Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
„Minden értünk vérző magyar a mi véráldozatunkat csökkenti” – írta Veesenmayer 1943 decemberében, pár hónappal a náci megszállás előtt, ami után ő lett Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja. Írásából kiderül, mit gondoltak a nácik rólunk, magyarokról.
Történészileg már évtizedekkel ezelőtt feldolgozott, online is elérhető, ámde a szélesebb közönség számára talán kevéssé ismert Edmund Veesenmayer (nyitóképen) jelentése Magyarországról, amit 1943 decemberében küldött a berlini külügyi államtitkárnak.
Hosszú jelentését, melyből megismerhetjük, hogyan gondolkodott a náci elit Magyarországról, a magyarokról, nemzetünk háború alatti és utáni tervezett sorsáról, most a német megszállás 80. évfordulóján közöljük, kommentár nélkül.
***
VEESENMAYER JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL
1943. december 10.
Veesenmayer levele Steengracht külügyi államtitkárnak
Berlin, 1943. december 14.
Szíves tudomásulvétel céljából csatoltan megküldöm legújabb magyarországi jelentésem másolatát és annak három mellékletét. A jelentés december 10-e óta a birodalmi külügyminiszter úr előtt fekszik. Tekintettel arra, hogy a jelentés igen kényes kérdéseket tárgyal, azt javasolnám, a jelentés egyelőre ne kerüljön tovább, és az csak személyes tájékoztatásul szolgáljon.
Veesenmayer jelentése Magyarország politikai helyzetéről és javaslatai új kormány kinevezésére
„A Führer nem kapitulál” – volt 12 órán keresztül a Führer 1943. november 9-i nagy beszédének egyedüli hivatalos kommentárja. Ez tulajdonképpen mindent jellemez: csalódást, aljasságot, félelmet és hajlandóságot az árulásra.
Mindezt igazolják a hetek óta folyó képviselőházi vitákról szóló hamisított beszámolók. Bőségesen nyújtanak a magyar közönségnek szónoklatokat, és sokszorosan összehangolt változatokban hangzanak el a „magyar küldetésről” és a „nemzeti ellenállásról” szóló jelszavak. Senki sem tudja meghatározni, mit jelent az első, mert „magyar küldetés” nem volt és nincs most sem. Amit viszont „nemzeti ellenállásnak” neveznek, valójában passzív ellenállás mindenkivel, nem utolsósorban önmagukkal szemben.
Ennek bizonyítékául arra emlékeztetek, hogy a trianoni szerződésben megcsonkított
Magyarország 20 éven keresztül félárbocra bocsátotta zászlóját, és alázatosan várta területének növekedését,
anélkül, hogy gyakorlatilag bármit is tett volna annak érdekében.
Mikor aztán eljött az alkalom, több mint enyhe nyomásra volt szükség, hogy Magyarországot szerencséjéhez segítsük. Három ízben növekedett területe jelentős mértékben a birodalom révén, három ízben növekedett saját közreműködése és harca nélkül, és így hatalmi és területi gyarapodását saját alkalmatlanságával a Danaidák ajándékává változtatta.
Miért mindez? Figyelembe véve, hogy a korszerű politika egyben alkalmazott természettudomány is, az élettant is segítségül kell hívni, hogy a válasznál az ország mai helyzetének kulcsát történelmi fejlődésében megtaláljuk. 1526 óta Magyarország sohasem volt önálló állam, még kevésbé önmagában zárt népi elem. Csak 1686-ban következett el Buda felszabadítása a törököktől, és Magyarország azután is többé-kevésbé valamiféle függőségi helyzetben volt 1918-ig. Sohasem volt kellő népi ereje és forradalmi lendülete, hogy önálló állammá váljon. Így az 1703–1711. évi, Rákóczi vezette forradalom is csak zendülés volt, nem alapvetően forradalom. Lázadtak és szabotáltak minden felsőbb hatalom ellen, mely az ország sorsát meghatározta. De ez mindenkor passzív rezisztenciában nyilvánult meg, kockázatmentes ellenállásban, amit felfuvalkodott szólamokkal lepleztek, és messzemenően kihasználták a más vérségi elemeket, azok magas teljesítőképességét és jobb adottságait. Magyarország részvétele az 1848–1849. évi eseményekben szintén csak úgy vált lehetségessé, hogy Bécs utat mutatott. Csak Ferenc József halála után lettek valamivel bátrabbak, de mielőtt Magyarország önállósításának útjára léptek volna, óvatosan kivárták, míg a birodalom összeomlása 1918-ban világosan láthatóvá vált, majd magukhoz ragadták azt, ami még megmaradt.
