A tűzzel játszik Rutte: nem fél attól, hogy Putyin atombombát vet be

„Mindent meg fogok tenni azért, hogy közelebb hozzuk Ukrajnát a NATO-hoz” – jelentette ki az új NATO-főtitkár.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kiemelte, hogy a hazai fegyverek gyártása 2023-ban megháromszorozódott.
A nyitókép illusztráció. Fotó: Diego Herrera Carcedo / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP
Ukrajnában gyártottak minden második lőszert, amelyet az ukrán katonák kilőnek az ukrajnai frontvonalakon – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök a kormány keddi ülésén.
Kiemelte, hogy Ukrajnában a hazai fegyverek gyártása 2023-ban megháromszorozódott.
Hozzátette, hogy emellett folytatódik az ukrajnai rakétaprogram végrehajtása, valamint jelentős volumenű tüzérségi rendszerek és páncélozott járművek gyártását is megkezdik az országban.
„Közös fegyvergyártásokba fogunk a partnerországokkal, és tőlük kapott forrásokból vásárolunk ukrán gyártású fegyvereket hadseregünknek. A fronthoz időben eljuttatott minden lövedék, minden drón, minden tüzérségi fegyver növeli katonáink erejét, és megóvja az életüket” – szögezte le Smihal.
A miniszterelnök a kabinet ülésén bejelentette, hogy az év végéig Ukrajna 1,5 millió drónt fog gyártani.
Szavai szerint Ukrajna napi szinten együttműködik partnereivel a fegyverellátás növelésén és saját védelmi iparának fejlesztésén.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Mindent meg fogok tenni azért, hogy közelebb hozzuk Ukrajnát a NATO-hoz” – jelentette ki az új NATO-főtitkár.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az orosz elnök állítólag kompromisszumkészséget mutatott Trumpnak, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna feladja a Donbászt és lemondjon NATO-tagsági terveiről.
Az amerikai elnök szerint elődje, az inkompetens Biden nem engedte meg Ukrajnának, hogy visszavágjon, csupán védekezésre kényszerítette.
Az amerikai elnök szerint ha az orosz elnök nem akar megállapodni, nehéz helyzetbe kerülne.