Botrányos döntés: Spanyolország nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva vétózta az évszázad magyar felvásárlási üzletét

2024. augusztus 27. 14:13

Semmiképp se akarják, hogy a magyar Ganz-Mavag vásárolja meg a Talgo vonatgyártót.

2024. augusztus 27. 14:13
null

Nyitókép: El Debate/Lu Tolstova

Stratégiai érdekeltségekre és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a spanyol miniszterek tanácsa kedden elutasította, hogy a magyar Ganz-MaVag vásárolja fel a Talgo vonatgyártót – írja a spanyol sajtó. Ezzel egyébként egy tavaly november óta tartó hercehurca végére akar pontot tenni a spanyol fél. 

A spanyolok szerint ez geopolitikai kérdés, mert egyrészt a Talgo olyan technológiával rendelkezik, amely a balti országok katonai mobilitását érinti, illetve úgy vélik, a magyar ajánlattevő a kormányzati háttér miatt orosz és szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkezik.

A közlekedésügyi miniszter ehelyett alternatívát próbál keresni a Talgo számára, ami egyes lapforrások szerint a cseh Skoda lehetett volna, ám a Skoda arról tájékoztatta a Talgo vonatgyártót, hogy az iparági fúzió lehetőségének feltérképezése után úgy döntött, nincs szándékában felvásárlási ajánlatot tenni.

„Bár a Talgo igazgatótanácsa örömmel fogadta a magyar ajánlatot, a kormány a Covid-időszakban született jogszabályt alkalmazva akadályozza meg az üzletet, stratégiai jelentőségre hivatkozva" – állapítják meg a spanyol cikkek, amelyek szerint az Európai Bíróság biztosan Magyarországnak adna igazat, ha elé kerül az ügy, még akkor is, ha Madrid ideológiailag közelebb áll hozzá, mint Budapest.

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 571 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
erdeklod-figyel
2024. szeptember 01. 19:30
"Covid-időszakban született jogszabályt" Jájj! Ott még mindig tüsszögnek a denevérek!!! Akkor illene karantént bevezetni aki spanyolbó' gyün. Én nem is megyek oda ősszel nyaralni...
Intruder
2024. augusztus 31. 07:47
A sok fasszopó (szamuely, skywalker527) itt már kész tényként kezeli, hogy a tervezett felvásárlás mögött Putyin áll.
Isten jobb keze
2024. augusztus 29. 10:14
Amikor a buta fideszes nem érti, hogy miért ejtették ilyen szinten pofára az istenüket, és agy nélkűl neki kezdenek kondolkodni , de még mindig mem jöttekrá, hogy Orbánt európában rühelkik. A spanyolok meg annak adják el, akinek akarják.. az övék!
Kerezs
2024. augusztus 28. 14:57
Tegnap nagy vita volt, hogy jogos- e a nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozás, meg hogy elérdemes -e perelni. Mára kiderült. Érdemes és a részvényesek fognak perelni. Ha Magyarország vásárolhat, akkor pedig akár még nyomottabb áron veheti a tészvényeket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!