Azóta létezik az úgynevezett magyar nemzet, és időközben bebizonyította, hogy nemzeti életre alkalmatlan, és az marad a jövőben is.
Vezető rétegének folyamatosan negatív kiválasztása következtében törvényszerűen ahhoz a ponthoz kellett elérkeznie, ahol ma áll. Még az erőltetett elmagyarosítási folyamat sem tudott azon változtatni, hogy a 14 millió lakos közül csak mintegy 8 millió a magyar, és még azok számából is le kell vonni 2 és 1/2 milliót, mert azok másfajtájúak, és ezért állampolitikai szempontból megbízhatatlan elemek. A jelenlegi háború nagy világnézeti ellentéte természetszerűen Magyarországra is komoly terhelési próbát jelent nemzeti, fizikai és lelki szempontból egyaránt, és Magyarország mai helyzete bizonyítja, hogy a próbát nem állja. Annál groteszkebben hat, ha a birodalomtól való félelemből Kállay és társai készek arra, hogy Magyarországot kiszolgáltassák Anglia vagy Oroszország akaratának, és ugyanakkor azt állítják, hogy le kell küzdeni a nemzeti ellenzéket, mert az Magyarországot elárulja a birodalomnak. A félelem éppenséggel nem világnézet, mint azt egy ismert német tábornok megírta. De
a félelem – hogy gyávaságról ne beszéljünk – alapvető vonás, amely a felelős magyar politikusokat és a magyar polgári tömegek nagy részét jellemzi.
Néhány széljegyzet:
A magyar nemzeti himnuszt Erkel, egy kölni német írta; Budapest szinte minden épületét, a hidakat is ideértve, németek alkották. Német volt a leghíresebb magyar festő (bajor származású), a leghíresebb magyar költők szlovákok voltak. Gömbösben is német vér folyt. A német nyelv, a német zene és a német kultúra a múltban és még ma is a legfontosabb helyen állnak Magyarország életében. 1925-ig a kormányzó maga is csak törve beszélt magyarul, és több oldalról hiteltérdemlően arról értesültem, ha szenvedélyessé válik, még ma is inkább németül, mint magyarul beszél. Bemehetünk a legelőkelőbb budapesti bárba, és megállapíthatjuk, hogy a konjunktúra folytán bőségesen adagolt dzsesszt és swinget belső részvétlenség fogadja, míg a régi bécsi dalok és a bécsi valcer elnyűhetetlenül diadalmaskodnak. Ha éjszakánként magyar tisztekkel mulatunk, feledésbe merül az „éljen Hungária”, „éljen Horthy”, és győz a „Heil Hitler”. (Borban az igazság!) El kell ismerni, hogy Magyarország a sportok terén csúcsteljesítményeket ér el, de ezt közelebbről vizsgálva megállapítható, hogy az ifjúság, nemzeti tevékenységre nem lévén lehetősége, ott fejti ki aktivitását. A ma Budapesten kedvelt adoma, mely szerint
az optimistát a pesszimistától az különbözteti meg, hogy az előbbi angolul, az utóbbi azonban oroszul tanul,
Magyarország egész tragikumát mutatja, éppen úgy, mint a legkedveltebb magyar dal is, a Kossuth-nóta, melynek utolsó szakasza így hangzik: „Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni.” Jellemző ez a feljebb említett passzív alapbeállítottságukra, és ha figyelembe vesszük az itt évszázadokon át uralkodott törökök vérségi beütését, még az úgynevezett ősmagyarok nomádszerű jellegére is következtethetünk. A cigányság is jellegzetes szerepet játszott ebben, amit zenéjük, annak művelése és kedveltsége a mai napig is világosan bizonyít. Itt vannak annak mélyebb összefüggései és egyben okai, hogy a magyar miért nem antiszemita; ezt a körülményt a zsidóság pontosan felismerte, és sajátos ösztönére hallgatva sikerült a fajnak Európában ott szereznie magának menedéket. Véleményem szerint a régi Duna menti Monarchia aláaknázása nem annyira az egyéb nemzetiségek, mint a csehek, lengyelek, horvátok stb., hanem inkább a belsőleg megmételyezett magyarság műve volt, amelynek körében a zsidóság nemcsak gazdaságilag, de politikailag is uralkodó hatalmi helyzetre tett szert. És mégis, mind a mai napig a Ballhausplatz fluiduma nem volt megsemmisíthető vagy legyőzhető.
