Nyitókép: Richard Pelham / Getty Images
„Az interszexuális sportolók esetében maradt a tesztoszteron-szint. Ami praktikusan azt jelenti, hogy az ilyen genetikai hátterű, nők között induló sportolóknak gyógyszerezéssel kell mérsékelniük a biológiailag egyértelműen nőnek született sportolókhoz képest magasabb tesztoszteron-szintjüket. Caster Semenya minden követ megmozgatott, hogy igazolást nyerjen, ez a korlátozás jogot sért. Mindhiába. Ráadásul az interszexuális női sportolók alkatilag, izomzatra a korlátozással együtt is erősebbek a biológiailag nő versenytársaiknál. Az igazságtalanságot ezzel csak mérsékelni lehet, megszüntetni.
Az interszexuális (kromoszóma-rendellenességet mutató) és transznemű sportolók között mind sportszakmailag, mind genetikailag, mind morálisan különbséget kell tenni. A transzneműeket senki sem kötelezi arra, hogy megváltoztassák a nemüket. Bár a hétköznapi életben ugyanazokat a jogokat élvezik, mint biológiailag nőnek született társaik, el kell fogadniuk, a döntésük azzal jár, hogy a sportpályán nem versenyezhetnek velük együtt.
Áldozatok és az ő prédáik
Az interszexuális hátterű női sportolók viszont valahol a genetika, a biológia, a sors áldozatai – a nélkül természetesen, hogy megbélyegezni szándékoznánk őket. Az ő esetükben a sportversenyeken való indulás joga kétségtelenül kiigazításra szorul, indokolt lehet nekik külön versenyszámukat kiírni. Ettől a lépéstől nyilván azért óvakodnak az egyes sportszövetségek, mert a teljes népességhez mérten az interszexuálisok elenyészően kevesen vannak, relatíve kisebb teljesítménnyel arathatnak diadalt, ami megint csak egy fajta igazságtalanság.
Innen nézve Imane Khelif is áldozat. Ettől azonban még roppant igazságtalan, hogy bármelyik női ökölvívó, következő kiszemeltként Hámori Luca legyen a prédája.”
***