Lassan véget ér a káosz, ami Marokkót és a Nyugat-Szaharát sújtotta; a hányattatott sorsú, ám a migrációs útvonalon fekvő terület sok szempontból fontos Magyarországnak – az is kiderül, miért!
Nyitókép: FADEL SENNA / AFP
Ahogy előző cikkünkben beszámoltunk róla, idén július végén Franciaország elismerte Marokkó szuverenitását Nyugat-Szahara felett, ezzel megfordítva évtizedes álláspontját, és csatlakozva a Marokkót támogató országok táborához.
Emmanuel Macron francia elnök egy, VI. Mohamed marokkói király trónra lépésének évfordulójára írt levélben Marokkó 2007-es autonómiatervét nevezte a konfliktus egyetlen megoldási alapjának, ami komoly csapást jelentett a függetlenségpárti Polisario Front számára.
Elemzők szerint Franciaország álláspontjának megváltozása nagy győzelem Marokkó számára, és követi az Egyesült Államok, Izrael, Spanyolország és több afrikai ország példáját, amelyekkel Marokkó mélyíteni kívánja kereskedelmi kapcsolatait.
Ezt is ajánljuk a témában
A hatvanas évek óta rendezetlen Nyugat-Szahara sorsa, de a nagyhatalmak mostanra kezdik elfogadni a területet régen megszálló Marokkó uralmát a hatalmas térség fölött.
A téma mélyebb megértése érdekében felkerestük Kabbaj Karima nagykövet asszonyt, Marokkó magyarországi nagykövetét.
Mit kell tudnunk Nyugat-Szaharáról?
Először is érdemes megjegyezni, hogy „Nyugat-Szahara” egy földrajzi térség, mely részét képezi a Marokkói királyság déli területeinek. Történelmileg Marokkó területe jelentős mértékben változott a terjeszkedés, hódítás és szövetségek révén, és
a Szahara régió már a 11. századtól kulcsfontosságú szerepet játszott
az állam életében. Ekkor a Szahara a marokkói állam szerves része volt, és központi szerepet töltött be a Földközi-tenger és a Szahara alatti Afrika közötti gazdasági, kulturális és vallási kapcsolatok kialakításában.
Sajnálatos módon a propagandista retorika azonban úgy próbálja beállítani, mintha a Szahara történelme a spanyol gyarmati időszakra (1884-1975) korlátozódna, mintha ez a terület sosem tartozott volna Marokkóhoz, és ezzel elfelejti a térség 12 évszázados kötődését a királysághoz. Egy gyors és egyszerű történelmi áttekintés azonban világosan megmutatja, hogy
a „Nyugat-Szahara” mindig is Marokkó része volt.
Az 1975. október 16-án kiadott Nemzetközi Bírósági tanácsadói vélemény egyértelműen kimondta, hogy a „Rio de Oro” és „Saqia El Hamra” területei nem voltak „senkiföldjei” a spanyol gyarmatosítás előtt, és jogi kötelékek fűzték a marokkói szultánt a Szahara törzseihez.
Ennek megfelelően Marokkó, miután 1956-ban elnyerte függetlenségét a francia protektorátustól, megkezdte a tárgyalásokat Spanyolországgal a terület visszaszerzése érdekében. Ennek eredményeként Marokkó 1958-ban visszaszerezte Tarfayát és 1969-ben Sidi Ifnit a „Cintra” és a „Fez” szerződések révén. A „Saqia El Hamra” és „Oued Ed-Dahab (Rio de Oro)” ugyanennek a folyamatnak a részeként került vissza.
Végül 1975-ben Spanyolország a „Madridi Egyezmény” értelmében kivonult a területről, és az egyezményt az ENSZ főtitkárságánál is regisztrálták.
Fontos megjegyezni, hogy a „Polisario” ebben az időszakban még nem létezett, és Marokkó volt az egyetlen, aki már 1960-ban nemzetközi szinten követelte e terület visszaszerzését.
Mi a Polisario Front? Ki képviseli a Nyugat-Szaharában élő embereket?
A Polisario hivatalosan 1973-ban, Rabatban alakult meg El-Ouali Moustapha Sayed vezetésével. A mozgalmat fiatal marokkói szaharávi diákok alapították, akik fegyveres küzdelemre szólították fel Marokkót a protektorátus alatt álló területek visszaszerzésére, szemben a királyság békés megoldásra törekvő választásával.