A zsidó az első számú ellenség. Az 1,1 millió zsidó az ország ugyanolyan számú szabotőrjét is jelenti, és legalább ugyanannyi, ha nem kétszer annyi azoknak a magyaroknak száma, akik a zsidók csatlósaiként a szabotázsra és kémkedésre irányuló nagyszabású tervek megvalósításában segítőtársaik és külső álcázóik. Egy példa: teljesen helytálló, hogy a legtöbb német-magyar tárgyalás külsőleg az elképzelhető legkellemesebb módon zajlik le, úgyhogy egy német tárgyalásvezető, a szokásos asztali felköszöntő keretében kijelentette, olyan szellemben folytak a tárgyalások, amely gyakran eltörölte a tárgyalófelek közti határt. Attól tartok, hogy itt összetévesztették a külső formát a tartalommal, a türelmes papírt a durva gyakorlattal. Mert ez esetben a klíringen keresztül más hang érződik. Senki sem hisz a klíring szentségében. A Nemzeti Bankon keresztül a klíring a rendszer-kormányzat kezében tisztára politikum. Védelmi eszköz, amellyel harcolnak vagy helyesebben mondva szabotálnak. Ezt minden gyakorlati ember tanúsíthatja és tanúsítania is kell. A gazdaságnak hasznosnak kell lennie, és legkevésbé sem követheti az élethalálharc idején saját törvényszerűségét; még Magyarországon sem, amely hivatalosan még mindig szövetségese a birodalomnak.
Csodálatos, hogy milyen jól működik a zsidók hírszolgálata. 24 órán belül mindenről értesülnek, nem utolsósorban a birodalom legintimebb eseményeiről. Nyilván kitűnően működő titkos adóállomások vannak Magyarországon üzemben. És hogy az aktív kémkedés se járjon rosszabbul, bizonyítja az az eset, amelynek véletlenül jöttem nyomára. Szigetvár magyar falu közelében a zsidó atyafiságú Andrássy Mihály grófnál – nyilván a felsőbb magyar hatóságok tudtával – tizenhat, részben a birodalomból elmenekült angol tiszt tartózkodik, akik ott élénk tevékenységet fejtenek ki.
De a birodalom ma a létéért küzd, és
nem tudom elképzelni, hogy a háború egyre fokozódó súlya mellett tartósan megengedhetné magának azt a fényűzést, hogy érintetlenül hagyjon ilyen szabotázsközpontot.
A birodalom politikájában itt hálás és kényszerítő feladat adódik, ha hozzányúl ehhez a kérdéshez és azt tisztázza. Annál is inkább, mert ez nem katonai, hanem szinte kizárólag politikai kérdés. Ha az ellenfélen félelem és gyávaság vesz erőt, elegendő a világos szó, a kemény követelés, amit alátámaszt a német hadosztályok és harci repülőrajok említése. Véleményem szerint ez elegendő az ellenfél elbuktatására, mert határai mentén Magyarországnak nincs egyetlen barátja sem, annál inkább elkeseredett ellenfele. Még Romániához hasonlítva is rosszul jár Magyarország. Ha ma háborús viszályra kerülne sor e két állam között, nem kétséges, hogy Magyarország vereségével végződne. Ezt a magyarok is tudják, bár nem akarják tudomásul venni.
Egy másik körülmény a bolsevizmus miatti mélységes félelem. Magyarország háromszorosan érzi magát fenyegetve:
1. az orosz arcvonal közelebb nyomulásával,
2. Tito oldalról fenyegeti,
3. terjed a kommunizmus az országban.
Ad 1. Az aggasztó kérdés, vajon a birodalom elég erős-e ahhoz, hogy távol tartsa az oroszokat a Kárpát-határtól, egyként tölti el a kormányt, a népet és a hadsereget. Bár remélik, hogy a németeknek ez sikerülni fog, mégis kételkednek ebben. A kormány mindent elkövet, hogy ezt a veszélyt lekicsinyelje, és ezenfelül arra is felhasználja, hogy igazolja és a nép körében is elmélyítse angolbarát beállítottságát. Azt szeretné, ha a németek és az oroszok keleten kölcsönösen elvéreznének, és arra számít, hogy azután az angolok szabad kezet kapnak Európában. Ilyen alapvető beállítottság mellett és annak tudatában, hogy a nyáron mire készültek fel Olaszországban, készen álltak arra, hogy a háborúból azonnal kilépjenek, ha az olasz árulás úgy alakult volna, amint azt várták és remélték. Még ma is úgy tekintik, hogy Anglia győzelme lényegesen kisebb baj, mint a német győzelem. Amikor aztán még idejekorán felismerték, hogy az olasz árulás balsikerrel járt, az összes ilyen irányú törekvéseket leállították, hogy most újabb utakon ugyanazokat a szólamokat hangoztassák. Csak éppen óvatosabbak lettek, és titkon azt remélik, hogy a birodalom mindezt nem vette észre. Amellett, önfenntartó ösztönből, éppen a zsidók hatnak ma fékként, mert feltétlenül el akarják kerülni, hogy a birodalom esetleges előretekintő biztonsági rendszabályai vagyonukat és életüket veszélybe döntse.
