Korai az ukránok öröme? Itt a térkép, ami beárnyékolhatja a kurszki sikereket (VIDEÓ)
Miközben a figyelem az oroszországi Kurszk megyében zajló eseményekre összpontosul, Donyeck térségében is folytatódnak a harcok, méghozzá orosz sikerrel.
A keleti fronton található település mintegy 40 kilométerre fekszik északkeletre Donyecktől és fontos stratégiai célpontnak számít.
Nyitókép: Roman PILIPEY / AFP
Az orosz hadsereg jelentős sikert ért el Donyeck közelében, amikor elfoglalták a Novgorodszkoje nevű települést, amelyet az ukrán hatóságok 2021-ben New Yorkra kereszteltek át a deruszifikációs politika részeként – írta meg a Világgazdaság.
A keleti fronton található település mintegy 40 kilométerre fekszik északkeletre Donyecktől és fontos stratégiai célpontnak számít.
A település elfoglalásával az orosz csapatok számára megnyílt az út a Toreck nevű iparváros irányába. A település nevét illetően az orosz jelentés következetesen a Novgorodszkoje megnevezést használja, hangsúlyozva a „felszabadítás” jelentőségét. Az orosz RIA hírügynökség kiemelte, hogy az ukránok által New York névre átkeresztelt település visszafoglalása szimbolikus jelentőséggel bírhat a konfliktus során.
Az orosz védelmi minisztérium beszámolója szerint a Központi Haderőcsoport sikeres támadásai során jelentős ukrán erőket kényszerítettek visszavonulásra, és megszerezték a torecki agglomeráció egyik legfontosabb települését, amely egyben fontos logisztikai központ is. Az ukrán erők korábban erőteljes védelmi vonalat építettek ki Novgorodszkoje környékén. A 2014 óta tartó konfliktus során eddig innen indították támadásaikat Gorlovka irányába.
Az orosz csapatok elfoglalásakor legyőzték az ukrán 25. légideszant, 100. gépesített és 120. területvédelmi zászlóaljat, ezzel jelentős katonai sikert aratva a térségben.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Miközben a figyelem az oroszországi Kurszk megyében zajló eseményekre összpontosul, Donyeck térségében is folytatódnak a harcok, méghozzá orosz sikerrel.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette: precíziós fegyverekkel semmisítették meg az Ukrán Biztonsági Szolgálat kijevi központját.
A magyar kormányfő egyenes választ adott.
Rémisztő helyzetben a zöld-fehérek korábbi játékosa.