A szaharávi a Szahara nyugati részéről (Nyugat-Szahara, Marokkó déli része, Mauritánia nagy része, valamint Algéria délnyugati határvidéke) származó etnikai csoport. Származásuk vegyes, részben Hasszáni arab és Szanhádzsi berber eredetűek.
A Polisario eredetileg arra törekedett, hogy katonailag felszabadítsa a Szaharát Marokkó számára, a dekolonizációs folyamat részeként. Azonban a hidegháború és a spanyol–maghreb-i kontextus változásával a szervezet külső befolyások hatása alá került, és eltávolodott eredeti céljától. 1975-ben bejelentette egy fiktív szeparatista köztársaság létrehozását. Számos jel mutat arra, hogy a Polisario zsoldos milíciává és destabilizációs erővé alakult a Száhel-övezetben, ahol több terrorszervezettel is kapcsolatba került.
Fontos megjegyezni, hogy az Iszlám Állam Szahara-ágának alapítója, Adnan Abu Al-Walid Al-Sahrawi is a Polisario soraiból származik. Így a Daesh szervezet telepítése a Száhel-övezetben a Polisario közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg.
A Szahara régió valódi képviselői azok a szaharávi marokkóiak, akik a déli tartományokban élnek, és részt vesznek a helyi és parlamenti választásokon, ahol szabadon és demokratikusan választják meg képviselőiket.
Amióta a Szahara kérdése az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került, egyik határozat sem adott legitimitást a Polisario-nak, hogy a „Nyugat-Szahara” lakosságának képviselőjeként lépjen fel.
A Szahara igazi képviselőit a déli tartományok lakosai választják meg, akik részt vesznek a helyi hatóságok munkájában, és a térség politikai emancipációjáért és gazdasági fejlődéséért dolgoznak. Az ENSZ, valamint más nemzetközi szervezetek
elismerik a Szahara térségének demokratikusan megválasztott képviselőit,
akik a marokkói küldöttségek tagjaként részt vesznek nemzetközi és regionális konferenciákon, így például az ENSZ Bizottság 24-es ülésein és szemináriumain is.
Kik a konfliktus további érintett felei?
2018 óta az összes ENSZ Biztonsági Tanácsi határozat előmozdította a kerekasztal-folyamatot, és véglegesen meghatározta a konfliktus minden résztvevőjét. Ha gyorsan átfutjuk az ENSZ határozatainak preambulumait, világosan látható, hogy 2018 óta ezek mindegyike egyértelműen hivatkozik a konfliktus résztvevőire. A legújabb, 2023-as 2703-as ENSZ határozat ismételten bátorítja a személyes megbízott és a felek közötti konzultációk folytatását az eddig elért eredményekre építve.
Ez a határozat megerősíti az elkötelezettséget is amellett, hogy segítséget nyújtson a feleknek egy igazságos, tartós és kölcsönösen elfogadható politikai megoldás elérésében, amely kompromisszumon alapul, és hangsúlyozza a felek szerepét és felelősségét ebben a folyamatban.
A határozatok ismételten felszólítják a feleket, hogy fokozzák együttműködésüket egymással, különösen a kölcsönös bizalom építésével és az ENSZ-szel való szorosabb együttműködés révén, valamint hogy erősítsék részvételüket a politikai folyamatban a megoldás felé vezető haladás érdekében.
Ez a helyzet bizonyos felek részvételéhez köthető, amelyek egyértelműen meg vannak jelölve ezekben a határozatokban, és amelyek mind finanszírozzák, mind támogatják a Polisario mozgalmat. Ezek a szereplők valószínűleg nem támogatnak semmilyen megoldást, mivel elsődleges céljuk a fennálló állapot fenntartása. Így a konfliktus rendezése nem lenne összhangban érdekeikkel.
Mit gondol az ENSZ a konfliktusról?
Fontos megjegyezni, hogy a Szahara kérdését Marokkó 1963-ban terjesztette be az ENSZ elé. Marokkó kérésére az ENSZ a Szaharát „nem autonóm területként” osztályozta, míg az még spanyol gyarmati uralom alatt állt. A dekolonizációs folyamat hivatalosan 1975-ben kezdődött, amikor az ENSZ Közgyűlése és
a Nemzetközi Bíróság felszólította Spanyolországot a békés kivonulásra, Marokkó történelmi kötelékeire hivatkozva a régióval.