Ad 2. Tito ma Magyarországon is fogalommá vált. Felismerték, hogy a bolsevizmus és Tito azonosak, nagy tervek megvalósításán dolgoznak, és hogy ezek az erők időközben annyira megnövekedtek, hogy az angolok és amerikaiak titkon várt balkáni partraszállása elmaradt, mert Sztálin azt nem akarta. Amilyen mértékben halad a délkeleti térség bolsevizálása, úgy növekszik az oldalirányú kommunista fenyegetés Magyarország ellen, annál is inkább, mert a szerbeknek és horvátoknak még rendezetlen számadásuk van Magyarországgal, és mindkét országnak jelentékeny számú népessége él magyar uralom alatt.
Ad 3. Mindehhez jön még az országban növekvő kommunizmus. A magyarországi zsidók messzemenő többsége a bolsevizmus élcsapataként értékelhető. Sehol sem vették a bolsevik hadsereg előnyomulását nagyobb örömmel tudomásul, mint éppen ezekben a körökben. Az oroszok minden nagyobb sikere örömünnepekre adott alkalmat, amelyekból néhány ízelítőt távolról magam is megfigyelhettem. Ehhez járul, hogy
Magyarországot Európa egyik társadalmilag legelmaradottabb országának minősíthetjük.
Ezek a viszonyok olyan szociális-forradalmi táptalajt képeznek, amely a bolsevizálásnak játszik a kezére, és amely az utóbbi félévben jelentősen fejlődött. A magyar kormány látja ugyan ezt a fejleményt, de képtelen ellene erélyesen fellépni. Azzal igyekszik hatásosan irányítani, hogy szalonképessé teszi a szociáldemokráciát, és olyan lehetőségeket biztosít számára, amilyeneket a mai napig sohasem ismert. Ruténia esete bizonyítja ezt, ahol a szociáldemokratákat támogatták, gyakorlatilag azonban a bolsevizmust nevelték naggyá. A rendszernek ez a gyengesége a további fejlődés során veszélyes jelleget fog ölteni. Így mutatkozik meg, hogy a zsidóság egyfelől mint él vissza a kormányzóval és a jelenlegi rendszer-kormánnyal, hogy a bolsevista áradat szervezeti és hatalmi fejlődésére lehetőséget nyújtson, másfelől támogatásával hogyan erősíti folyamatosan a bolsevizmust, hogy alkalmas pillanatban, elejtve eddigi feudális szövetségesét, kommunista zűrzavart provokáljon.
Magyarországon három olyan kérdés van, melyeknek tanulmányozása különösen fontosnak tűnik nekem:
1. A kormányzó és a felette uralkodó klikk.
2. A nemzeti ellenzék.
3. A hadsereg.
1. Hogy a fent vázolt irányú fejlődés lehetővé vált, már önmagában is
teljesen világosan mutatja, hogy a kormányzónak nincs hatalma, nincs helyes ösztöne, és hogy mennyire eszközévé vált a felette uralkodó klikknek.
De egyben rámutat a sok kiindulási pont egyikére, arra ugyanis, hogy erélyes politikával a birodalom a kormányzó személyét a szemben álló erőktől elszakítsa és a birodalom politikai céljaira hasznosítsa. Ennek a klikknek gróf Bethlen a szellemi irányítója (lásd 1. sz. mell.) és Keresztes-Fischer jelenlegi belügyminiszter kimagaslóan legerősebb alakja. Az előbbiben a kormányzó a vele egyidős, magas intelligenciájú partnert és egyben az úriember fogalmának teljesen félreértett megtestesítőjét látja, amely ma gyakorlatilag légüres térben lebeg, és amelyet csak beképzelt arisztokrata agyvelők elképzelései tekintenek az erő és hatalom kifejezőjének. Mert a legitimizmus, melynek zászlóját ezek az uraságok magasra tartják, már halott, és pszeudo-zsidó-legitimista alakzattá fajult. Keresztes-Fischerben azt a férfit látja a kormányzó, aki taktikai úton fényesen szétverte a félt nyilaskeresztes mozgalom fenyegető kísértetét. Mert mégiscsak ez volt az egyetlen mozgalom, amely harckészséget mutatott és különb volt félig örmény, félig szlovák származású vezetőjénél, Szálasinál, aki éppen ezért tönkre is tette őket.
