A román állam bő száz éve dolgozik a magyar vonatkozású műemlékek megszerzésén és románosításán. A restitúcióról rég kiderült, hogy csak porhintés, s most új ötlettel álltak elő Románia legértékesebb, katolikus alapítású könyvtára, a Batthyáneum végleges bekebelezésére is.
A magyar vonatkozású történelmi örökség állandó kettős ostrom alatt áll Romániában. Az állam igyekszik románosítani az ország első világháború után megszerzett területeinek nemcsak a jelenét, de a múltját is. A végső cél valamiféle folytonosságot bizonyítani az Erdélyt egykor belakó dákok és a jelenlegi románok között – ezt szolgálják a tudósok, mint például Ioan-Aurel Pop, a Román Akadémia történész elnöke, a soviniszta szellemben írt tankönyvek, a nagy csinnadrattával tartott ünnepségek, az ortodox egyházi propaganda, a zászlóerdő az utcákon. Ezerévnyi magyar múlt épületeit azonban nem lehet csak úgy eltüntetni – tehát azokat is „asszimilálni” kell. Lehetőleg mindkét szinten: megszerezni – ez talán a legfontosabb, hiszen hatalmas kulturális kincsről van szó – és elsikálni a magyar eredetét.
A megszerzés több hullámban zajlott. A román megszállást követően, 1919-ben rekvirálták az állami tulajdonú középületeket, a rablást utóbb törvényekkel szentesítették. Ehhez a vagyonhoz jöttek az 1921-es földreformmal elszegényített egyház és nagybirtokosok épületei. Az Észak-Erdély újbóli elcsatolását követő bosszúhadjáratnak szintén része volt a megbízhatatlannak tekintett magyarok kifosztása, majd a nacionálkommunista államosítással 1948-tól kezdve mindenkié.
Utóbbiak egy egészen kicsi részére vonatkozóan Románia NATO- és EU-csatlakozási tárgyalásai idején, vagyis a kilencvenes évek végétől a kétezres évek közepéig jött egy visszaszolgáltatási hullám, legalábbis valamiféle kezdeménye. Azonban amint sikerült belépni ezekbe a nemzetközi szervezetekbe, Bukarest leállíttatta vagy egyenesen visszafordíttatta a restitúciós folyamatot, hosszas jogi csűrés-csavarással fárasztva ki a jogos tulajdonosokat. Sokan beletörődnek abba, hogy Romániában ez így működik.
Mint Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet külső szakértője gyakran hangoztatta lapunknak: tulajdonképpen mindegy, hogy egy-egy bíróság esetleg a magyar fél – egyház, egykori birtokos család, székely közbirtokosság, magyar többségű önkormányzat – javára dönt, az ügyet ilyenkor rendszerint feljebb viszik olyan fórumra, amely „tudja a dolgát”, és a vélt román nemzeti érdekek mentén dönt. Vagyis „a román fél mindig a saját szája íze szerint értelmez szövegeket, pontosan tudja, hogy nincs igaza, de a lopott vagyont mindenáron igyekszik megtartani”.
Varga Andrea ügyvéd, jogtörténész harminc éve költözött a román fővárosba, és másfél évtizede küzd a törvényszékeken és a médiában is a nagyváradi premontrei szerzetesek tulajdonjogainak helyreállításáért több mint másfél száz peres eljárásban. Kérdésünkre úgy fogalmaz, hogy a román intézkedések a mélyen gyökerező elrománosítási politika részeként értelmezhetők, amely immár több mint száz éve meghatározza a kisebbségi közösségek sorsát. „Mind az ellenzéki, mind a kormánypárti politikai erők következetesen támogatták ezt a célt, szentesítve az elérésére irányuló eszközöket” – mutat rá.
A magyar múlt elsikálása százhat – sőt, az erről szóló propaganda révén inkább százötven – éve folyamatos. Az egykor Fogaras vármegyéhez tartozó Törcsvár 1200-as években épített, Erdély egyik jelképének számító székely–szász várában a legnagyobb tárlat Mária román királynéról szól, aki olykor itt nyaralt a húszas években. Az Árpád-házi Salamon király korában megnyitott tordai sóbányának gyakran eltűnik az ezeréves magyar története, mintha a római felszíni sókitermeléstől egyenes vonal vezetne a huszadik századi románig, némi Habsburg-beütéssel. És akkor Mátyás király szülőházáról és más ikonikus helyszínekről még nem esett szó.
Az elsikálás egyik kedvelt műfaja a felújítás. Ilyenkor ha valami színmagyar vagy magyar dominanciájú, annak a „multikulturalitását” hangsúlyozzák, beemelve a román elemet, ha pedig valami tényleg multikulturális volt, azt román dominanciájúvá fordítják át. Tehát ha valami nem lehet román, akkor legyen multikulti vagy legrosszabb esetben Habsburg-örökség, esetleg szász, utóbbi már úgyis csak ártalmatlan skanzenkisebbség, színfolt, az el- és befogadó Románia propagandájához még jól is jön.
