Jacques Chirac egyik utolsó interjújában kijelentette: nem zavarná egy atomfegyverrel rendelkező Irán, mert aki atomfegyverrel fenyegetőzik, az azt kockáztatja, hogy a saját országa válik üvegsivataggá.
(Nyitókép: a Vaskupola izraeli légvédelmi rendszer Dél-Libanonból kilőtt rakétákat semlegesít az észak-izraeli Felső-Galilea felett 2024. augusztus 4-én hajnalban. Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi)
Két hete már, hogy a Hamasz egyik vezetőjét Teheránban bombatámadásban megölték. Mindössze ennyi, amit biztosan tudunk, így nem maradt más, mint elővenni a józan eszünket és ránézni a szándékok, képességek és körülmények bonyolult mátrixára.
Bár Izrael nem vállalta magára a támadást, az elkövető ezzel a lépéssel pont a Nyugattal való valamiféle ki- vagy megegyezést célul kitűző új iráni elnök, Maszúd Peszeskján mozgásterét szabta rendkívül szűkösre. Egy ilyen inzultusra ugyanis – a közel-keleti szokásjog értelmében – nem lehet másfajta választ adni, csak erőszakost.
A dróntechnológiában élenjáró, jelentős mennyiségű cirkáló- és ballisztikus rakétával rendelkező Irán bebizonyította áprilisban, hogy a klasszikus „kölcsönösen garantált megsemmisítést” hagyományos fegyverekkel is el lehet érni. Ekkor ugyanis a becsült drón-, cirkáló- és ballisztikusrakéta-készletének mindössze kicsi részét használta fel az Izrael elleni, jó előre bejelentett válaszcsapásban. Elméletileg és fizikailag így nincs akadálya annak, hogy a múltkori, sokkal kisebb incidensre adott válaszlépést megismételje.
Azonban az eltelt néhány hónapban sok minden megváltozott. Az előző iráni elnök helikopterbalesete, Joe Biden amerikai elnök visszalépése, a Donald Trump elleni merénylet és a nagyjából hitelesnek tekinthető információ, miszerint az iráni atomfegyverprogram sikeresen lezárult, átrendezte a szereplők mozgásterét. Bár a nyugati sajtóban nem szokás beszélni róla, eközben nemcsak az orosz–ukrán háború zajlik, hanem a világrendszerváltás is, ahol már nem kizárólag az USA szempontjait kell figyelembe venni.
Ugyan az utóbbi napokban számtalan személy- és teherszállító repülőgép érkezett váratlanul Oroszországból Iránba, amelyek valószínűleg légvédelmi rendszereket szállítottak, illetve a korábban megrendelt kétszázadnyi Szu-35-ös vadászbombázó megérkezéséről is szóltak a hírek, ettől függetlenül Irán jelentősen gyengébb a légi hadviselés területén, mint Izrael. Így egyáltalán nem véletlen, hogy az iráni médiában egyre inkább a támadásban közreműködők megbüntetéséről esik szó, semmint újabb válaszcsapásról. Bár az Egyesült Államok katonai lépései Biden elnöksége alatt finoman szólva is következetlenek és átgondolatlanok voltak, egy olyan állami szereplő ellen, mint az iráni, még egy ilyen határozatlan és tétova politikai vezetés mellett is hatékony tudna lenni. Egész egyszerűen azért, mert évtizedek óta erre készül.
A másik szempont, amely a közel-keleti háború kirobbanása ellen szól, az a tény, hogy egy atomhatalomtól felelős viselkedést vár el a nemzetközi közösség. Igen, még a szövetségesei is. A már idős francia exelnök, Jacques Chirac egyik utolsó és később visszavont interjújában egyértelműen elmondta, nem zavarná egy atomfegyverrel rendelkező Irán, mert aki atomfegyverrel fenyegetőzik, az azt kockáztatja, hogy a saját országa válik üvegsivataggá.
Figyelembe véve a közelgő amerikai választást, Kínának mint az iráni olaj egyik fő vásárlójának igényét a konfliktusok békés rendezésére, illetve egy szélesebb közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását is, látható, hogy számos tényező egy relatíve békés, de legalábbis kevésbé látványos válaszra szorítja az irániakat. Persze vannak olyan szempontok is, amelyek a határozottabb válasz felé mutatnak. Oroszországnak nem jönne rosszul, ha a figyelem elterelődne a szomszédunkban zajló konfliktusról és a nyugatbarátabbnak tartott új iráni elnök belföldi helyzetét is megerősítené egy erőskezű válasz. Amely nem feltétlenül öltené egy Izrael elleni közvetlen „állami támadás” formáját.
Ebben a helyzetben semmit nem vehetünk biztosra, csak azt, hogy a felek immár atombombával a hónuk alatt folytatják a tojástáncot.
A szerző hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatótanára.
Az ukrajnai békét célzó tárgyalások újabb körében Kijev puhíthatott az amerikai béketerv számára fájó pontjain – ezt viszont Oroszország utasíthatja el, folytatva a háborút saját céljai teljes eléréséért.
Mint ismert, Oroszország a befagyasztott vagyonok lefoglalására irányuló uniós terveket lopásnak tekinti, és a legkeményebb válaszlépéseket helyezte kilátásba.
„A 28 pontos béketerv valójában orosz diktátum” – mondta Judy Dempsey.
A fenyegető geopolitikai környezet ellenére még mindig kevés jel utal arra, hogy Európa készen állna önállóan garantálni saját biztonságát.
Hatalmas pofont kapott a diplomácia: az orosz elnök minden kompromisszumot lesöpört az asztalról, és nyíltan megfenyegette Kijevet.
Az üzem évente több millió tonna robbanóanyag-alapanyagot állított elő, a kiesés súlyos érvágás lehet Moszkvának.
A kongresszuson egyre többen követelték, hogy az Európai Néppártot jelöljék ki első számú ellenfélnek.
Ha az Eurocleart az EU arra kényszerítené, hogy átadja a számláin tartott orosz pénzeszközöket, az intézmény mindenképpen bíróság előtt támadná meg a döntést – tette hozzá a vezérigazgató.