A kormányzó lényében tulajdonképpen katona, de csakis katona. Tudatosan soha sem fogja becsületszavát megszegni. Ha ma Ferenc Józsefről beszél, ezt a legmélyebb hűséggel teszi, és sohasem mulasztja el, hogy a legmélyebb hódolattal „őfelségének” címezze. Ő tehát katona, akinek hajdani vezére – helyesebben szólva ura, akit nem követett újabb úr – halott. Amilyen jó katonás szelleme, olyan siralmasak politikai képességei. Nemcsak nem ért sem a kül-, sem a belpolitikához, de belső ellenszenvvel viseltetik a politika iránt, és – azt hiszem – boldog lenne, ha holnap megint csak katona lehetne. Ha a német politika aktív irányt venne, véleményem szerint céljának arra kellene irányulni, hogy a kormányzót közvetve a Führer katonájává tegye, és ezt el is érhetné, ha ebben a legnagyobb ügyességgel és rugalmassággal járna el.
Ha a kormányzót megszabadítanák környezetétől, és annak helyére a Führer, a birodalom és a feladatokkal megbirkózni képes birodalmi megbízott kerülne,
akkor lényegében gyakorlatilag már meg is oldottuk a magyar kérdést. Egy magas állású magyar tábornok legutóbb a következőket mondotta nekem: „Ha ma a képviselőházba megyek és zsebemből előveszem a kormányzó kéziratát, amelyben az áll, hogy kinevezett a kormány új elnökévé, egy órán belül mögöttem áll a parlament tagjainak többsége.” Ezt a kijelentést nem tartom túlzásnak. A kérdés velejére tapint, feltárja az uralkodó rendszer értékét és a jelenlegi parlamentáris-demokratikus felépítmény értéktelenségét. Maga az úgynevezett kormánypárt sem képez osztatlan egységet, mert három csoportra hasadt; ezek egyike németbarát, a másik németellenes és a harmadik kifejezetten konjunkturista. Ezzel kapcsolatban mulatságos volt meghallgatni a kommentárokat, amelyeket ahhoz a jachthoz fűztek, amelyet a Führer ajándékozott Horthynak 75. születésnapjára. Csodálták ugyanis a Führer kitűnő érzékét, aki ajándékával kifejezésre juttatta, hogy végszükség esetén a magyarság vezetői mindenkor a törökországi menekülés útját választották, amelyet a kiirthatatlanul nomádvérű magyarság őshazájának tekint.
Ezzel magyarázható a németellenes körök udvarlása, hogy a kormányzót áruló politikájukhoz megnyerjék. Tudják róla, hogy sohasem lesz hajlandó Badoglio nyomába lépni. Ennek következtében hónapok óta éjjel-nappal folyik a kormányzó „megdolgozása”. Politikai alkalmatlanságát tudatosan kihasználva különféle változatokban próbálják neki megmagyarázni, hogy
1. Németország nem nyerheti meg ezt a háborút;
2. Nem fenyegeti Magyarországot a bolsevizmus veszedelme, mert Németország elég erős ahhoz, hogy az oroszokat sakkban tartsa, és a magyar kormány is abban a helyzetben lenne, hogy a bolsevizmus terjedését az országban meggátolja;
3. Anglia a mérleg nyelve, és ez teszi tulajdonképpeni győztessé, mert ma is a legnagyobb tengeri hatalom, és ezenkívül a legnagyobb politikai érettséggel és intelligenciával bír;
4. Anglia győzelme azért is látszik különösen kívánatosnak, mert egész belső beállítottságánál fogva legjobb kezese a magyar feudális állam fennmaradásának.
Lassú víz partot mos, különösen abban az esetben, ha ez a part már omlik és szűnik ellenálló képessége. Így ezeknek a köröknek tényleg egyre inkább sikerült a kormányzót bomlasztó politikájuk bűvkörébe vonni. Ez azért is vált könnyen lehetővé, mert ebben az időszakban a kormányzónál nem érvényesült ellentétes befolyás. Így tehát ebben a tekintetben is növekszik a veszély, amelyet nem lenne szabad lebecsülni. A kormányzó személye ma már nem kielégítő kezes arra, hogy Magyarországot visszatartsa a birodalom elárulásától.
Újból igazolást nyerne a fejlemények kétértelműsége: Olaszország-Magyarország, Duce– Horthy, Bethlen–Badoglio? Lehet, hogy a hasonlatok sántítanak, de a közvetett bizonyítékok megtámadhatatlanok. Tény az is, hogy a zsidóság ma, különösen Magyarországon, az életéért küzd. A veszély adva van.
