Baljós előjel: ha ebben igaza van az oroszoknak, kitörhet a harmadik világháború
Súlyos vádakkal álltak elő.

Azt is közölte, hogy a kiképzés jelenleg Lengyelországban és Németországban zajlik.

Nyitókép: Johan ORDONEZ / AFP
Az európai uniós tagállamok védelmi miniszterei megvitatják, hogyan lehetne megerősíteni az ukrán katonák uniós kiképzési misszióját, a cél további 60 ezer katona kiképzése – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő pénteken Brüsszelben.

A védelmi miniszterek informális tanácskozására érkezve Borrell elmondta az újságíróknak, hogy kollegáival egy kijevi kiképzőközpont megnyitásáról is tárgyalnak,
miközben a kiképzés jelenleg Lengyelországban és Németországban folyik. „Beszélni fogunk egy kijevi sejt nyitásának lehetőségéről, hogy fokozzuk a koordinációt az ukrán fegyveres erőkkel” – jelentette ki.
Azt is elmondta, hogy tárgyalnak az ukrajnai fegyverszállítások késlekedéséről, az uniós tagállamok miniszterei „megvizsgálják, hol tartanak kötelezettségvállalásaik teljesítése terén”. Hangsúlyozta: az ukránok csak támogatással tudják sikeresen felvenni a harcot az orosz erőkkel, a kurszki hadművelet, „ez a merész, sikeres stratégiai akció”, is jól példázza ezt.
Mint mondta, Ukrajna az adományozott F-16-os vadászgépeket arra használja, hogy megállítsa Oroszország támadásait az ukrán városok ellen, mivel Moszkva célba vette az ukrán villamosenergia-rendszereket, hogy a télre sötétbe és hidegbe taszítsa az országot.
Emlékeztetett, arra hogy az EU szeretné, ha minden tagállam, amely fegyvert küldött Ukrajnának, feloldaná azok használatának korlátozását,
de hangsúlyozta, hogy erről a tagországok maguk rendelkeznek. Ezzel összefüggésben kijelentette: „nevetséges azt állítani, hogy a fegyverek orosz területen belüli használatának engedélyezése Moszkva elleni háborút jelent”. „Ukrajnát orosz területről támadják, és a nemzetközi jog szerint reagálhat a támadásokra, azokon a területeken, ahonnan csapást mérnek rá” – mutatott rá.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Súlyos vádakkal álltak elő.


Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
