházás elsődleges jelentősége nem a személyszállítás, hanem a teherszállítás lesz.

Mutatjuk a kapcsolódó bejegyzést:

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cccbasatu
2024. április 27. 19:43
Amikor Budapest -Dombóvár -Pécs fővonalon átépítették a pályát azt ígérték hogy akár 150Km -es sebességgel is mehetnek a vonatok.Nos a valóság az hogy nem 150 -nel de 100-zal sem mennek a vonatok és késnek is rendesen szokás szerint.Meg kérdeztem a baktert hogy miért állunk azt válaszolta hogy megvárjuk a másik vonatot.Nos közbe a seggünkbe 150-250 méterre ott ált egy utánunk jövő vonat.Láttam hogy jön háturól az a vonat szóltam a bakternak hogy mi van így szólt semmi gond 200 méterre tőlünk meg fog állni.
Obsitos Technikus
2024. április 27. 18:53
Nna, megérkezett az újabb bértroll, a három kommentjével itt okoskodik.
Same
2024. április 27. 17:21
Ha kiderül hogy a kínaiak is igénybe veszik a vasútvonalat, mi is ukrajna sorsára jutunk! Rohadj meg amerika!
Halder_1899
2024. április 27. 17:20
A holland kikötők nem őrülnek neki. :) Vám és más okokból nekik ez nem kis kiesés, ha a kínai áru itt kerül be az EU-ba és nem ahol eddig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!