2. A nemzeti ellenzéket illetően legyen szabad f. év április 30-i magyarországi jelentésemre utalnom. Az ott nyilvánított nézetem újabb munkásságom keretében teljesen beigazolódott. Sok tekintetben arra is érvényesek azok a végső következtetések, amelyek bevezető, alapvető fejtegetéseimből adódnak. Ha korábban még az volt a véleményem, hogy Gömbös vezetésével Magyarország másként fejlődhetett volna, úgy sajnálatomra helyesbítenem kell ezt a nézetemet is. A baj sokkal mélyebben gyökerezik, semhogy egy magyar ma vagy korábban abban a helyzetben lett volna, hogy Magyarország térségét és népét nemzeti egységbe forrassza össze. Ennek jelenleg tipikus példáját nyújtja Albrecht főherceg, aki nyilván különös hadifontosságúnak tekinti, hogy újból elváljon, és minden igyekezetét arra összpontosítja, hogy új menyasszonyát, a bécsi 19 éves Schulz kisasszonyt szalonképessé tegye. Ez annyira foglalkoztatja, hogy emiatt politikai beállítottságát, összes barátját és követőjét elhanyagolja, és minden politikai tevékenységről lemond. Mindezekből felismerhető, hogy a magyar kormányt csak közbenső megoldásként és reálpolitikai célszerűségként szabad értékelni, még abban az esetben is, ha azt a mai nemzeti ellenzék viszonylag legjobbjaiból állítanák össze. A birodalom részére csak akkor lesz teljes értékű, ha a kormány mellé, helyesebben fölé, német megbízott kerül, megfelelő formában. Nem indokolt az aggály, hogy egy, ezekből a körökből összeállított kormánnyal, akár a jövőben is, a birodalom bolhás ágyba feküdne.
A nemzeti ellenzék mind személyi kérdésekben, mind a nézetek különbözősége folytán belsőleg sokkal megosztottabb, semhogy bármely későbbi időpontban a birodalom céljainak útjában álló egységet alkosson.
A német védnökség alatt álló nemzeti kormány beiktatásával elérhető előnyök igen értékesek lehetnek:
1. Ezek a férfiak őszinte és éles ellenfelei a bolsevizmusnak. Ezen a vonalon egymásra találhatnak a „felszabadított” kormányzóval, és a bolsevizmus, valamint a zsidóság elleni belső harcukkal jelentősen tehermentesíthetik a birodalmat.
2. Ezek a férfiak vitathatatlan tényként felismerték, hogy a magyar sors a német sors funkciója. Az a szándékuk, hogy minden lehetséges területen együttműködésükkel és segítségükkel a szükség idején bebizonyítsák a birodalomnak, hogy él még a magyarságban az önfenntartás egészséges ösztöne. Egyidejűleg azt is remélik, hogy a birodalom javára kifejtett aktív közreműködésükkel kivívják a Führer háláját a háborút követő időkre. De nem kell majd nagy művészet ahhoz, hogy szükség esetén, megfelelő manipulációkkal hatásosan és alaposan lépjünk fel ellenük. Mert ahogy a Rajna a birodalom történelmi fogalmához tartozik, úgy válik a Duna most és az eljövendő időkben a birodalom politikai és gazdaságpolitikai úttörő munkájának kötelező fogalmává. Nem látok lényeges különbséget a birodalom későbbi politikájának lehetséges céljai és a mai, Magyarországgal szemben követendő politikájának aktivizálására irányuló javaslat között.
3. Magyarország a tér és az adott gazdasági lehetőségek törvényénél fogva értékes tényező, és a birodalom nem mondhat le arról, hogy a legmesszebbmenően be ne vonja a létéért folytatott küzdelmébe.
Az ukrajnai értékes területek elvesztésével Magyarország a további hadviselés szempontjából főleg mint mezőgazdasági ország fokozott jelentőséggel bír.
A birodalom erről a területről ellátására az eddigi mennyiségek kétszeresét vagy még annál is többet kihozhat, ha az ehhez szükséges előfeltételeket megteremti.
4. A birodalomnak törekednie kell arra is, hogy Magyarország közlekedési lehetőségeit az eddigihez képest lényegesen nagyobb mértékben hasznosítsa hadicéljai érdekében. A jelenlegi állapotok a lehető legkevésbé sem kielégítőek.
5. Magyarország természeti kincseinek feltárását (olaj, bauxit és kőszén), valamint ipari teljesítőképességét jelentősen és különösebb nehézségek nélkül fokozni lehet.
