The Guardian: Nagy bajban Európa két vezető hatalma

„Amikor Franciaország és Németország előretör, egész Európa előretör. Ha nem, akkor megáll” – a The Guardian Jacques Chiracot idézi, a korábbi francia elnök ezt majdnem negyedszázaddal ezelőtt mondta az EU két legnagyobb tagállama közötti időszakos találkozók egyikén.

S a lap felteszi a kérdést: mit gondolna a 2019-ben elhunyt Chirac a híres francia-német motor jelenlegi állapotáról, amely az Unió megalakulása óta a háború utáni európai projekt oly nagy részét hajtotta? Úgy tűnik, nem megingott, mint inkább teljesen tönkrement.

Emmanuel Macron pénteken új miniszterelnököt nevezett ki, hűséges centrista szövetségesét, 

és akire az a nehéz feladat vár, hogy megpróbáljon stabil kormányt összeállítani, miután az ország 1958 óta legrövidebb életű kormánya a múlt héten összeomlott.

Eközben Franciaország államháztartási hiánya idén meghaladja a GDP 6,1 százalékát, ami több mint kétszerese az euróövezeti határértéknek; az államadósság a GDP 110 százalékát teszi ki, és növekszik; a kötvénypiacok pedig ebben a hónapban Franciaországot a görögöknél valamivel kevésbé hitelképesnek minősítették.

Németországban az elmúlt három évben hatalmon lévő, törékeny balközép vezetésű koalíció a múlt hónapban összeomlott saját ideológiai ellentmondásainak súlya és az Ukrajna elleni orosz invázió által kiváltott többszörös válság nyomása alatt.

amelyet a magas energia- és munkaerőköltségek, a bürokrácia, az omladozó infrastruktúra és a lassú digitális terjeszkedés sújt.

A kulcsfontosságú kereskedelmi partnerének, Kínának a gazdasági lassulása a német exportra is csapást mért, miközben a rendkívül fontos autóipar lassan fejlesztette ki a népszerű elektromos járműveket, és most Donald Trump vezetésével az Egyesült Államok súlyos vámokkal fenyegeti.

Mivel Franciaország júliusig nem tarthat új parlamenti választásokat, Németország pedig júniusig valószínűleg új kormány nélkül marad, az EU két legbefolyásosabb országának élén tapasztalható politikai lázongás elkerülhetetlenül hátráltatni fogja az uniós döntéshozatalt.

Párizst és Berlint tekintik az EU központi hatalmi tengelyének, amely irányítja a politikát és meghatározza az EU napirendjének fő irányvonalait. Ha mindketten képtelen komoly politikai döntéseket hozni erős kormányok hiányában, az Unió hónapokig vagy még tovább is mocsárban vergődhet.

Nem túl nehéz megérteni, hogyan jutottunk idáig, azt azonban már nem olyan könnyű kitalálni, hogy 

Amikor a német kormány a múlt hónapban összeomlott, a megfigyelőket kevésbé lepte meg a bukása, mint inkább az, hogy ilyen sokáig bicegett. Amikor Olaf Scholz kancellár november 6-án egy hónapok óta tartó elkeseredett költségvetési vita miatt kirúgta az ellenszegülő pénzügyminisztert, Christian Lindnert, olyan események láncolatát indította el, amelyek az optimisták szerint az ország számára létfontosságú esélyt adnak a megújulásra.

Hétfőn Scholz, aki rendkívül népszerűtlen, de ennek ellenére pártja jelöltjeként indul az újraválasztásért, az új választások kiírása érdekében megtartandó bizalmi szavazáson fog részt venni. Ha elveszíti a szavazást, Frank-Walter Steinmeier elnök feloszlatja a parlamentet, és 

Egy friss felmérés szerint a jobbközép CDU/CSU 31, mögötte a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) 18, Scholz SPD-je 17, a Zöldek pedig 13 százalékon áll. Az FDP és az új baloldali konzervatív Sahra Wagenknecht Szövetség egyaránt a parlamenti képviselethez szükséges 5 százalékos küszöb körül mozog.

Németország következő kancellárja tehát nagy valószínűséggel Friedrich Merzre, a mérsékeltebb kereszténydemokrata, Angela Merkel régi riválisa lesz.

Nyitóképünk: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP