Trump és a liberális közép veresége

Nyitókép: Allison ROBBERT / POOL / AFP

„A megosztottság nem csupán a pénzről és az értékekről szól, hanem arról, hogy ki határozhatja meg, mi számít legitimnek az amerikai társadalomban. Amikor a magasan képzett szakemberek a munkásosztály aggodalmait »félreinformáltnak« vagy »kulturálisan elmaradottnak« minősítik, nem pusztán politikai nézeteltérésüket fejezik ki, hanem fegyverként használják kulturális tőkéjüket. Hasonlóképpen, amikor Trump biztonsági mellényt visel vagy a McDonald’s pultja mögé áll, nemcsak politikai színjátékot folytat, hanem közvetlenül megkérdőjelezi a professzionális osztály kulturális tekintélyét. Az éhező amerikaiak McDonald’sba járnak, és nem színházba.

Ez a szimbolikus küzdelem jól mutatja, hogy a gazdaságpolitika önmagában miért nem elegendő: egy Harvardon tanult politikus, aki munkásbarát politikát hirdet, de megveti a munkásosztály kultúráját, valószínűleg nem talál valódi kapcsolódási pontot a választóival. Ezzel szemben egy milliárdos, aki performatív módon magáénak vallja a munkásosztály kulturális jegyeit, erős koalíciót építhet, még akkor is, ha politikái végső soron a munkavállalók gazdasági érdekeit sérthetik.

Ez a dinamika magyarázza azt is, hogy a Demokrata Párt progresszív szárnya, amely elsősorban magasan képzett egyetemi bázisra támaszkodik, sokszor miért nem talál visszhangra a kékgalléros amerikai munkások körében. Bármennyire progresszív is a szakpolitika, a hitelességhez szükséges szimbolikus ragasztó hiányzik. A Sanders-féle régi vágású baloldali populizmus helyét egyre inkább átveszi az Alexandria Ocasio-Cortez által képviselt új progresszív generáció, amely sokkal közelebb áll a kampusz-baloldalhoz, mint a széles munkásrétegeket vonzó Sanders-féle populizmushoz. Ugyanakkor jelek utalnak arra, hogy gyakorlatias, nem túlideologizált és nem identitáspolitikai régi-új baloldaliság továbbra is jelen van a Demokrata Pártban.”