6. Nem utolsósorban a magyar emberanyag nyújt lehetőséget segítség és sok irányú tehermentesítés szempontjából. Sajnálatos volna, ha az angoloknak azt az alapelvét, hogy helyettük mások dolgozzanak, harcoljanak és vérezzenek, nem alkalmaznánk legnagyobb mértékben éppen Magyarországgal szemben. Minden magyar paraszt, munkás vagy katona, akinek bevetése bennünket tehermentesít, erősíti a birodalomban a Führer tartalékait. Minden értünk vérző magyar a mi véráldozatunkat csökkenti, erősíti tartalékainkat a további hadviseléshez, és segít abban, hogy erőinket megőrizzük a háború utáni nagy feladatok megoldására.
A reális napi politika ezen feladata végrehajtásának előfeltétele a jelenlegi kormány leváltása; pótlására a nemzeti ellenzékkel német irányítás alatt álló kormány alakítandó. A nemzeti ellenzék összes személyiségei közül még leginkább Imrédy volt miniszterelnököt tartom a legalkalmasabbnak. A legnyíltabb gondolkozású, személyében és jellemileg tiszta, bizonyos tekintélye van, és vidéken is szervezett követői vannak. Alapjában véve azonban a parlamenti rendszer híve, és mint szűkebb baráti körének legtöbb tagja, az is marad. Ezért csak csekély átütőerővel rendelkezik. Kritikai értékelés szerint hasznosabb reszortminiszter volna, mint miniszterelnök. De sajnos, nincs kéznél alkalmasabb személy. Örvendetes kivétel Ruszkay tábornok, aki szerintem mindannyiuk között leginkább megértette az idők szavát. De viszont ő csak katona, nem politikus, és ezért nem alkalmas a miniszterelnök tisztségére. Egyébként
a nemzeti ellenzéknek számos használható szakembere van, akik hajlandók és megfelelő helyzetben vannak a birodalom által kijelölt feladatok végrehajtására.
Célszerűségből és átmenet okából a jelenlegi kormánypárt egyes tagjai is bevonhatók, egyfelől együttműködésük (lásd 2. mell.), másfelől saját múltjuk felszámolása céljából.
Helytálló az ellenvetés, hogy a kormányzó Imrédyt elfogadhatatlannak tekinti. Ez az elutasító magatartás Imrédy azon törekvéseinek következménye, amelyeket mint volt miniszterelnök főként a zsidókérdésben és a földreform területén fejtett ki. Imrédy felesége beszámolt nekem arról a beszélgetésről, melyet közvetlenül férje lemondását követően folytatott a kormányzóval, aki tudtára adta, hogy férje azért vált elfogadhatatlanná, mert nemzetiszocialista reformokra törekszik, amelyek egyszerűen nem felelnek meg Magyarország számára. A kormányzót erősen befolyásoló klikk már akkor kétségtelenül jelentősen hozzájárult, hogy a kormányzót Imrédy reformjavaslatainak veszélyes voltáról meggyőzze. Az utóbbi idők egyes eseményei önmagukban bizonyítják, hogy a német kívánságokat mindig olyankor vették haladéktalanul figyelembe, mikor a birodalom egy és más felett megütközésének adott kifejezést. Ez történt legutóbb Rajniss esetében, akit a kormányzó személy szerint gyűlöl. Határozott meggyőződésem, hogy a kormányzó a Führer követelésére vagy akárcsak kívánsága nyomán ellenkezés nélkül bárkit kinevez miniszterelnökké, hogy saját és családja uralmát mentse, és ne kelljen eltemetnie vágyálmát, hogy halála előtt herceg lehessen.
