”Nem látok olyan európai vezetőt, aki Churchilléhez hasonló képességekkel rendelkezne” – amerikai történész a Mandinernek

Fotó: Ficsor Márton

***

„Nemzete legnagyobb egzisztenciális fenyegetettsége idején meg tudta győzni a brit embereket, hogy folytatni kell a háborút a nácik ellen, nem szabad kapitulálni” – magyarázza lapunknak George H. Nash történész. A Russell Kirk Center for Cultural Renewal főmunkatársát a régi és a mostani európai háborúról, valamint a politikusok történelemformáló szerepéről kérdeztük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Winston Churchill születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett konferenciáján.

***

Szokták mondani, hogy a nagy történelmi kataklizmák idején mindig egy nagy államférfi állt az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság élén: Churchill, Truman, Reagan, Thatcher... és így tovább. Egyetért?

A kataklizmák idején minden vezetőnek erősnek kell lennie. Másképp nem tudja sikeresen átvezetni nemzetét a krízisen. Egy vezetőről sokszor nem tudjuk, milyen rejtett képességei vannak, csak akkor, amikor a válság beköszöntével cselekednie kell. A legtöbb politikai vezető úgynevezett csendes időszakban, választások útján kerül hatalomra, aztán 

1940-ben Churchill ilyen helyzetbe került az Egyesült Királyságban, és rövidesen meg is villantotta kivételes képességeit.

Az előbbi állításból következik, hogy ha egy nemzetnek balsors idején gyenge vezetője van, az dupla átok. Ma Európában gyenge vezetőket látunk, pedig ha van időszak, amikor erős karakterekre lenne szükség, az most van, Európa kapujában két és fél éve háború dúl.

Erről sok szó esik az amerikai közbeszédben is, és az általános amerikai közvélekedés az, hogy a NATO és az EU jelenlegi vezetése nem túlságosan erős. 

nem költ eleget saját védelmére, katonai képességeinek fejlesztésére. Nagy vita van nálunk arról is, hogy Amerikának és Európának miként kellene Ukrajnát támogatnia, kell-e fegyvereket szállítania a háború folytatásához. Az amerikai közvélemény egyre kritikusabb ezzel kapcsolatban, hiszen az ukrajnai háborús helyzet igen feszült.

Ön lát olyan európai politikust, akiben megvan a potenciál, hogy krízis idején Churchillhez hasonló kvalitásokat mutasson, akinek van víziója, és meg tudná esetleg változtatni a jelenlegi meglehetősen lomha európai politika dinamikáját?

Annyira nem ismerem az európai politika bugyrait, hogy személyeket tudjak megnevezni. De vannak a színtéren politikusok, akikre az amerikaiak figyelnek, ilyen például a francia elnök Emmanuel Macron, ilyen volt az egykori brit miniszterelnök Boris Johnson, ugyanakkor sok európai politikust a jelek szerint gúzsba kötnek saját koalíciós kormányaik kompromisszum-kényszerei. Németország Európa legerősebb állama, a kormányválság miatt viszont nemsokára választások lesznek ott, Franciaországban pedig Macron maga is nehéz helyzetbe került, a politikai ellenfelei nyomás alatt tartják. Van több olyan európai vezető, aki sikeres saját nemzeti ügyeinek képviseletében, de jelenleg 

Megjegyzem egyébként, hogy megválasztása idején őt sem tartották kiemelkedő, megbízható vezetőnek, kormányfői megbízatása előtti gazdag pályafutása vegyes képet mutatott, voltak hibái, mélypontjai, de a legnagyobb krízis, a második világháború idején bátorságból és határozottságból példát mutatott, ahogy keményen ellenállt Hitlernek. Óriási szónoki és meggyőző képessége volt, tömegeket tudott a maga oldalára állítani, hitet adni nekik, hogy amit elgondolt, az megvalósítható. 

 A jelenkorban nincs akkora kataklizma, hogy egy ilyen kiemelkedő képességű vezető felemelkedjen, és persze senki nem is szeretne olyan háborús helyzetet, amely próbára tenné a nemzeteket, hogy van-e a vezetőik között ilyen ember. És természetesen vannak vezetők, akik a béke idején jó vezetőknek bizonyulnak, de egy végletes történelmi helyzetben képtelenek felnőni a feladathoz, míg sokáig középszerűnek tűnő emberek a krízis idején hirtelen mutatják meg kivételes vezetői képességeiket. Kataklizmák idején a nemzetek hirtelen összerántják magukat, kialakul egy egység, és a jó vezető maga mögé tudja állítani a tömegeket a válság kezelése érdekében.

