Tippelhet, melyik politikushoz járt a Fehér Házba Soros fia úgy, mintha csak rokonlátogatóba menne

2024. szeptember 17. 14:12

A Kamala Harrist is támogató milliárdos fia három év alatt két tucatszor fordult meg az elnöki rezidencián, derítette ki egy oknyomozó portál.

2024. szeptember 17. 14:12
null

Nyitókép: Soros György és fia. Fotó: Alexander Soros Facebook-oldala

***

A Fehér Ház bejelentkezései alapján legkevesebb két tucatnyi alkalommal járt George Soros milliárdos fia, Alex Soros az épületben 2001 óta. Erről a Washington Examiner nevű oknyomozó oldal számolt be, megemlítve, hogy az apja mintegy 25 milliárd dolláros (8860 milliárd forintos) birodalma kezelését éppen átvevő 38 éves férfi magasrangú személyeknek tartott eseményeken vett részt, és mindez értelemszerűen összefüggésben van azzal a jókora támogatással, amit édesapja a demokrata pártnak juttatott.

Mint a lap írja, Alex Soros a Biden-Harris adminisztrációra gyakorolt növekvő befolyását jelzi a számos látogatás, ami valószínűleg folytatódik egy esetleges Harris-Waltz kabinet alatt is: erről bizonyíték, hogy az ifjabb Soros ott volt a chicagói nagygyűlésen, Hillary Clinton volt tanácsadójával – és Alex menyasszonyával – Huma Abedinnel. 

Voltak azért ennél komolyabb jelek is, például a nyílt kiállás-támogatás, ahogyan Donald Trump volt elnök, Kamala Harris republikánus ellenlábasa köre is jelezte: a viszony másféle is lehet közöttük, mint szokványos támogató és támogatott között az szokás.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. szeptember 17. 16:30
Jó, de attól még mert pénz ad politikusoknak és ezért szívességeket vár, attól az még nem korrupció. Az csak Magyarországon van.
Válasz erre
1
0
auditorium
2024. szeptember 17. 15:29
Nem titok, Gy- bá nagy pénzeket ajándékozott Kanal választási kampányára. A fia pedig gratulálni jött. Mo. szempontjából mindegy melyik győz, mert mind a kettő elsőként az USA-t tartja fontosnak és nem Európát, Mo-t pedig végképpen nem. A kampányuk csimbumcirkuszhoz hasonló, de népüknek ez tetszik.
Válasz erre
1
1
figyelő4322
2024. szeptember 17. 14:44 Szerkesztve
Ez szinte közhely már konzervatív amerikai körökben: 'George Soros owns the Democrat party.' Vagyis: A Demokrata párt George Soros tulajdonában van. Ebben kétségtelenül van igazság! A Dollár Papánk pénzének nagy szerepe volt/ van a rabszolgatartók és a Ku Klux Klan pártjának neomarxistává való 'progressziójában!' Persze nem is lehet véletlen: az GONOSZ csak egyik gonosz köntösből egy másik gonosz köntösbe tud átöltözni...
Válasz erre
2
0
Mich99
2024. szeptember 17. 14:28
Egy bűn banda.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!