Pogromig jutott a zsidóellenesség Európában – azon a kontinensen, ahol nyolcvan évvel ezelőtt megtörtént a holokauszt

Nyitóképen: Palesztina-párti tüntetők Amszterdamban. Fotó: Shutterstock

A Hamasz 2023. október 7-én Izrael ellen elkövetett terror­akciója amellett, hogy nemzeti tragédiát okozott az izrae­lieknek, és kiindulópontja lett az azóta is tartó közel-keleti háborúnak, katalizátorává vált egy olyan folyamatnak, amely az Európában élő zsidók életét is érzékelhetően beárnyékolja. Az izraeli–palesztin konfliktus mindig is ott lappangott valamennyi országban, ahol ugyanabban a társadalomban él egymás mellett zsidó és arab származású populáció. A közel-keleti háborúk okozta pusztítás, a sok tízezer áldozat, a helyzet okozta traumák és a felfokozott indulatok téren és időn túl minden érintett közösségben feltörnek, és mint egy utórezgés, sérüléseket, károkat okoznak Európa utcáin is

A második világégés után az európai államok mindent megtettek, hogy szembenézzenek a zsidóüldözés, a holokauszt szörnyűségeivel, feltárják eredetét, pusztításait, vállalják a morális és jogi felelősséget. Az antiszemitizmus egy időre leginkább a szélsőjobboldali szubkultúrába szorult vissza, és a zsidózó sztereotipizálást a társadalom nagy része a tragédia emléke miatt nem tartotta szalonképesnek.

Ez a percepció nagyban meggyengült azzal, hogy az eltelt évtizedekben jelentős számú muszlim bevándorló telepedett le a kontinensen legális vagy illegális módon, így velük a 2020-as évekre jelentősen megnövekedett az anticionizmus, az Izrael-, sőt a zsidóellenesség híveinek a száma és a hangja. A bevándorlók saját származási régiójuk indulatait importálták Európába, és ezek a feszültségek egyre inkább a származási régiókban tapasztalható mindennapi valóság, a garázdaság, a tettlegesség, az erőszakos bűncselekmények megjelenését eredményezték a befogadó társadalmakban is.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) adatai szerint az utóbbi egy évben többszörösére növekedett az antiszemita indítékú bűncselekmények száma a kontinensen. A szervezet tavaly nyolcezer zsidó személy megkérdezésével közvélemény-kutatást végzett abban a tizenhárom EU-tagállamban, ahol az európai zsidóság 96 szá­zaléka él. A megkérdezettek 80 százaléka szerint öt év alatt drámaian nőtt az antiszemitizmus: 90 százalékuk nyilatkozta azt, hogy a megelőző egy évben netes felületeken rendszeresen találkozott zsidóellenes gyűlölködő tartalmakkal, 56 százalékuk pedig azt, hogy a hétköznapi életben is tapasztalt antiszemita megnyilvánulásokat. A felmérésben részt vevők 37 százaléka állította azt, hogy zsidó származása, kulturális ismertetőjegyei, legfőképpen öltözete miatt érte már zaklatás a nyílt utcán. A 60 százalékuk aggódott gyermekei biztonsága miatt, és a 75 százalékuk úgy találta, hogy zsidó származása miatt környezete felelősnek tartja őt az izraeli kormány döntéseiért. A kutatásban részt vevő zsidók 76 százaléka azt mondta, mindezek arra késztetik, hogy elrejtsék etnikai-vallási identitásukat, 24 százalékukat pedig arra, hogy a származásukkal kapcsolatban semmilyen adatot ne adjanak ki magukról a közösségi médiában.

A Deutsche Welle egyik összeállítása bepillantást adott a német ortodox zsidóság mindennapjaiba. Tavaly október 7-e óta az életük része lett a fenyegetettség érzése: egy rabbit az utcán kővel dobtak meg, egy berlini zsinagógát megpróbáltak felgyújtani (azóta állandó rendőri védelem alatt áll). Vannak utcák, negyedek, ahol egy ortodox zsidónak nem ajánlatos végigmennie, sok zsidó a kipa helyett inkább baseballsapkát visel az utcán, nehogy kihívja maga ellen a sorsot, közösségi épületeik falait rendszeresen gyalázkodó graffitikkel pingálják tele.

Az FRA évente adatolja az európai antiszemita bűncselekményeket, és a statisztikákból kiolvasható, hogy azokban az európai államokban magas az ilyen esetek száma, ahol nagyszámú muszlim kisebbség él, és jelen vannak iszlamista csoportok is: Németországban, Franciaországban, Olaszországban. Ezzel szemben szinte alig mérhetők olyan országokban, ahol ez a réteg kisebb számban vagy alig van jelen, ilyen például Észtország és Magyarország is.