3. Továbbra is a hadsereg az egyetlen tömegszervezet, amely politikailag csak feltételesen van a rendszer-kormány kezében. Vezetősége és a csapatok azonban erősen fertőzöttek, és jelen állapotában nem az az eszköz, amellyel minden további nélkül katonai diktatúrát lehetne létesíteni. A keleti arcvonalon elszenvedett fizikai és morális csapásokat sem heverte még ki teljesen. Vannak ugyan az elengedhetetlen előfeltételek bevezetésére irányuló becsületes törekvések, melyek a fegyelem megszigorításával és politikamentessé tételével kívánják a hadsereget ismét funkcióképessé tenni; de mindezek a törekvések félsikerre vannak ítélve mindaddig, amíg a hadsereg felépítését a legkülönbözőbb módon zavarják és szabotálják. Gondosan kerülik, hogy erős egyéniségek kerüljenek élére, de megtűrik a vezetésben a többé-kevésbé jó katonákat, nehogy túlságosan lejárassák ezt a mégiscsak fontos intézményt, annál is inkább, mert nem tudják, hol és mikor kerül sor újabb bevetésére. Annál rosszabbul áll az ellátás és felszerelés kérdése. Finoman kieszelt rendszer gondoskodik róla, hogy a hadsereg ebből a szempontból a teljes függőség állapotában maradjon, és hogy az új hadosztályok újbóli felszerelése és felfegyverzése csak csigalassúsággal haladjon. Mind e kérdéseket kivették a hadügyminiszter kezéből, és átruházták a rendszerhez hű iparügyi miniszterre. Amíg azonban a felszerelés és fegyverzet nem ütik meg a korszerű haditechnika mértékét, sem tiszt, sem katona nem érezhetik azt a szükséges önbizalmat, amely a hadsereg ütőképességének előfeltétele. Bármennyire is szembeszálltak a tisztikar egyes részei ezzel a szabotázzsal, harcuk éppen olyan kilátástalan, mint a Hadügyminisztérium eddigi küzdelme, melyet az elesettek hátramaradottainak ellátása és a hadirokkantak gondozása érdekében folytat.
Egyetlen egy dolog biztos –és ezt különböző magas katonai körök önként és nyilvánvalóan szándékosan, nyomatékosan hangsúlyozták:
egyetlen magyar katona sem fordítaná fegyverét – még parancs esetén sem – német katona ellen.
Ez a hadsereg világos állásfoglalása, és ebben a pontban egyetért a kormányzóval.
Ha a jelenlegi kormányzat változásával új körülményeket is teremtenének, e hadsereg részéről az első időkben egyelőre semmiféle fegyveres támogatásra sem számíthatunk. Ezzel szemben lehetségessé válna önkéntes légiók felállítása, amelyek a tisztek és legénység harcra kész elitjét egyesítenék, akik belső kötelességüknek tekintenék, hogy a németek oldalán aktívan küzdjenek. Ilyen légiók kitűnő vázát alkothatnák egy későbbi hadseregnek, melynek újjászervezése sok hónapot, ha nem évet igényelne, és amelynek során elengedhetetlen előfeltételt képez a mai tisztikar alapos megrostálása.
Összefoglalás
1. A magyarországi fejlemények olyan pontra érkeztek, amely parancsolóan megköveteli a gyors és erélyes cselekvést.
2. Minthogy a magyar kérdés megoldása, ha az egyáltálán lehetséges, csak a kormányzóval együtt hajtható végre, ebből a szempontból is eljött az ideje, hogy megszüntessük Magyarország önállóskodásának állapotát.
3. Magyarországot mint fontos közlekedési térséget és alkalmas gazdasági segédeszközt főleg mezőgazdasági szempontból, teljesen és egészében be lehet és be is kell illeszteni a birodalom hadigazdálkodásába.
4. A jelenlegi magyar kormánypolitika és propaganda olyan alakot öltött, amely a birodalom állandó, burkolt provokációját mutatja. Ha erre válaszunk elmarad, azt magyar és ellenséges részről is a gyengeség jelének tekintik, és az annak megfelelően hatna a ránk nézve egyébként hasznos elemekre is.
5. A megfelelő következményekkel járó aktív birodalmi politika semmilyen szempontból sem jelent veszélyt a birodalom bármiféle későbbi politikájára, mert Magyarország nemzetté válása még kezdeti állapotában van, és még évtizedekig tarthat, míg az érettség bizonyos fokát eléri.
6. Nem kell a velünk szövetséges magyar peremállamokat érintő bármilyen komoly természetű negatív kihatástól tartanunk, mert a bolsevista veszély túl fenyegetően függ az egész délkeleti térség felett.
7. Különféle okokból ütött az óra, hogy a zsidókérdéshez alaposan hozzányúljunk. Annak tisztázása előfeltétele, hogy Magyarországot beiktathassuk a birodalom harcába, melyet védelméért és létéért folytat.
8. A 3. sz. mellékletben gyakorlati javaslatok kerülnek kifejtésre azokról a lehetőségekről, miként lehetne a magyarországi mai helyzet megváltoztatását elérni, és milyen előfeltételek tűnnek szükségesnek Németország részéről esetleges nehézségek vagy későbbi visszaesések elkerülésére.
***
Forrás: http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html
A dokumentum forrása: A Wilhelmstrasse és Magyarország : német diplomáciai iratok Magyarországról : 1933–1944. Összeáll.: Ránki György, Pamlényi Ervin et al. [Bp.] : Kossuth, 1968.