Már nem akarnak harcolni: lángolnak a toborzóirodák autói Ukrajnában

Valami megtört, valami elveszett.

Túl nagy a média elfogultsága Kijevvel.
Nyitókép: MTI/EPA/Olga Fedorova
A Politico arról ír, hogy a nyugati fősodratú sajtó ma is egészében véve engedelmes, mert hatalmas politikai nyomás nehezedik rá: ha nem áll be a sorba, rásütik a Nyugat-ellenes, Putyin-szolga szlogent. Néhányan azonban már hiányolják az objektív hírszolgáltatást, írja a Világgazdaság. Jamil Anderlini, a
Politico főszerkesztője hívta fel a figyelmet a (nyugati) sajtót veszélyeztető „Irak-szindrómára”,
a média alapfunkcióját, a szabad kérdésfeltevést, a pártatlan hírszolgáltatást, a kommentár és a hír elválasztását fenyegető problémára.
A véleményrovatot vezető Jamie Dettmer megfogalmazta: „Feltesszük-e mi – mint média – az Ukrajnára vonatkozó, Kijev és fő nyugati támogatói számára kellemetlen kemény kérdéseket? Amikor a háború köde szétoszlik, a Nyugat médiumai átmennek-e a szűrővizsgán, vagy
rájövünk, hogy az Ukrajna-szimpátiánk időnként megakadályozta, hogy bizonyos dolgok végére járjunk?”
Az objektíven tájékoztató sajtó a demokrácia negyedik pillére az egymástól függetlenül működő törvényhozó, bírói és a végrehajtó hatalom mellett. Ha ez sérül, meginghat a demokrácia épülete, és ez látszik most:
a nyugati médiafősodor kritika nélkül elfogadja, közli a kijevi hatóságok, például az elnök bejelentéseit.
A Világgazdaság hangsúlyozza: a brit Independent szakmai vezetése már tavaly kezdett megváltozni. Az amerikai és a brit média talán túlságosan is bedőlt és nem tett fel kényelmetlen kérdéseket az iraki atomfegyverekre, tömegpusztító eszközökre vonatkozóan – írta 2023 tavaszán a brit lap. Vezető politikai riporterük emlékeztetett Dr. David Kelly mikrobiológus, vegyi-, és biológiai-fegyver szakértő 2003-as öngyilkosságának gyanús körülményeire is.
Mint kiderült, Kelly volt az első, aki a már akkor feltűnést keltett, később elfeledtetett, mára ismét hivatkozási alappá vált BBC-cikk kétkedő anyagát alátámasztotta. Felidézik a The Independentnél rendezett akkori ebédet, ahol Tony Blair kormányfőt sajtótitkára, Alastair Campbell helyettesítette. Campbell beleszaladt a késbe, mert az ebéden
megkérte a jelenlevőket, köztük a lap jó néhány vezető publicistáját, emelje fel az a kezét, aki támogatta az iraki háborút. Egyetlen újságíróé sem, csak a laptulajdonosok keze emelkedett fel!
Kiváló képpel érzékeltetnek:
Irak szelleme továbbra is ott lebeg az ukrajnai háború felett.
Zelenszkij a sokadik „béketervén” dolgozik. A legújabb alkotása már a „győzelmi terv” nevet viseli, pedig
Ukrajna sosem volt ilyen távol a katonai – vagy akár a diplomáciai-gazdasági – győzelemtől.
Továbbra is várjuk a nemzetközi média objektív elemzéseit, kérdésfeltevéseit, oknyomozásait Ukrajna kérdésében.
Ezt is ajánljuk a témában
Valami megtört, valami elveszett.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az orosz elnök állítólag kompromisszumkészséget mutatott Trumpnak, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna feladja a Donbászt és lemondjon NATO-tagsági terveiről.
Az amerikai elnök szerint elődje, az inkompetens Biden nem engedte meg Ukrajnának, hogy visszavágjon, csupán védekezésre kényszerítette.
Az amerikai elnök szerint ha az orosz elnök nem akar megállapodni, nehéz helyzetbe kerülne.