Tehát nincs ilyen vezető jelenleg.

Ami azt illeti, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy rugalmas, hatékony vezetőnek mutatta magát, aki képes volt nyugati támogatást szerezni hazája számára. A bátorságáért sokan becsülik, nagy érdemei vannak abban, hogy Ukrajna még létezik. Becsülik azért is, hogy az orosz támadás kezdetekor 

vagyis nem adta meg magát a hatalmas orosz katonai túlerő ellenére sem.

Említette Boris Johnsont – sokan úgy tartják, hogy a brit Konzervatív Párt jelenlegi mélyrepülését egy vezetési és egy vízióbeli válság okozta. Így látja ön is?

A toryk nagyon megosztottak jelenleg. Utolsó éveikben nem voltak sikeresek kormányon, most pedig nagyon megfogyatkozó számban ők a parlamenti ellenzék. De a parlamenti demokrácia sajátja, hogy a kormányzati irányok tarthatatlansága végül egybekovácsolja az ellenzéket, amely végül képessé válik a kormányra való visszatérésre. A Konzervatív Pártnak van egy új vezetője és van egy kis frakciója a brit alsóházban. Jelen állás szerint azonban nem várható rövid távon, hogy újra kormányra kerülnek.

Az Egyesült Államok elnöke januártól újra Donald Trump lesz. Egyesek már a második George Washingtonnak nevezik, ezzel is jelzik, hogy kisebb csodát várnak tőle: megoldani Amerika belső bajait, illetve visszaállítani Amerika dominanciáját a világpolitikában. Ön is ezt várja?

Trump egy nehéz karakter, ezért nehéz kiszámítani, mi várható tőle. Néhány egészen megrendítő külföldi konfliktus kezelése vár rá. Látva a körülötte kialakuló kormányzat embereit, arra következtethetünk, hogy 

és nem lennék meglepődve azon sem, ha Trump keményen lépne fel Iránnal szemben. Tehát ott van az ukrajnai háború, Irán kérdése és Tajvan. És talán Venezuela, és persze a Közel-Kelet tágabb spektruma. Ezek válsággócok, de Trump mögött ezúttal egységesen ott fog állni az ezekben az ügyekben egységes álláspontot képviselő Republikánus Párt.

Az egyedüli válsággóc, amelyben még belső pártviták is lehetnek, az Ukrajna ügye. Az a nagy kérdés, hogy mit fog lépni Trump, hiszen az elnökválasztási kampányban a háború gyors lezárását ígérte. Egyelőre nem látjuk, miként fogja ezt megtenni.

Az ön vendégelőadásával zajló budapesti konferencia témája Churchill, ezért érdekelne történészi megítélése: mi volt a brit politikus tevékenységének történelmi jelentősége?

Churchill volt az a vezető, aki nemzete legnagyobb történelmi, egzisztenciális fenyegetettsége idején meg tudta győzni a saját kormányát, majd a brit embereket, hogy folytatni kell a háborút a nácik ellen, és nem szabad kapitulálni. 1940-ben választották miniszterelnökké, és frissen kinevezett vezetőként láthatta Franciaország elestét, így 

Adolf Hitler békét ajánlott, a brit kabineten belül pedig voltak, akik ennek elfogadását, Mussolini közvetítését javasolták. Churchill ezt elutasította, mert azt gondolta, hogy a megerősödött Hitlert senki sem fogja tudni arra kényszeríteni, hogy adott szavát a jövőben is megtartsa. Végül sikerült meggyőznie a kormány tagjait, és utána a történelem egyik legnagyobb hatású rádióbeszédében sikerült meggyőznie a brit lakosságot is.

Egy ember elhatározásából indult ki tehát minden... És gondolja el, milyen hatása lett: a 20. századi történelem további menetét befolyásolta ez a döntés. Ha elfogadta volna a békeajánlatot, és az Egyesült Királyság kimarad a háborúból, ki tudja, mi történt volna a rákövetkező években. Hitler vélhetően keletre terjeszkedett volna, és konfrontált volna a szovjetekkel. De mivel Churchill nem így döntött, és 

Ezért a kivételes bátorságáért fogja mindig is tisztelni őt az utókor.