A múlt csütörtöki amszterdami képsorok nem csak a zsidó származású embereket rémisztették meg: egy toleranciájáról ismert európai nagy­város utcáin izraeli futballszurkolókat „vadásztak le”, csaltak csapdába és vertek meg iszlamista bandák. Hogy a Maccabi Tel Aviv rajongói miként provokáltak, miket skandáltak, égettek-e palesztin zászlót, azt majd a holland rendőrség kivizsgálja. Voltak, akiket az utcai garázdaságok felvételei az 1938-as kristályéjszakára emlékeztettek.

A sajtó egy része több uniós tagállam hatósági gyakorlatának megfelelően egyes tipikus bűncselekményeknél nem hajlandó megnevezni az elkövető etnikai, vallási hátterét, nehogy tenden­ciára lehessen következtetni abból, hogy jóval magasabb számban követnek el egyes bűncselekményeket migránshátterű személyek. A hollandiai történések nyomán azonban a liberális lapok arra jutottak, hogy Európa utcáin megjelentek a náci ideológia örökösei, az iszlamisták. A nyílt társadalom propagálói az utóbbi évek eseményeiből szintén arra a következtetésre jutnak, hogy a muszlim tömegek beengedésével a párhuzamos társadalom egy kicsiny, de szélsőséges része szükségszerűen veszélyt jelent az európai zsidó közösségekre, amelyeket a hatóságok kis hatásfokkal tudnak megvédeni.

Európai zsidó szervezetek régóta azt hangoztatják, hogy az elmúlt évek eseménysorai egyértelmű trendet vázolnak fel: fokozatosan nő a zsidók elleni támadások száma, a Hamasz tavalyi izraeli terrorakciója óta pedig ijesztő mértéket ölt a tendencia. A Zsidó Hallgatók Európai Szövetsége nevű érdekvédelmi szervezet más zsidó csoportokkal karöltve az Európai Bizottságnál és az Európai Parlamentnél lobbizik. Szerintük Amerika után Európában is általánossá vált, hogy a zsidó származású tanulók fenyegetve érzik magukat az egyetemek kampuszain, kollégiumaiban; az intézmények nagy részében erős a Palesztina­párti aktivisták jelenléte, gyakorivá váltak az inzultusok, s a zsidó diákok úgy tapasztalják, nem kapnak megfelelő segítséget, védelmet az egyetemi vezetéstől.

Az európai államok különbözőképpen reagálnak a társadalmi jelenségre. Németországban, ahol a náci múlt miatt a mindenkori kormányok azonnal válaszolnak az efféle ügyekre, nyáron ellentmondásos jogszabály lépett hatályba: nem számíthatnak állami támogatásra olyan szervezetek, amelyek az antiszemitizmust propagálják, tagadják az izraeli állam létjogosultságát, sőt támogatják az izraeli termékek bojkottját. Több emberi jogi szervezet, köztük az Amnesty Inter­national is üdvözölte a lépést, de alkalmatlan eszköznek nevezte az ilyen törvényi beavatkozást, ugyanis ezzel a civil szervezetek a finanszírozás elvesztésétől való félelmükben öncenzúrára kényszerülnek, nem fogják megfogalmazni az izraeli hadsereg gázai hadműveletével, az emberi jogi visszaélésekkel és egyéb Izraellel kapcsolatos kritikájukat, és ezzel sérül a szólásszabadság.

Az európai zsidó szervezetek maguk is aggódnak, az ilyen jogszabályok ugyanis csak erősítik két entitás, a zsidóság és Izrael összemosását. Márpedig a legtöbb zsidó közösség a saját vallásos életét kívánja megélni, és nem szeretné, ha a közvélemény a zsidó állam politikájával azonosítaná őket, amellyel talán nem is értenek egyet. Márpedig az őket érő támadások nagy része éppen ezért következik be: Izrael háborús módszerei, a palesztinokkal való bánásmódja miatt olyan zsidókat ér atrocitás, akiknek ehhez általában semmi közük nincs.

A zsidó közösségek egy kevésbé látványos, mégis riasztó jelenséget is tapasztalnak: az évtizedeken át inkább Izrael-barát európai légkör kezd megváltozni, szűkebb környezetükben egyre több ismerősük beszél kritikusan Izraelről, és ez rányomja a bélyegét a helyi zsidó közösségekhez való viszonyukra is. Ahogy egy német zsidó elöljáró fogalmazott: mostanában egyre többször érzi a környezetében, hogy „csend” veszi körül, az pedig az elfordulás előszobája. A passzivitást elősegíti, hogy Európa-szerte rendszeresen hangos Palesztina-párti tüntetések zajlanak, s a helyi többségi társadalom egyre kevésbé tudja kivonni magát e felháborodott hangok hatása alól.