Válaszul Spanyolország kivonulására az ENSZ támogatta Marokkó békés visszavételét a Szaharában, amelyet az 1975-ös Zöld Menet is szimbolizált. Az évek során több mint 65 ENSZ Biztonsági Tanácsi határozat született a konfliktus kapcsán, amelyek egyike sem nevezte Marokkót megszálló
Ezt is ajánljuk a témában
Tüntetésbe kezdtek nyugat-szaharaiak az Európai Parlament előtt Strasbourgban: nem értik, az EU miért tárgyal a Nyugat-Szaharát megszálló Marokkóval az őket illető halászati területek európaiak általi kiaknázásáról. Szerintük a megállapodás elfogadásával az EU megsérti a nemzetközi jogot és a nyugat-szaharaiak önrendelkezéshez való jogát is. Tudósításunk Strasbourgból.
Az ENSZ továbbra is a tárgyalásos megoldást támogatja az ENSZ Alapokmányának VI. fejezete értelmében, és a Biztonsági Tanács felügyelete alatt tartja a békefolyamatot. Válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2004 óta fennálló politikai patthelyzet felszámolására tett felhívásaira Marokkó 2007. április 11-én benyújtotta az ENSZ főtitkárának a „Marokkói kezdeményezést a Szahara régió autonóm státuszáról szóló tárgyalásokra”. Azóta az ENSZ elismerte Marokkó autonómiatervét, mint a konfliktus komoly és hiteles megoldását, és ezt a kezdeményezést számos állam támogatta.
Mi az Európai Unió véleménye a konfliktusról?
Az EU 19 tagállama hivatalosan is támogatja a Szahara régióra vonatkozó marokkói autonómiatervét.
Ide tartoznak olyan országok, mint Spanyolország, Németország, Magyarország, és nemrégiben Franciaország, Finnország és Dánia.
A Marokkó által 2007-ben bemutatott terv keretet kínál arra, hogy a régió széleskörű autonómiát élvezzen marokkói szuverenitás alatt. Az ezt támogató EU-tagállamok hiteles és reális megoldásnak tekintik a régóta fennálló konfliktusra, amely összhangban áll az ENSZ által vezetett erőfeszítésekkel a tartós rendezés érdekében.
Hivatkozhatunk a 2019. június 27-i EU-Marokkó Közös Politikai Nyilatkozatra is, amelyben a „Euro-marokkói partnerség a közös jólétért” címen az Európai Unió kifejezhette álláspontját a Szahara kérdésében, és üdvözölte Marokkó komoly és hiteles erőfeszítéseit. Továbbá 2023-ban az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell, megerősítette az EU álláspontját a Szahara vitájával kapcsolatban, kijelentve, hogy
az európai blokk nagyra értékeli mind Marokkó komoly és hiteles erőfeszítéseit, mind az ENSZ által vezetett folyamatot ebben a kérdésben.
Az utóbbi időben sok ország elismeri Marokkó szuverenitását Nyugat-Szahara felett. Ez lenne a jövő?
Valóban, számos ország, köztük az Egyesült Államok, Németország, Spanyolország, valamint több afrikai és arab nemzet is egyre inkább elismeri Marokkó szuverenitását Szahara felett.
Összesen több mint 30 ország Afrikából, Ázsiából, Amerikából és a Közel-Keletről úgy döntött, hogy főkonzulátust nyit Dakhla és Laayoune városaiban, amelyek Marokkó déli tartományainak legnagyobb városai, ezzel elismerve a királyság jogos igényét ezen területek felett.
Ez a növekvő diplomáciai elismerés folytatódni látszik, ahogy egyre több nemzet támogatja Marokkó autonómiatervét a régióra vonatkozóan. Mindez egyértelműen jelzi a nemzetközi támogatás növekedését a marokkói Szahara ügyében, és megerősíti, hogy a konfliktus kizárólag az autonómiaterven alapuló politikai megoldással rendezhető, a királyság nemzeti szuverenitásának és területi integritásának keretein belül.
Milyen tervei vannak Marokkónak Nyugat-Szahara jövőjét illetően?
Marokkó ambiciózus tervekkel rendelkezik a Szahara régió fejlesztésére, amelyek célja, hogy a térséget gazdasági és politikai csomóponttá alakítsa. A déli tartományok kulcsszerepet játszanak Marokkó gazdasági stratégiájában, különösen a megújuló energia, az infrastruktúra és a turizmus területén történő beruházások révén. Már megkezdődött egy új fejlesztési modell végrehajtása, amely
683 projektet foglal magában 27 különböző szektorban.
