Brandenburgban is 40 százalék felett a rendszerkritikus pártok!

Nyitókép: Képernyőkép / pestisracok.hu

„E sorok írása idején (vasárnap este) Brandenburgban az SPD ugyan megnyerte a tartományi választást, de csak 1-2 százalékkal kapott többet, mint az AfD. a Sahra Wagenknecht Szövetsége néven futó új nacionalista baloldali párt pedig valószínűleg hajszállal megelőzi a CDU-t. A zöldek pedig valószínűleg kiesnek a tartományi törvényhozásból.

Magyarra lefordítva ez olyan méretű változás, mint nálunk az, ahogy a Tisza Párt megjelent kora tavasszal és letarolta az ellenzéki térfelet, csak nálunk a kormánypártokat a földindulás szinte teljesen érintetlenül hagyta, míg a németeknél nem, nagyon nem. Persze ez az eredmény az egész országra nem vetíthető ki, de a démonizált ellenzéki pártok ilyen erejű megjelenése nagyon erős társadalmi elbillenést jelezhet országos szinten is, ha a trendeket nem sikerül az SPD-nek és a zöldeknek megtörnie. És persze a rendszerkritikussággal is van némi baj, azt ebben az esetben nem pont úgy értik a németek, ahogy Schiffer András például használni szokta a fogalmat.

Formailag Németországban is minden országos nagy párt demokratikusnak mondja magát. Valójában azonban a szó szoros értelemben már egyik sem olyan demokráciát szeretne, amelyet a németek 1945 után létrehoztak. Abban a demokráciában már senki nem bízik, hiszen az engedte felnőni az AfD-t és BSW-t, míg ennek a két pártnak a szavazói szerint az a fránya demokrácia engedte rájuk a migránsokat és a woke-t, meg a zöldek ámokfutását. Azért mondjuk tényleg egy érdekes rejtély az, hogy egy rendszerszerűen 20 százalék alatti párt, hogyan tudja sorskérdésekben, nemzetstratégiai ügyekben száz százalékban átnyomni az akaratát a teljes politikai rendszeren.

A jobboldali és a baloldali rendszerkritikusok persze nem fognak összefogni, legfeljebb akkor, ha azt már a társadalmi válság kikényszeríti. De azt maguk a németek sem tudják, milyen kataklizma kell ahhoz, hogy a progresszió ellenfeleinek társadalmi többsége legyen. A hagyományos német pártok 1989 után önként döntöttek úgy, hogy akarják a német egyesítést. Az hogy a németek külön államokban élnek egyáltalán nem volt szokatlan, hogyha maradt volna a keleti-nyugati felosztás és a teljesen különálló Ausztria, akkor sem dőlt volna össze a világ. A franciáknak is voltak olyan ötletei akkortájt, hogy az egykori NDK-t arra kellene bátorítani, hogy próbálják meg külön.”