Látom a növekvő pánikot a demokrata adminisztráción belül.
Nyitókép: Stephanie Scarbrough / POOL / AFP
„A jelenlegi világrendváltás első háborúinak a megértése sose lesz teljes, ha nem vesszük figyelembe a nagyhatalmak és a nevükben háborút viselő proxyk közötti kapcsolatot. A proxy szót itt mindenféle pejoratív tartalom nélkül használom. A fogalom lényege a függőségi viszonyt jelzi a nagyhatalom és a geopolitikailag kevésbé kigyúrt védence között. A proxy lehet egy az állami szint alatt működő entitás, mint például egy terrorszervezet, de lehet egy államok felett működő entitás is, mint például az Európai Unió.
Egy korábbi bejegyzésemben a farok, ami a kutyát csóválja jelenségről írtam, a proxy képességéről a nagyhatalmi patrónus manipulálására. Ebben a bejegyzésben az egyenlet másik oldaláról szeretnék néhány szót szólni, a nagyhatalom eszközeiről a proxy ellenőrzés alatt tartására. A proxy-pásztornak számos kampós botja van, amivel elkaphatja a védencei lábát:
1. Anyagi támogatás és függőség
2. Politikai befolyás és diplomáciai nyomás
3. A stratégiai döntéshozatal feletti ellenőrzés
4. Gazdasági és szankciós ellenőrzés
5. Fedett műveletek és hírszerzés
6. Információs hadviselés és propaganda
7. Biztonsági garanciák és beavatkozás
8. Jogi és intézményi ellenőrzés
Ha ezt a listát olvasószemüvegként használva átnyalázzuk újra az ukrán és a közel-keleti háború krónikáját, akkor a nagy patrónus szinte minden megmozdulása hirtelen új megvilágítást nyer. Döntések, amik ezelőtt egymásnak ellentmondónak tűntek, az új logikai keretben hirtelen tökéletesen kiegészítik egymást. Média-kampányok, a független-objektív nemzetközi szervezetek sakkhúzásai, az NGO-k porosz huszárjátéka hirtelen egy politikai balett jól koreografált alkotóelemévé válnak. A nemzetközi jog, a humanitárius és a demokrácia védelme üres frázisokból a realpolitika komoly eszközeivé válnak.
A Clausewitzi dictum, miszerint a háború egy politikai jelenség, új értelmezést nyer. A katonai erő politikai célokat szolgál, csakhogy nem a nagyhatalom geopolitikai érdekeit, hanem egy szűk hatalmi elit pártpolitikai érdekeit a hatalom megtartására.
Hogy miről jut ez eszembe? Arról, hogy látom a növekvő pánikot a Demokrata adminisztráción belül. A félelmet, hogy elveszítik az ellenőrzést a középhatalmi szövetségeseik felett, és ebből kifolyólag az elnökválasztásokat is. Ukrajnában sikerült ideig-óráig stabilizálni a helyzetet a kormány teljes átalakításával. Izraelben viszont a Demokrata Párt sorra veszíti el azokat a kézifékeket, amiket kínnal-keservvel épített bele az ország politikai rendszerébe. Ezek a fékek az okai annak, hogy a közel-keleti háború már lassan egy éve tart, és hogy a háború stabil megoldást nyújtó lezárására nem mutatkozik reális esély. (...)
A pásztorkirály, ha valóban éhes, vagy csak sima stressz-evésből, néha a gondjaira bízott szegény ember báránykáját is megeszi.”
Jövő hét szerdán Brüsszelben kerülhet sor a találkozóra Mark Rutte NATO-főtitkár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között, amely a békefenntartó erők Ukrajnába küldésének lehetőségeiről fog szólni.
Átnevezték az orosz költőkről elnevezett utcákat az ukrán fővárosban.
Abu Mohamed al-Golani felszólította a menekülteket, hogy térjenek haza „egy új Szíria” felépítésére.
Eljöhet az első valódi áttörés az oroszok számára.
Nem egyszerű a vágóhídra küldeni embereket – erről beszélt Artem, a toborzótiszt a The Telegraph című lapnak, aki pontosan tudja, mennyire gyűlölik az emberek.
Orbán Viktor telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal, majd a német kancellár is kifejezte szándékát egy hasonló beszélgetésre. Közelebb kerültünk a békéhez, vagy még nagyobb eszkaláció várható?
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Rodrigo Ballester szerint most dől el, hogy az EU olyan klub lett-e, ahol előírás a liberalizmus, és többé senki sem lehet konzervatív.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
A francia lap szerint a magyar miniszterelnök minden lehetőséget megragad.
Orbán még mindig nem azt teszi, amit elvárnának tőle a németek.
Kettészakadt Európáról ír a La Repubblica, alig győzik negatív jelzővel.
