Nyitókép: Richard Pelham / Getty Images
„Az interszexuális sportolók esetében maradt a tesztoszteron-szint. Ami praktikusan azt jelenti, hogy az ilyen genetikai hátterű, nők között induló sportolóknak gyógyszerezéssel kell mérsékelniük a biológiailag egyértelműen nőnek született sportolókhoz képest magasabb tesztoszteron-szintjüket. Caster Semenya minden követ megmozgatott, hogy igazolást nyerjen, ez a korlátozás jogot sért. Mindhiába. Ráadásul az interszexuális női sportolók alkatilag, izomzatra a korlátozással együtt is erősebbek a biológiailag nő versenytársaiknál. Az igazságtalanságot ezzel csak mérsékelni lehet, megszüntetni.
Az interszexuális (kromoszóma-rendellenességet mutató) és transznemű sportolók között mind sportszakmailag, mind genetikailag, mind morálisan különbséget kell tenni. A transzneműeket senki sem kötelezi arra, hogy megváltoztassák a nemüket. Bár a hétköznapi életben ugyanazokat a jogokat élvezik, mint biológiailag nőnek született társaik, el kell fogadniuk, a döntésük azzal jár, hogy a sportpályán nem versenyezhetnek velük együtt.
Áldozatok és az ő prédáik
Az interszexuális hátterű női sportolók viszont valahol a genetika, a biológia, a sors áldozatai – a nélkül természetesen, hogy megbélyegezni szándékoznánk őket. Az ő esetükben a sportversenyeken való indulás joga kétségtelenül kiigazításra szorul, indokolt lehet nekik külön versenyszámukat kiírni. Ettől a lépéstől nyilván azért óvakodnak az egyes sportszövetségek, mert a teljes népességhez mérten az interszexuálisok elenyészően kevesen vannak, relatíve kisebb teljesítménnyel arathatnak diadalt, ami megint csak egy fajta igazságtalanság.