Ezek célja a helyi foglalkoztatás növelése, a GDP bővítése és olyan városok, mint Dakhla kereskedelmi és innovációs központokká alakítása. A Tiznittől Dakhláig húzódó autópálya, energiaprojektek és a Dakhla-Atlanti kikötő mind Marokkó hosszú távú tervei közé tartoznak, amelyek biztosítják a Szahara régió fenntartható fejlődését különböző ágazatokban. A régió visszaszerzése óta minden egyes bevételi dollár után Marokkó 7 dollárt fektet be a Szahara fejlesztésébe, az ország régiói közötti szolidaritás jegyében.
Ebben az összefüggésben
több mint 8,8 milliárd dollár értékű nagyszabású beruházási projekt indult el az infrastruktúra, az egészségügy, a képzés, az ipar, a mezőgazdaság, a megújuló energia és a tengeri halászat területén.
A marokkói kormány olyan politikákat vezetett be, amelyek célja a régió természeti erőforrásainak fejlesztése, hogy ezek potenciálját maximalizálják, és biztosítsák a jövő generációk számára is a jobb életkörülményeket.
Az Európai Unió Bizottsága is üdvözölte Marokkó ezen politikáját, különösen a halászati és mezőgazdasági megállapodások újratárgyalása során, amelyek az EU és a királyság között köttettek. A Szahara régió lakossága aktívan részt vesz a nemzeti erőforrások kezelésében, választott képviselőik révén a parlamentben és a helyi hatóságokban, ezzel bizonyítva, hogy a Polisario hamis képviseleti igénye alaptalan.
Hasonlóképpen, a Szahara régió vállalkozói is aktívan részt vesznek a természeti erőforrások fejlesztésében minden gazdasági ágazatban, értékláncokat hozva létre, munkahelyeket teremtve a fiatalok számára, és külföldi befektetőkkel létesítve partnerségeket, amelyek elősegítik a térség gazdasági fejlődését.
Marokkó számos kezdeményezéssel, köztük az Afrikai Atlanti Kezdeményezéssel támogatja a Szahara régió erőteljes fejlesztését, amely lehetőséget biztosít más afrikai országoknak az Atlanti-óceánhoz való hozzáférésre. Ezek az erőfeszítések a Szahara régiót vonzó befektetési központtá tették a külföldi befektetők számára.
Miért fontos az északnyugat-afrikai régió a magyar emberek számára?
Az észak-afrikai régió, különösen Marokkó, stratégiai geopolitikai és gazdasági jelentősége miatt fontos Magyarország számára. Marokkó és Magyarország kiváló kapcsolatokat ápol számos területen, beleértve az interkulturális és népek közötti kapcsolatokat is, amelyek hidakat képeznek a távoli kultúrák között. Magyarország stratégiai partnerként tekint Marokkóra, amely felelős és alapvető szerepet játszik a régió és Afrika békéjének és stabilitásának fenntartásában. Ez közvetlen hatással van Európa békéjére és biztonságára, így Marokkó kulcsfontosságú partner az Európai Unió számára ebben a tekintetben.
Továbbá ígéretes kilátások vannak a két ország közötti további együttműködésre, különösen Marokkó afrikai kapuként betöltött potenciáljának növelése révén.
Magyarországot pedig kulcsszereplőnek tekintik a régiójában, amely elősegítheti az együttműködést a visegrádi csoporttal, és hozzáférést biztosíthat Közép- és Kelet-Európához. A Marokkó és Magyarország közötti szorosabb kapcsolatok hatalmas lehetőségeket nyitnak meg a tripartit gazdasági együttműködés és befektetések számára Afrikában, valamint Közép- és Kelet-Európában.
Ebből még a magyar gazdák is nagyon jól jöhetnek ki.
Az egyébként fontos találkozó aztán éles kritikát kapott számos európai országtól, többek között Csehországból, Romániából és Szlovéniából.
A dél-európai ország baloldali kormánya egy befogadási tervet készít az amerikai elnöki által kitoloncolt venezuelai állampolgárok számára.
Az Európai Unió külügyi főképviselője kéretlen tanácsokat osztogatott.
A jelek szerint Madridban is hódít a magyar miniszterelnök.
A következő három évben mintegy 300 ezer – egyelőre hiteles papírok nélküli – bevándorló legalizálása válik lehetővé.
Nicholas Tate szerint amelyik fiatal lelkesedik a tárgyért, amit tanítani fog, az a lehető legjobb úton halad.
A miniszterelnök szombat délutáni beszédében részletesen felvázolja a hazánk előtt álló kihívásokat és ismerteti a kormány teendőit. Délután 14:30-tól élőben a Mandineren és lapunk közösségi csatornáin!