A gyulafehérvári Batthyáneumot különleges veszély, a felújítással szentesített megszerzés fenyegeti. A római katolikus alapítású könyvtárat gróf Batthyány Ignác püspök alapította 1798-ban, és Románia egyik legértékesebb dokumentumgyűjteménye. A püspök pénzt, időt és energiát nem sajnálva gyűjtötte ide fél Európából a könyveket, beleértve saját nagyszebeni könyvtárát, a kolozsvári püspöki nyomdát, sőt megvásárolta Migazzi bécsi érsek nyolcezer kötetes könyvtárát. Emellett obszervatóriumot is kialakított. Az évszázadok alatt további hatalmas magyar magánadományokkal gyarapodott, 1912-ben közgyűjtemény lett, s a magyar állam is óriási összeggel szállt be a támogatásába. Románia 1949–1950-ben államosította, azóta a nemzeti könyvtárhoz tartozik.
A Batthyáneum gazdagságára jellemző, hogy itt őrzik a Románia területén található középkori latin kódexek négyötödét. Félezer ősnyomtatvány, csaknem ezerkötetnyi kézirat, egy 812-ből származó, arany betűkkel írt Máté- és Márk-evangélium, a Codex Aureus, továbbá számos, a magyarság története szempontjából is fontos irat található itt, például az 1300-as évekből származó Gyulafehérvári sorok nevű magyar nyelvemlék, a Döbrentei-kódex eredetije és a Batthyány-kódex, a legrégebbi ismert magyarországi kéziratos protestáns énekeskönyv. Ehhez képest a könyvtárnak még a honlapja is csak román nyelvű, kutatni pedig csak bonyolult procedúra után lehet, ha az ember engedélyt kap.
A nagy restitúciós hullám idején a magyar dominanciájú erdélyi katolikus egyház visszakövetelte a Batthyáneumot, s egy kormányrendelet 1998-ban rendelkezett róla, hogy vissza kell adni a püspökség jogutódjának, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek. Azonban a történet szokás szerint elakadt: a Szociáldemokrata Párt helyi szervezete keresetet nyújtott be a rendelet ellen, így megakasztotta a visszaszolgáltatást, s azóta több fellebbezés mellett lényegében exlex állapotban leledzik a könyvtár. Csak éppen
a román fél úgy tesz, mintha nem lenne itt semmilyen jogvita.
Hogy biztosra menjen az állam, román módon bebetonozná a fennálló jogsértő állapotot: a felújítás által rátenné pecsétjét az ingatlanra és az értékes gyűjteményre. Novemberi hír, hogy Raluca Turcan művelődési miniszter bejelentette: szerzett pénzt a könyvtár – és még tizenhárom másik kulturális intézmény – felújítására 2025 és 2033 közöttre, méghozzá az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától, amely 140 millió eurós kölcsönt hagyott jóvá a kormány számára.
Az, hogy a román állam egy per alatt álló ingatlanra vesz fel kölcsönt az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától, első pillantásra szép gesztusnak tűnhet, hiszen látszólag a kulturális örökség megőrzését szolgálja. Valójában azonban az intézkedés nem állagmegóvásról vagy felújításról szól, hanem egy olyan stratégiáról, amelynek célja egy ingatlan kisajátítása a jogos tulajdonos, a római katolikus egyház kárára – mondja lapunknak Varga Andrea. A jogtörténész-ügyvéd leszögezi: a felújítás jogilag azért problémás, mert az ingatlan tulajdonjoga nincs tisztázva, és az ilyen beruházások nemcsak a vitát bonyolítják, hanem az egyik fél jogtalan előnyhöz juttatását is célozzák. „Ez szembemegy a jogállamiság elvével, hiszen nem lehet valamit megszerezni azáltal, hogy utólag drágítod, amikor még nem is bizonyítottad, hogy jogosan a tiéd.” Azzal, hogy hitelt vesznek fel a felújításra, elérik, hogy később a tulajdonos visszafizetésre kényszerüljön, különben az állam megtartja az ingatlant.