Részben megválaszolta már, de kérdezem: mik voltak azok a politikusi tulajdonságai, amelyek erre a kivételes teljesítményre képessé tették?

Az első az ékesszólás lenne: kiemelkedő tehetségű szónok volt, ráadásul a rádió korszakában élt, amikor a politikusok rádióüzenetekkel tömegeket értek el. Az én szüleim is fiatal amerikai párként hallgatták őt, Churchill az amerikai hallgatóságra is nagy hatással volt. John F. Kennedy mondta később róla, hogy ő volt az a vezető, aki mobilizálni tudta az angol nyelvet, és csatába vezette azt. Churchill nagy meggyőző erővel támasztotta alá az érveit arról, hogy miért kulcsfontosságú legyőzni a náci Németországot. A második kiemelendő tulajdonsága a bátorság lenne, vagy még pontosabban: a rettenthetetlenség. Ugyanis hiába volt szinte teljesen reménytelen az Egyesült Királyság katonai helyzete, ő kormányfőként teljes meggyőződéssel és elszántsággal szállt harcba. 

 Abban a kritikus órában mindháromra szüksége volt, és sikerült is meggyőznie a brit parlamentet és a brit embereket, hogy a nácikkal való kiegyezés helyett inkább harcolni kell ellenük.

Az évtizedek során sok tanulmány foglalkozott azzal, hogy Churchill mely értékeket tartotta a nyugati civilizáció alapjának, és hogy milyen politikai berendezkedést tartott a legideálisabbnak. Mik voltak a vezérelvei?

A legfontosabb a joguralom elve volt: a diktatúra lényegéből fakadóan önkényes hatalomgyakorlást jelent, és ő ennek az ellenkezőjében hitt. A második az egyéni szabadságjogok tisztelete: antiszocialista volt, nagyon kritikusan szemlélte a brit szocialista mozgalom kibontakozását, és ennek az egyenlősítő ideológiának a megvalósulását akarta megakadályozni. Az volt a meggyőződése, hogy 

1940-ben azt látta meg, hogy a világ egy olyan irányba tart, hogy a nácik a technológiai előnyük birtokában képesek lehetnek egész Európára rákényszeríteni egy olyan zsarnoki államberendezkedést, amely akár huzamosabb ideig is fennállhat majd. Ez a történelmi kihívás, amely akkor a britek előtt állt, egyáltalán nem volt egy rutinhelyzet, a tét az volt, hogy egy zsarnoki rendszernek sikerül-e megtörnie a joguralom, az egyéni szabadságjogok és az emberek szellemi szabadságának világát.

Churchill életrajzírói nagy dilemmában voltak, hogy miként határozzák meg őt politikai értékrendszere alapján, hiszen nem volt klasszikus értelemben vett konzervatív, de szabadelvű nézetei ellenére liberális sem.

Így van. Konzervatív politikusként indult, majd átigazolt a liberálisokhoz, hogy érett korában újra kikössön a konzervatívok táborában. A brit politikatörténetben igen ritka ez a pályaív, nem sok brit politikus csinált ilyen cikkcakkot a politikusi pályáján. Ő magát egy régimódi liberálisnak tartotta bizonyos értelemben, bár a Konzervatív Párt tagja volt – talán nem véletlen, hogy sok párttársa megbízhatatlannak tartotta kezdetben. Ugyanakkor konzervatív is volt, hiszen 

Hiszen Hitler nem volt egy normális, vagyis egy hagyományos értelemben vett politikus, és a náci mozgalom sem volt egy normális, vagyis egy hagyományos értelemben vett politikai szerveződés. Churchill nagysága abban áll, hogy kortársait megelőzve tisztán felismerte a nácik által megjelenő halálos veszélyt.

Születésének 150. évfordulóján egy utolsó kérdés: mi Churchill politikai öröksége?

Ő egy hős volt, és egyfajta próféta is, aki megtestesítette azokat az értékeket és erényeket, amelyek szükségesek voltak a nyugati civilizáció megőrzéséhez. Ezt a hozzáállást hagyta hátra utódai számára, ez az ő politikai öröksége.

--