Elérkezett a fordulat napja: Ukrajna fontos szövetségese állt Magyarország mellé, még ha nem is szívesen

2024. július 31. 08:52

A luxemburgi külügyminiszter figyelmeztette Volodimir Zelenszkijéket, hogy nem lesz jó vége, ha szankciókkal keserítik meg a magyarok és a szlovákok életét.

2024. július 31. 08:52
null

Nyitókép: AFP/Sergei Supinsky

Ukrajnának mérlegelnie kell, hogy milyen hatással lesznek Magyarországra és Szlovákiára az olyan lépések, mint az egyik fő orosz szállító nyersolaj-tranzitjának betiltása – jelentette ki Xavier Bettel luxemburgi külügyminiszter a Bloomberg tudósítása alapján.

A tárcavezető kiemelte,

el kell kerülni az újabb feszültséget a régióban, mert ezek nyomán a két EU-tagállam szintén szankciókhoz nyúlhat, ami növelheti a konfliktust az érintettek között.

Bettel ugyanakkor bírálta Orbán Viktor békemisszióját, szerinte az ukránok felé tartott középső ujj volt a moszkvai látogatása. Úgy véli, hogy annak, aki békét akar, először az áldozattal kell foglalkoznia, nem az agresszorral – a miniszter azt viszont elfelejtette megjegyezni, hogy a magyar kormányfő első útja éppen Kijevbe, Volodimir Zelenszkijhez vezetett.

Az ukránok a Lukoil kapcsán egyébként azt mondták, nyitottak a megoldásra a kialakult helyzetben, az Európai Bizottság viszont nem segít, mondván, ez legyen Magyarország és Szlovákia problémája.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolt
2024. július 31. 19:21
Az orosz föderáció egyik tagja beint . Akkor ki a megtámadott és a védekező? Nem egyszerű ez.Megfelelően bánik jogilag az orszosz és egyéb kisebbséggel,vagy sem ráadásul esetleg kisebbségtelenít? Elvileg,ha erre megtaláljuk a választ mindennkiderül. Atom miatt az usa is inditott taktikai hadviselést. Igy jog van az orosz félnek is,hisz a kisebbséget jobban joga van megvédeni,mint egy nemlétező feltételezhető dolog miatt akárkinek pl usának taktikai háborut inditán.És nincs egy pressbuzinak akik már tévedtek mást kioktatni.Csak tanulniaszabaddna esetleg...
Szuperszig
2024. július 31. 17:17
Luxemburg csak egy globális székhelyszolgáltató adócsaló vállalatoknak.
Majdmegmondom
2024. július 31. 16:33
Ez azért jó jel, mert ha mellettünk áll a luxemburgi hadsereg, az ukránok beszarnak...
formaegy-2
2024. július 31. 13:43
1000%, hogy a vérszemet kapó rühes náci Európagyilkos Hitler2Leyen utasította a puccosseggű gyilkos náci alvilági férgét! Ez a rühes kurva nem fér a bőrébe! Hitlernek is nagy volt a pofája! Jön még a kutyára dér! Mocskos gyilkos náci kutyák!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!