A Batthyáneum vissza nem szolgáltatásának fő érve román oldalról Batthyány Ignác végrendelete, amelyben a püspök szerintük az intézményt a püspökségre és Erdélyre hagyta – pontosabban az erdélyi „provinciára”. E fogalmat egyes értelmezések próbálják úgy forgatni, hogy Erdélyt mint földrajzi egységet jelölje: Erdély Románia része, tehát a könyvtár Romániáé, azaz a román államé – így okoskodnak. „A provincia fogalma a keleti, ortodox hagyományban közigazgatási fogalom, ezt próbálják a katolikus területekre ráerőltetni – mutat rá a jogtörténész. – Így próbálnak egyházi tulajdonokat világi javakként kezelni.” Holott egyértelmű, hogy Batthyány Ignác római katolikus püspökként nem a keleti hagyományok szerint gondolkodott, és végrendeletében a „provincia” kifejezés kizárólag az ő egyházi joghatóságára utalt. 2003-ban mégis a román érvelést fogadta el a legfelsőbb fokú bíróság. „Ez a szándékos torzítás különösen egyházi iskolák, templomok és más történelmi egyházi ingatlanok esetében figyelhető meg, a visszaszolgáltatásukat gyakran e jogi érvelés alapján utasítják el” – mondja Varga Andrea, kiemelve: a latin terminusok félreértelmezése és ideológiai célú felhasználása rendszerszintű probléma.
Talán pozitívum, hogy az érsekség nem hagyta magát: 2021-ben az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, s most ott pattog a labda. Varga Andrea szerint így is nagyon kevés, amit a magyar fél és úgy általában a magyarság befektet ezekbe az ügyekbe.
„Nem hallani senkitől a magyar közösség részéről, hogy valódi kérdéseket tegyen fel a Batthyáneum felújításával kapcsolatban, vagy hogy a helyzet tisztázását követelje.
Hol vannak azok az elkötelezett szakemberek, akik felvállalnák a történelmi igazság képviseletét? Hol vannak a római katolikus jogászok, akik amicus curiae beadványokkal segítenék a bíróságokat a helyes döntések meghozatalában? Hol vannak a kánonjogászok és jogtörténészek, akik fellépnének a történelem ilyen mértékű torzítása ellen?” – teszi fel a kérdést a szakértő. Varga Andrea szerint az, hogy nincs közösségi fellépés a Batthyáneum ügyében, azt az érzetet kelti, hogy nem érdekel minket a saját örökségünk, és ezzel lemondunk arról, ami minket illet. Sokan azzal érvelnek, hogy száz év múlva úgysem marad már magyar Erdélyben, de a jogtörténésznek erre is van csattanós válasza: „Nem tudom, mi lesz velünk száz év múlva, de azt tudom, hogy ha most nem teszünk meg mindent, akkor már holnap sem lesz mit megvédenünk.”
Ritka, ám üdítő kivétel a sorban az erdélyi fejedelmek gyulafehérvári palotájának 2024-es felújítása, amelyről lapunk is írt korábban. Igaz, némi multikulturalitás itt is becsúszott, hiszen Tudor Roșu történész Gyulafehérvár önkormányzatának honlapján úgy fogalmazott: „a palotának olyan neves lakói voltak, mint Izabella királyné, Báthory Zsigmond fejedelem; Vitéz Mihály, aki egyesítette Erdélyt, Moldvát és Havasalföldet; Bethlen Gábor fejedelem, akinek idejében Gyulafehérvár elérte virágzásának aranykorát”. Noha tudvalevő, hogy Erdély de facto függetlenségének százötven évéből egyetlenegyben uralkodott itt a román történetírásban nagy egyesítőként leírt Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem. Ettől függetlenül a palota restaurálását egy magyar építész, Guttmann Szabolcs, Nagyszeben egykori főépítésze vezette, aki lapunknak méltatta a helyi vezetés lokálpatrióta szellemét. A városvezetés a magyar ügyekben egyébként az RMDSZ megyei szervezetével is rendszeresen egyeztetett, a kiállítási tér pedig többnyelvű feliratokkal és többek közt magyar nyelvű idegenvezetéssel is várja a látogatókat.
Nyitóképen: A Batthyáneum 1910 körül
Fotó: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége
A legvadabb magyarellenes összeesküvés-elméletekkel próbálja igazolni az Euromaidan, miért nem borul kritikátlanul egymás nyakába a két ország. Orbán Viktor ördögi hálózata is szóba kerül.
Dr. Iain McGilchrist pszichiáter, idegtudós és filozófus szerint ugyan az agyféltekék közötti különbségekről szóló populáris pszichológia nagyrészt tévesnek bizonyult, de a valóság sokkal izgalmasabb, mint azt sokan gondolnák.
Nem ért véget a székely csapat veretlenségi sorozata.
A jászvásáriak nem díjazták Nicușor Dan „hajlandóságát”. Romániában sem rajonganak a háborúpárti politikusokért.
Menetel a Fradi.
Lecsapott a hírhedt korrupcióellenes ügyészség.
Rendhagyó baleset miatt kényszerült elhagyni a pályát.
Folyamatosan terjed az „AI-pszichózis".
