Újabb fordulat Szíriában: török légicsapások és kurd ellentámadás az északi határnál

2024. december 24. 21:39

A kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellentámadásba lendült a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellen.

2024. december 24. 21:39
null

A kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellentámadásba kezdett a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellen Szíria északi részén, közel a török határhoz – számolt be az Euronews. Az Aszad-rezsim bukása óta az iszlamista militáns csoportok több területet is elfoglaltak az SDF irányítása alatt álló északkeleti régióban, és most arra törekszenek, hogy visszaszerezzék az ellenőrzést a határ menti övezetek felett.

Az SDF szóvivője hétfőn arról számolt be, hogy sikerült visszaszorítaniuk a török támogatást élvező milíciákat az Eufrátesz folyónál található Tishrin-gát környékéről, ahol egy jelentős vízerőmű is található. A szóvivő hozzátette, hogy az SDF egy tankot is megsemmisített Manbidzs városában, amelyet korábban az iszlamisták elfoglaltak. A Syrian Observatory for Human Rights nevű brit megfigyelőszervezet jelentése szerint az SDF négy falut is visszafoglalt a gát környékén. A szervezet arról is beszámolt, hogy az SNA északi offenzívájának kezdete óta mindkét oldalon több tucatnyi halálos áldozatot követeltek a harcok.

Ezt is ajánljuk a témában

Bassár el-Aszad rendszere két hét alatt omlott össze, és 24 évnyi uralkodás után bukott meg. A lázadók soraiban több különböző frakció vett részt a harcokban: az iszlamista felkelők először Aleppót, majd Damaszkuszt is elfoglalták északról. Az északkeleti régióban azonban a kurd milíciák dominálta, de arab frakciókat is magába foglaló SDF harcolt a rezsim ellen. 

Miután Aszad rendszere megbukott, az SDF a többi milíciacsoporttal került szembe, és azóta is folyamatos összecsapások zajlanak közöttük. Az SDF az Egyesült Államok támogatását élvezi, míg az iszlamista csoportokat Törökország segíti. Törökország célja, hogy távol tartsa a kurdokat a török-szír határtól, ezért 2018 óta támogatja a szíriai iszlamista milíciákat, és újabban török légicsapások is érték az SDF állásait.

Szíria politikai jövője még bizonytalan, jelenleg tárgyalások folynak az ország jövőjéről, amelyeken az SDF képviseli a legprogresszívebb irányvonalat. A hozzájuk tartozó Női Védelmi Egység szóvivője szerint Törökország az SNA-t használja eszközként, hogy csökkentse az SDF befolyását ezekben a tárgyalásokban. 

Szíria egy új korszak küszöbén áll, az ország jövőjéről folynak egyeztetések

– nyilatkozta a szóvivő. Úgy véli, Törökország támadásai arra irányulnak, hogy elvonják az SDF figyelmét, és kizárják őket a tárgyalásokból.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Delil souleiman / AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
remi
2024. december 25. 17:16
Délutáni hírek szerint az SAA maradványai csak ma kábé többször annyi veszteséget okoztak a fejlevágóknak, mint amikor még nem "ellenállók" voltak hanem haccsereg. Ezenkívül szintén súlyos veszteségek érték a fejlevágókat a kurdok elleni harcokban is. Polgárháború indul. Nem mellesleg egyre valószínűbb az a scenario, hogy "valakik" (nyilván ördogány és/vagy a moszat) lefizette a SAA kulcspozícióiban lévő tiszteket (nyilván dollárkötegekkel + magas beosztások ígéreteivel az eljövendő demokáré szíria qrmányában) ezért nem volt semmilyen ellenállás. Ha lett volna, akkor az alacsony harcértékű fejlevágó csürhe kábé mostanra aleppo alól vonulna vissza.
Válasz erre
1
0
templar62
2024. december 25. 09:19
PAX AMERICABA = ENDLES WAR .
Válasz erre
1
0
templar62
2024. december 25. 09:17
A szíriai örményeket 120 éve , a kurdokkal intéztették el .
Válasz erre
1
0
wadcutter
2024. december 25. 08:55
Na akkor mindenki harcol majd ott mindenki ellen. Indul a nagy menekülthullám Szíriából.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!